szerző:
Tóth Richárd

Már hónapok óta formálódik egyfajta együttműködés az ellenzék pártjai között a megyeszékhelyeken és a nagyobb városokban. A cél, hogy az októberi önkormányzati választásokra egy polgármesterjelölt-kihívója legyen a Fidesznek. A Republikon Intézet friss elemzése és javaslata szerint a Fidesz nemcsak Budapesten, hanem a megyei jogú városok jelentős részében is legyőzhető. A hvg.hu által most bemutatott dokumentum egy lehetséges megoldást vázol fel.

Miközben az ellenzéki pártok Budapesten előválasztással keresik Tarlós István esélyes kihívóját az októberi főpolgármester-választásra (az első fordulót Karácsony Gergely nyerte, a második fordulót a nyáron tartják), az alsóbb szinteken – megyeszékhelyek, megyei jogú városok – ugyanezek a pártok egyeztetések formájában közeledtek egymáshoz.

  • Szombathelyen már össze is fogott az ellenzék, közös jelöltben állapodott meg októberre az MSZP, a DK, az LMP és a Momentum. A közös ellenzéki polgármester-jelölt az MSZP-s Nemény András lesz, az összefogást a Jobbik és a Kutyapárt is támogatja.
  • Pécsett a Momentum, az MSZP és a DK bejelentette, hogy Péterffy Attila független polgármesterjelölt mögé sorakoznak fel az őszi önkormányzati választáson.
  • Egerben is formálódik az összefogás, ott a Jobbik politikusa, Mirkóczki Ádám indulna, a baloldal pedig nem indítana mást. A jobboldali politikus szerint most nem egymással kell hadakozni az ellenzék pártjainak.

A Republikon Intézet mostani kutatása szerint az ellenzék azért bizakodhat, mert tavaly áprilisban a Fidesz listája nemcsak a fővárosban, hanem a megyei jogú városokban is gyengébben szerepelt, mint országosan. Míg országosan listán 47 százalékot értek el, addig hat megyei jogú városban (Szeged, Dunaújváros, Tatabánya, Pécs, Szolnok, Miskolc) 40 százalék alatti eredményt hoztak, sehol nem szereztek abszolút többséget.

Ez alapján tehát az ellenzéknek – különösen az előbb említett hat városban – van esélye legyőzni a kormánypártokat a következő önkormányzati választásokon – írják a Republikon kutatói.

Az alábbi táblázaton a Fidesz országos listás szavazataránya látszik 2018-ban, fókuszban a megyei jogú városokkal. A kép kattintásra nagyobb lesz:

A kép kattintásra nagyobb lesz
©

Az elemzésben leszögezik, az ellenzéki pártoknak differenciált stratégiára van szükségük a megyei jogú városokban, hiszen ezek a városok politikailag épp annyira különböznek egymástól, mint amennyire társadalmilag és gazdaságilag is eltérő képet mutatnak.

A Republikon összevetette

  • a 2018-as országgyűlési választások eredményeit és
  • a 2014-es önkormányzati választások eredményeit, így
  • igyekeztek meghatározni az ellenzék győzelmi esélyét az egyes nagyvárosokban.

A fentiek alapján a 23 megyei jogú várost három kategóriába sorolták be.

  1. Az ellenzék számára nehezen nyerhető városok: Debrecen, Győr, Kecskemét, Sopron, Székesfehérvár és Zalaegerszeg.
  2. A billegő városokban a kormánypártnak és az ellenzéknek egyaránt megvan az esélye a győzelemre. Ezek: Békéscsaba, Eger, Érd, Hódmezővásárhely, Kaposvár, Nagykanizsa, Nyíregyháza, Szekszárd, Szombathely és Veszprém.
  3. Az ellenzék számára esélyes városok: Dunaújváros, Miskolc, Pécs, Salgótarján, Szeged, Szolnok és Tatabánya.

Az elemzés szerint a fenti kategorizálás abban az esetben érvényes, amennyiben teljesül az a feltétel, miszerint egy országos megállapodás eredményeként az ellenzék pártjai minden nagyvárosban egy jelöltet támogatnak. Jelenleg ugyanis az a helyzet, hogy önállóan egyik ellenzéki párt sem képes a kormánypárt megszorongatására (kivételt képeznek ez alól azok a városok, ahol jelenleg is ellenzéki polgármester van hivatalban), együttes fellépés azonban sikert hozhat az ellenzéknek.

