szerző:
Hegedűs Dániel
Értékelje a cikket:
Köszönjük!

Az utóbbi hetekben sorra születtek olyan írások, amelyek az ellenzéki szerep elárulásával minősítették a mandátumukat átvevő ellenzéki képviselőket. Az érvelés alapja, hogy a 2018-as választások paradigmaváltáshoz vezettek a magyar politikában. Magyarország nem demokrácia többé, és mivel az ellenzék parlamenti politizálása kilátástalan, ugyanakkor nyilvánvaló legitimációt nyújt a rendszer számára, ezért az ellenzéknek meg kell szabadulnia a pártjai soraiban felgyülemlett erkölcsi és politikai tehertől, és a rendszerrel szembeni, alulról szerveződő, utcai tömegmozgalommá kell válnia.

Az elmúlt hetekben sorra születtek olyan írások, például Ungváry Krisztián vagy Gomperz Tamás tollából, melyek az ellenzéki szerep elárulásával és a rendszer általi kompromittáltsággal minősítették egyenértékűnek az ellenzéki képviselők parlamenti mandátumának átvételét. Széles körben osztott érvelésük alapja, hogy a 2018-as választások paradigmaváltáshoz vezettek a magyar politikában. Magyarország nem demokrácia többé, és mivel az ellenzék parlamenti politizálása eredménytelen, kilátástalan, ám ugyanakkor nyilvánvaló legitimációt nyújt a rendszer számára, ezért az ellenzéki politikának meg kell szabadulnia az ellenzéki pártok soraiban eddig felgyülemlett erkölcsi és politikai tehertől, és a rendszerrel szembeni, alulról szerveződő, utcai tömegmozgalommá kell válnia. Aki pedig nem hajlandó e stratégia szerint játszani, áruló.

Ungváry és Gomperz analízisének, valamint az általuk javasolt stratégiának is vannak helyes pontjai. Ugyanakkor írásaik alapvetően két dolgot bizonyítanak: nem értik a rendszer, vagy ha úgy tetszik a rezsim működését, és – Gomperz esetében meglepő módon – viszonylag kevés gyakorlati politikai érzékről tesznek tanúbizonyságot.

Az a – számos kollégámmal együtt évek óra képviselt – álláspont, hogy Magyarország nem demokrácia, hanem hibrid rezsim, a 2018-as választások után egyszerre tört utat magának a magyar politikatudomány szélesebb köreiben és a nyilvánosságban is. Ehhez egyértelműen szükség volt a választási eredmények által okozott sokkra, illetve a politikai verseny hihetetlen torzultságára történő rácsodálkozásra, ám nyilvánvaló, Magyarország nem 2018. április 8., hanem legkésőbb a 2014-es „szabad, de nem tisztességes” választások óta nem demokrácia. És nem azért nem demokrácia, mert a parlamenti pozíciók megszerzése és a kormányzati felhatalmazás nem a többség akaratával összhangban lévő módon történt, hanem azért, mert a politikai verseny oly mértékig torzult és kiegyensúlyozatlan, hogy az már nem egyeztethető össze a hatalomért folytatott nyílt és demokratikus verseny szabályaival. Ami persze – visszacsatolva az első ponthoz – nyilván hatással van az egyes politikai szereplők támogatottságának az alakulására is.

A hibrid rezsim egy olyan átmeneti kategóriája, ami egyként egyesíti magában a demokratikus és az autoriter (értsd: tekintélyelvű-diktatórikus) politikai rendszerek egyes tulajdonságait.  A hibrid rezsim irodalom egyik legnagyobb szerzőpárosát idézve, a hibrid rezsimek versengő, de nem demokratikus politikai rendszerek. Ezen, a Nemzeti Együttműködés Rendszerében is fellelhető kettősség nemcsak a helyes politikai stratégia megtalálását, de az oda vezető helyes kérdések feltételét is megnehezíti az ellenzék számára. Ha a rendszer demokratikus versenyt korlátozó, autoriter jegyeit helyezzük előtérbe, másodlagossá válnak az ellenzéki pártok választási stratégiáira és döntéseire vonatkozó kérdések, nehezítve ezáltal a megfelelő tanulságok levonását. Ha azonban az ellenzék politikai teljesítményére fókuszálunk, könnyen visszacsúszunk egy olyan pozícióba, mintha az ellenzéki döntések, a visszalépések rendszere valóban alapvető kihatással lehetett volna a választási eredményekre, épp úgy, mint egy jól működő, szabad liberális demokráciában. Ez azonban sajnos nem igaz. A Fidesz alkotmányozó többsége valóban elkerülhető lett volna, ennél több azonban aligha lett volna kihozható – Hódmezővásárhely után is – a rendszerből.

