Sorompóalkatrészekkel és pótlóbuszokkal gyúr rá a MÁV a nyári főszezonra

Az eddigi kétszáz pótlóbuszhoz hozzáadtak még ötvenet. Ahogy a MÁV ezt bejelentette, a győri vonalon egyből szükség lett a buszokra.

  • HVG HVG
Sorompóalkatrészekkel és pótlóbuszokkal gyúr rá a MÁV a nyári főszezonra

A MÁV közleményben jelentette be, hogy betáraztak sorompóalkatrészekből és az eddig készenlétben álló 200 vonatpótló buszt még ötvennel megerősítették. Mindezt a meghibásodott sorompókkal és üzemzavarokkal indokolják.

Azt is közölték, hogy az „erősítő buszokat” elsősorban a főváros és a Balaton közötti szakaszokra, a tó térségére, illetve a győri fővonal főbb beavatkozási pontjain tartják készenlétben, de összességében az ország 53 pontján készülnek tartalékkal. A legkritikusabb szakaszokra – például az 1-es vonal vágányzári területeire és a Balatonhoz – dízel tartalékmozdonyokat is vezényeltek.

A bevethető járműveket az év elején létrehozott Országos Haváriaközpont vezényli, a nyári időszakban a fődiszpécser mellett összesen 9 ügyeletes teljesít szolgálatot éjjel-nappal.

A MÁV azt írta, hogy folytatják egész nyáron a klímaügyeletet, azaz a járművek légkondicionáló berendezéseinek folyamatos monitorozását. Kísérleti jelleggel két Balaton IC-n wifis hőmérséklet-érzékelőket is telepítettek, „amelyek révén lehetőségünk van a belső hőmérséklet távoli, valós idejű nyomon követésére, szükség esetén pedig a lehető leggyorsabb beavatkozásra” – olvasható a közleményben.

Miután a közleményt kiadták, a Mávinform közölte, hogy pályahiba helyreállítása miatt 10-30 perccel hosszabb eljutási időre, rövidebb útvonalon közlekedő elővárosi járatokra kell számítani a győri vasúti fővonalon. Kelenföld és Biatorbágy között pedig pótlóbuszok közlekednek, vagyis máris élesben próbálhatják ki a havariahelyzetet.

A MÁV egyébként megírta a HVG-nek, mit tesznek, hogy minél kevesebb baj érhesse az utasokat, vagy hogy ha már gond van, akkor hamar lehessen beavatkozni:

Rizikósabb vécéhelyzetet teremt a több klimatizált vonat – így készül a MÁV a hőségriadóra

A vonatok, a sínek és a többi vasúti berendezés nagy része is akkor készült, amikor még nem hetekig tartó hőségriadót kellett kibírni. A MÁV részletesen megírta a HVG-nek, mit tesznek, hogy minél kevesebb baj érhesse az utasokat, vagy hogy ha már gond van, akkor hamar lehessen beavatkozni.

Útmutató cégvezetőknek

Útmutató cégvezetőknek

Aktuális pályázatok

Összefoglaló az aktív pályázatok legfontosabb feltételeiről: kik pályázhatnak, mekkora összeget lehet igényelni, mire fordítható az elnyert támogatás.