Nem bontotta fel, illetve nem kezdeményezte annak az adásvételi szerződésnek a felbontását Rogán Antal felesége és családja, amely szerint Obrusánszki Barbara és szülei több mint ezer hektárnyi földhöz jutnának Borsod megyében a (Rogán Antal bizalmasát is vezetői között tudó, állami tulajdonú) Budapest Bank hitelének segítségével – írja az Átlátszó a birtokot értékesítő magyar-amerikai házaspárra hivatkozva.
Mindez azért érdekes, mert Rogán Antal több mint tíz nappal az ügyletről szóló cikkek megjelenése után pénteken a kormánypárti Magyar Nemzeten keresztül próbálta cáfolni a vásárlást, Obrusánszki Zsolt és felesége pedig annak ellenére is helyreigazítást kért az ügyről író lapoktól – köztük a hvg.hu-tól is –, hogy az interneten is elérhető, mindannyiuk aláírásával ellátott szerződésen világosan látszik, hogy ők a vevők az 1,6 milliárd forintos ügyletben.
A miniszter és apósáék védekezéséről szóló korábbi cikkünkben megírtuk, hogy milyen érveléssel próbálják hitelteleníteni a róluk megjelent állításokat, és azt is, hogy miért áll az gyenge lábakon, valamint azt is, hogy az illetékes jegyző információink szerint február 10-én a normál ügymenet szerint, módosítás nélkül továbbította a kormányhivatalnak a szerződést, vagyis sem a vevő, sem az eladó nem lépett vissza az értékesítéstől.
Az Átlátszó péntek délután elérte a földek korábbi tulajdonosát, az Egyesült Államokban élő Barna Izabellát, aki a lapnak megerősítette, hogy a szerződés érvényes, eladták a földet és várják a pénzt.
Én csak annyit tudok, hogy van közöttünk egy adásvételi szerződés, és amit még meg kell csinálniuk, annak teljesülnie kell
– mondta a lapnak Barna Izabella. A nő később egy külön kérdésre azt is hozzátette: nem tud a vásárlók olyan szándékáról, amely szerint érvényteleníteni akarnák a szerződést.
Mindezen információk után megkerestük a Rogán Antal vezette minisztériumot és a Kormányzati Tájékoztatási Központot, hogy a felesége elállt-e a szerződéstől, és ha igen, mikor és miért, illetve milyen magyarázatot tud adni a nyilatkozata és a cikkünkben szereplő ellentmondásokra. Válaszával a cikket frissítjük. Megkerestük Rogán Antal új apósát is, hogy elállnak-e a szerződéstől, de ő sem reagált.
A földvásárlásról szóló korábbi cikkünket és dédestapolcsányi riportunkat itt és itt olvashatják.