Ungváry és Gomperz javaslata úgy tesz, mintha az Orbán-rezsim már nem lenne versengő politikai rendszer. Ezzel az indirekt állítással önmagában nem az a legnagyobb baj, hogy tényszerűen nem igaz, hanem az, hogy arra nem alkalmas, amire szánták: hogy egy sikeres, megújuló ellenzéki stratégia alapja lehessen. Egy a képviseleti intézményeken kívüli, utcai mobilizációra építő, szimbolikus ellenállás stratégiája képes lehet arra, hogy az elkövetkező egy-másfél év során egyben tartsa az ellenzéki szavazótábor aktív magját Budapesten, és csekély mértékben akár a vidéki nagyvárosokban is, ez azonban stratégiai célnak igen szerény. Biztosan nem lesz képes ugyanakkor egy olyan alternatívát kínálni, amivel a társadalom szélesebb, stabil politikai preferenciával nem rendelkező, szavazatukat épp most akár a Fideszre leadó, adott esetben vidéki rétegei is megszólíthatók, horribile dictu integrálhatók lennének. Vagyis nem alkalmas többség kialakítására. Elsősorban azért, mert a magyar választók szemében a rendszer igenis versengő, és a maradék intézményi hitelességét is elveszítené az ellenzék, amennyiben nem venne részt a politikai üzemben. Érdemes végiggondolni ezen a ponton azt is, milyen értelmezési keretben juttatná el a képviseleti intézmények ellenzéki bojkottját a Fidesz propaganda a magyar választók széles rétegeihez, és milyen pártfinanszírozást érintő szankciókat találna ki gyorsan és kreatívan hozzá Orbán.

Egy hibrid rendszerben a helyes stratégia nem abban áll, hogy választani tudunk a képviseleti intézményekhez kapcsolódó politikai versenyben való részvétel, vagy annak elutasítása, és a rendszer autoriter jellemzőit előtérbe helyező fundamentális, parlamenten kívüli rendszerellenzéki szerep között. A helyes stratégia egyszerre reflektál a rendszer versengő és autoriter természetére, és koordináltan működteti az ellenállás minden, intézményeken belüli és kívüli, módozatát.

Kunhalmi Ágnesnek, bármilyen szerencsétlenül is fejezte ki magát, igaza volt. Be kell checkolni. Nyilván nem a parlamentben fogja az ellenzék kevesebb, mint egyharmados arányával megdönteni a rendszert. De tudva-tudván, hogy alkotmányozó többség megléte vagy hiánya alapvetően kihatott a rendszer működésére a 2014 és 2018 közötti ciklusban, 133+1 Fidesz mandátum mellett több mint felelőtlenség lett volna a mandátumok át nem vétele. Ugyanis ez az alkotmányozó többség, hasonlóan az előzőhöz, időközi választásokon keresztül lebontható. Továbbá fontoljuk meg, mennyire lenne hiteles az ellenzék szereplése a fővárosi önkormányzati választási kampányban – ami Budapest esetleges elhódításával az egyetlen valamirevaló esélyt nyújtja 2022-ig, hogy tüskét bökjön az ellenzék a Fidesz körme alá – ha képviselői nem ülnek be a parlamentbe. Meg kell adni az elméleti esélyét annak is, hogy a politikai erőviszonyokban bekövetkező esetleges váratlan átrendeződésekre az ellenzék az intézmények adta keretek és hatáskörök mentén is reagálni tudjon.

És végül: nincs ellenzéki politika források nélkül. Felemelő érzés ellenzéki tüntetők százezreit látni az utcákon, de nem fognak mind eljönni hétről-hétre. Az utcai, mozgalmi politizálásnak megvannak a maga korlátai. A lengyel KOD, aminek egész Európa a csodájára járt a 2015-ös lengyel illiberális fordulat után, három évvel később önmaga töredéke csupán. Embereket nagy számban jól meghatározott célokhoz és eseményekhez kötődően lehet mozgósítani. Ezzel az eszközzel fokozottan kell is élni az elkövetkező időszakban, de nem alkalmas egy olyan ellenzéki másodvonal fenntartására – gondolok itt elsősorban a szakértőkre, parlamenti munkatársakra, és tanácsadói holdudvarra – ami elengedhetetlenül szükséges lenne bármikor a kormányzati hatalom megszerzéséhez és gyakorlásához.

Egy ideális ellenzéki stratégiának a parlamenti és az utcai ellenzék koordinált fellépésére kellene épülnie. Ehhez nyilvánvalóan szükséges lenne számos ellenzéki párt személyi, programbeli, és morális megújulása, ideértve nem csak az MSZP-t és a DK-t, de a rendszerellenzéki szerepre legnyilvánvalóbban alkalmatlan LMP-t is. És szükség lenne az ellenzéki pártokkal szembeni civil mozgalmi előítéletek visszafogására is.

Savonarola rendkívül erényes ember volt; és csapnivaló politikus. A Nemzeti Együttműködés Rendszerét, beleértve az udvari ellenzékét adó pártokat is, nem nehéz morálisan felülmúlni. A fölöttük aratott morális győzelem azonban messze nem elég még a politikai győzelemhez. A rendszerrel szembeni együttműködésnek politikai minimumokon, és nem morális maximákon kell nyugodnia. Nagyon vonzó, és nyilván urbánus értelmiségiként rendkívül kényelmes a morális radikalizmus álláspontját képviselő klaviatúrapolitizálás. Csak a lelkiismeretünk tisztaságának megőrzésén túl nem vezet sehova.

