Aki a túlerőt nem ismeri fel, az nem hős, hanem bolond – írta Somkuti Bálint a Szuverenitásvédelmi Hivatal kutatója november 4-én a Facebook-oldalán, majd hozzátette, hogy tisztelet a hősöknek. Mindebből csak az nem derül ki, hogy kit is tart ő hősnek pontosan.

Ráadásul eredetileg a bejegyzésében Somkuti még a túlerő tiszteletéről írt, egészen pontosan azt, hogy aki nem tiszteli a túlerőt, az nem hős, hanem bolond.

Nem ez az első alkalom, hogy az MCC egykori munkatársa furcsaságokat nyilatkozik az 1956-os szabadságharcról. Korábban az elsők között sietett Orbán Balázs segítségére, amikor a miniszterelnök politikai igazgatója egy podcastadásban azt mondta, hogy az 1956-os tapasztalatok miatt ők nem csinálták volna azt, amit Zelenszkij, aki belevitte az országát egy háborús védekezésbe.

Akkor Somkuti azt írta, hogy az 1956-Ukrajna párhuzam erőltetőinek javasolja, hogy nézzék meg, miként döntött a Corvin-köz parancsnoka, Pongrátz Gergely a november 4-i orosz túlerő láttán. Ehhez annyit mindenképpen hozzá kell tenni, hogy az 1956-Ukrajna párhuzam erőltetőinek az élharcosa maga Orbán Viktor miniszterelnök volt, igaz, manapság már erre sem ő, sem a hívei nem akarnak emlékezni.

Ami pedig Pongrácz döntését illeti, abban igaza van Somkutinak, hogy a Corvin-köz parancsnoka úgy döntött november 4-én este, hogy nincs értelme tovább harcolni, és csapata egy részével beszüntette az ellenállást, majd elhagyta az országot. Itt azonban érdemes felidézni a Corvin-köz Pongrácz előtti parancsnokának, Iván Kovács Lászlónak a történetét, aki folytatta az ellenállást és ezért az életével fizetett: elfogták, halálra ítélték és kivégezték. Úgy tűnik, Somkuti szerint ő bolond volt, ellenben Pongrácz Gergellyel.

Elképzelni sem lehet mai fejjel, hogy hasonló helyzetben ki milyen döntést hozna. Ezért is káros az, amit Somkuti csinál, hiszen aktuálpolitikai érdekek mentén igyekszik hősökre és bolondokra felosztani az 1956-os szabadságharcosok csoportját, azon egyetlen szempont alapján, hogy a túlerő megjelenésének hatására ki miként cselekedett.

Ugyanakkor ehhez azt is hozzá kell tenni, hogy nem 1956. november 4-én találták szemben magukat először túlerővel a szabadságharcosok, jóformán az egész korábbi szűk két hetet túlerő ellenében harcolták végig. Somkuti definíciója alapján tehát mind bolondok voltak.

És akkor még nem kezdtük felsorolni múltunk azon hőseit, akik épp azzal írták be a nevüket a történelemkönyvekbe, hogy túlerő ellenében is kitartottak a végsőkig, példát adva ezzel az utókornak. Nem tudni, hogy Somkuti szerint ők is bolondok voltak-e, lehet, hogy ez a szabály nála csak az oroszokkal szemben tanúsított ellenállás esetén érvényesül.