szerző:
hvg.hu
Tetszett a cikk?

A német Welt úgy interpretálja a Weber–Orbán-találkozót, hogy azon Orbán mindhárom feltételben engedett, amit a néppárti csúcsjelölt szabott. A Fidesz marad a Néppártban.

Megadta magát Orbán Viktor a Néppártnak, ő és a Fidesz a kirúgás elkerüléséért teljesíteni fogja Weber ultimátumát – írja a német Welt alapján a Népszava. Sajtóhírek szerint Manfred Weber EPP-s csúcsjelölt és frakcióvezető budapesti látogatása sikerrel zárult, és sikerült megegyeznie Orbánnal.

Ennek némileg ellentmond, hogy a német közszolgálati televízióban Weber azt mondta, a Néppártban elfogyott a türelem Orbánnal szemben. Mindenesetre a Welt szerint Orbán hivatalosan a szavazás előtt fel fogja adni a küzdelmet. Azaz: a Néppárt március 20-i politikai gyűlésén, ahol a Fidesz kizárását kezdeményező indítványokat tárgyalják majd, Orbán „leteszi a fegyvert”.

A lap szerint Orbán és Weber mindenben megegyezett, a Junckert támadó plakátok lekerülnek (Gulyás Gergely is erről beszélt, azt mondta, a plakátkampánynak vége), azoktól pedig kész bocsánatot kérni, akiket „hasznos idiótáknak” nevezett. A CEU ügyében is enged Orbán, itt azonban fontos látni, Weber állt elő egy tervvel, amiről itt olvashat bővebben.

A Welt szerint a keddi találkozó után égtek a telefonvonalak Európában, a néppárti német kormánypárt, a CDU vezetője, Annegret Kramp-Karrenbauer és Joseph Daul, az EPP vezetője is részt vett ebben. Kölcsönösen tudni akarták egymásról is, illetve Orbánról és Weberről is, hogyan viszonyulnak a fejleményekhez. Berlin korábban jelezte szándékát, hogy egy ellenőrző bizottságot küldene Magyarországra, felmérni a helyzetet. Ám ez a Fidesz kizárásának kérdését nem engedné tisztázni egészen a májusi EP-választások utánig. A Welt úgy tudja, ez Webernek nem vállalható.

HVG

HVG-előfizetés digitálisan is!

Rendelje meg a HVG hetilapot papíron vagy digitálisan, és olvasson minket bárhol, bármikor!