szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

Az egészségügyi szakértő egy cikkben szellőztette meg információit arról, hogy hogyan jutott még mélyebb válságba az egészségügy.

Csütörtökön a Budapesten és Pest megyében működő tizenegy stroke-centrumból négy mondta le a betegek fogadását különböző indokokkal – írja Kunetz Zsombor egészségügyi szakértő, oxiológus a pénteken reggel a 444.hu-n megjelent cikkében. Azt írja, hogy az ellátórendszer elégtelen működését jól jellemzi, hogy az ilyen mértékű lemondás nem egyedi, hanem többször is megtörtént már. Márpedig a stroke-os esetek éppen azok, amelyeknél a késlekedéssel a beteg maradandó károsodást szenvedhet.

Kunetz egy másik leállást is említ: eszerint a Nógrád Megyei Kormányhivatal január 28-án arról tájékoztatta az országos tiszti főorvost, hogy az influenza miatt az egész megye szabad intenzív osztályos ágy nélkül maradt. Márpedig ez azt jelenti – folytatja a szakember –, hogy aki ezek után intenzív terápiás ellátást igényelne egy rosszullét esetén, az valamely távolabbi kórházba kerül.

Kunetz Zsombor
©

Ehhez képest viszont ugyancsak január 28-án az országos tisztifőorvos arról rendelkezett, hogy minden fekvőbetegellátásra képes kórház köteles átvenni az intenzívre szoruló beteget, jöjjön bárhonnan, különben 500 ezer forintos bírságra számíthat az intézmény. Viszont arról nem rendelkezett a tiszti főorvos, hogy honnan szerezzenek pluszforrást a kórházak minderre – írja Kunetz.

VELETEK VAGYUNK – OLVASÓKKAL, ÚJSÁGÍRÓKKAL!

A hatalomtól független szerkesztőségek száma folyamatosan csökken, a még létezők pedig napról napra erősödő ellenszélben próbálnak talpon maradni. A HVG-ben kitartunk, nem engedünk a nyomásnak, és minden nap elhozzuk a hazai és nemzetközi híreket.

Ezért kérünk titeket, olvasóinkat, hogy tartsatok ki mellettünk, támogassatok bennünket, csatlakozzatok pártolói tagságunkhoz, illetve újítsátok meg azt!

Mi pedig azt ígérjük, hogy továbbra is minden körülmények között a tőlünk telhető legtöbbet nyújtjuk a számotokra!
Windisch Judit Itthon

Ha professzor úrért úgyis fizetni kell, nem lenne jobb legálisan?

Nehéz elképzelni, hogyan valósítja meg a kormány a hivatalosan kommunikált célját az egészségügy átalakításakor anélkül, hogy a teljes rendszer összeomoljon. Ha ugyanis egyszerűen kiseprűzik a magánellátókat, azzal a többi között megnövelik a várólistákat, orvosokat és ápolókat állítanak döntéskényszerbe, és terelnek a magánellátásba. Van azonban egy másik terv is, amiről még csak suttognak a fideszesek.