Az ellenzéki pártok és a civil ellenállás tevékenységének az integrálására szükség lenne egy független koordinációs platformra, melynek szervezése és vezetése – unalmas és talán rossz történelmi analógiával: az egykori Ellenzéki Kerekasztal mintájára – nem a pártok kezében van. A koordináció tagjait a napi szintű politikai cselekvés közössége, továbbá egy ellenzéki minimálprogram elfogadása köthetné össze.

Egy ilyen szervezett ellenzéki struktúra, rendszeres százezer fős tüntetések, és professzionális hazai és nemzetközi PR munka mellett, alapvetően változtathatná meg az ellenzék legitimációját és nemzetközi megítélését, illetve nyújthatna tagjainak új közösségi, és időről időre talán politikai sikerélményt is. Tekintettel a NER ellenzéki követelésekkel szemben kevéssé befogadó természetére, úgy a pártpolitikai, mind pedig a civil ellenállási dimenziót ki kellene terjeszteni az európai politika és nyilvánosság szférájára is. Az Európai Parlament ellenzéki tagjai épp úgy részesei kell legyenek az új ellenállási platformnak, mint a Brüsszelben, Berlinben és Párizsban nem a magyar nagykövetségek, hanem az EP, a Bizottság, a Bundestag, vagy az Elisée palota előtti tüntetések.

Az elkövetkező két év során az Európai intézmények nélkül nem lesznek megakadályozhatóak a „Stop Soros” törvényhez, az igazságszolgáltatás átalakításához, vagy a helyi önkormányzatiság megnyirbálásához kapcsolódó, további autoriter irányú elmozdulást magukban hordozó kormányzati tervek. Nyomást akár a Kormányra, akár az Európai Unió intézményeire csak egy egységes, megújult, koordinált ellenzék képes gyakorolni. Attól nem újulnak meg önmagukban az ellenzéki pártok, hogy felszámolják a meglévő intézményi struktúráikat, és lemondanak a rendelkezésükre álló erőforrásokról, míg ezzel párhuzamosan a ma még trendi tüntetéseken októberben már újra csak pár ezren lesznek. Nem az írástudók által alkalmazott morális fanyalgás és megbélyegzés viszi az ellenzék ügyét előre, hanem a politikai munka. Próbálják meg mihamarabb megtalálni az ellenzéki aktorok azt a formát és közös minimumot, ami mentén lehetséges az aktív és professzionális együttműködés. Az ocsút és a kollaboránsokat lesz idő fokozatosan és fájdalommentesen eltávolítani a rendszerből.

Minket pedig, az ellenzéket és írástudó holdudvarát, máris élesen elválasztana a Nemzeti Együttműködés Rendszerétől, ha nyílt, érveken alapuló vitában, és nem egymás morális megbélyegzésével kívánnánk döntésre jutni az ellenzék által követendő jövőbeli stratégiáról.

 A szerző politológus, az írás az e heti HVG-ben megjelent publicisztika bővített változata.

Érdekesnek találta cikkünket?
Legyen HVG pártoló tag!

A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Tagjainknak heti exkluzív hírlevelet küldünk, rendezvényeket kínálunk, a könyveinkre és egyéb termékeinkre pedig komoly kedvezményt adunk. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! „Amikor annyira eluralkodik a mindennapi életünkön a virtualitás, üdítő igazi emberi kapcsolatokat építeni.”
K. Erna – Pártoló tag


„Régóta olvasom a HVG-t és cikkei között mindennap találok érdekfeszítőt!”
H. Szabolcs - Támogató
Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
A HVG Pártoló Tagság programja az első olyan kezdeményezés, aminek keretében az olvasóink közelebb kerülhetnek szerkesztőségünkhöz, és támogatásukkal segíthetik, hogy újságírói munkánkat továbbra is az eddig megszokott magas színvonalon végezhessük. Támogatóként már heti egy kávé árával is hozzájárulhat a minőségi újságíráshoz! Csatlakozzon programunkhoz, támogassa munkánkat egyszeri hozzájárulással vagy fizessen elő a hetilapra!
Atomfegyverek indítására alkalmas orosz gépek érkeztek Venezuelába

Atomfegyverek indítására alkalmas orosz gépek érkeztek Venezuelába

Zebrán gázoltak halálra egy nőt Budapesten

Zebrán gázoltak halálra egy nőt Budapesten

Más, mint a Samsungé: ilyen lehet az LG összehajtható telefonja

Más, mint a Samsungé: ilyen lehet az LG összehajtható telefonja

Brazília kivonul az ENSZ globális migrációs csomagjából

Brazília kivonul az ENSZ globális migrációs csomagjából

Bezáródott az autójába Theresa May, amikor Angela Merkelhez ment – videó

Bezáródott az autójába Theresa May, amikor Angela Merkelhez ment – videó

Palkovics visszaszólt Pokorninak oktatásügyben

Palkovics visszaszólt Pokorninak oktatásügyben