Időlegesen korlátozhatja a budapesti tömegközlekedés működését a Fővárosi Önkormányzat, hogy érezze mindenki, mivel jár, ha bliccel a kormány – mondta az RTL Klub Híradójának Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes, hozzátéve: ez lehetőség, ilyen döntés egyelőre nem született.
Az államnak az idén nagyjából 170 milliárd forintból működő budapesti tömegközlekedéshez a költségvetési törvény szerint 12 milliárd forinttal kellene hozzájárulnia, a pénz azonban mostanáig nem érkezett meg. Karácsony Gergely főpolgármester a múlt héten levélben követelte a pénzt, és hangsúlyozta: eközben a főváros minden hónapban kifizeti azt az összeget, amelynek fejében az utasok használhatják a budapesti jegyrendszerbe integrálódott állami szolgáltatásokat. Nevezetesen a HÉV-eket, amelyeket 2016 óta az állami MÁV üzemeltet.
A csatorna azután kereste meg a fővárost, hogy Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtöki kormányinfón közölte: ezt a szerződést újra kell tárgyalniuk a feleknek, a 12 milliárdot pedig csak azután fizetik ki, hogy ez megtörtént.
A Fővárosi Önkormányzat szerint azonban a két ügynek nincs köze egymáshoz, ha pedig a kormány nem teljesíti a törvényi kötelezettségét, jöhetnek a korlátozások.
A riportból az is kiderül, hogy a BKV-nál nagyjából egy héten belül elfogy az erre az évre rendelkezésre álló pénz, ha pedig a kormány nem fizeti ki a támogatást, hitelből működik majd tovább.