A Republikon javaslata arra igyekszik választ adni, melyik városban van nagyobb győzelmi esélye egy jobboldali jelöltnek, és hol egy baloldali, liberális jelöltnek. Megítélésük szerint ez elsősorban arra utal, hogy a Jobbik vagy az MSZP–Párbeszéd, DK erősebb egy adott városban, ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni az LMP és a Momentum szerepét sem – teszik hozzá.

Az intézet szerint mostani stratégiája alapján az LMP, amely az utóbbi időben a Jobbikhoz közeledett és felvetette az együttműködés lehetőségét (Keresztes László Lóránt LMP-társelnök innovációnak tart egy esetleges Jobbik–LMP-együttműködést), inkább a jobboldalhoz, míg az európai liberális pártcsalád (ALDE) tagjaként a Momentum inkább a baloldali, liberális oldalhoz sorolható.

A vásárhelyi időközin korábban győztes Márki-Zay Péter
©

Elképzelhető azonban az is, hogy több városban nem politikai pártok, hanem tőlük független ernyőszervezetek jelölnek majd polgármestert. E tekintetben jobboldalinak tekinthető Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester (neki mozgalma is van – Mindenki Magyarországa Mozgalom –, ahol cél az önkormányzati választások előtti együttműködés megteremtése), Péterffy Attila pécsi független polgármesterjelölt viszont inkább a baloldali, liberális oldalhoz kötődik.

A fenti besorolás és az erőviszonyok alapján a Republikon állítja, hogy

23-ból 12 megyei jogú városban egy jobboldali jelöltnek van nagyobb esélye a kormánypárti jelölt legyőzésére.

Ilyen például a hagyományosan jobboldalinak tekinthető Kecskemét, Hódmezővásárhely vagy Sopron, de az előbbiektől szociodemográfiailag viszonylag eltérő és más történelmi hagyományokkal rendelkező Miskolc és Dunaújváros is.

Megítélésük szerint

11 városban egy baloldali, liberális polgármesterjelöltnek van nagyobb esélye legyőzni a Fidesz jelöltjét.

Viszonylag egyértelmű a helyzet Szegeden és Salgótarjánban, ahol jelenleg is baloldali polgármester van hivatalban, valamint Szombathelyen és Pécsen is, ahol a baloldali, liberális pártok már meg is találták a lehetséges közös jelöltet, de a fenti városokon túl egy baloldali, liberális jelöltnek van jobb esélye többek között Nyíregyházán, Tatabányán vagy Veszprémben is.

A Republikon adatai alapján térképre tettük a jelenlegi erőviszonyokat, azt is jelezve, jobbos vagy balos jelölt az esélyes. Böngészéshez vigye a kurzort a városokhoz. A megyei jogú polgármesteri pozíciók egy lehetséges elosztása a 2018-as listás eredmények alapján:

Táblázaton ugyanez, kattintásra ez is nagyobb lesz:

A kép kattintásra nagyobb lesz
©

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.

Állj mellénk!

Tegyünk közösen azért, hogy a propaganda mellett továbbra is megjelenjenek a tények!

Ha neked is fontos a minőségi újságírás, kérjük, hogy támogasd a munkánkat.
Magyarország 2,7 százalékot faragott az államháztartási hiányból

Magyarország 2,7 százalékot faragott az államháztartási hiányból

"Harcolj a rossz döntések ellen!" – Orbán levelet írt a fideszes önkormányzati politikusoknak

"Harcolj a rossz döntések ellen!" – Orbán levelet írt a fideszes önkormányzati politikusoknak

Újraszámolták a szavazatokat, de V. Naszályi maradt az I. kerület polgármestere

Újraszámolták a szavazatokat, de V. Naszályi maradt az I. kerület polgármestere

Száraz, napos idő várható a jövő héten

Száraz, napos idő várható a jövő héten

Kiderült: nagyon megéri bekapcsolni az iPhone-okon a sötét módot

Kiderült: nagyon megéri bekapcsolni az iPhone-okon a sötét módot

Meghallgatták mikrofonnal 89 ember térdét – hasznos, mint a hidaknál

Meghallgatták mikrofonnal 89 ember térdét – hasznos, mint a hidaknál