„Ebbe a tükörbe nehéz belenézni” – unokájuk fotózta végig Marika és Sándor tízéves búcsúját
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
Ez volt az az év, amikor megtudtuk, egy kávékülönlegesség is képes tökéletesen leírni a magyar belpolitika viszonyait. Hiába, Orbán Viktor tusványosi beszédében mindig tud újat mutatni.
„Azt kell mondanom, hogy a liberális, slimfit szerkós, latteavokádós, mindenmentes, öntetszelgő politikusok lesznek az egyik oldalon, és velük szemben állnak a két lábbal a valóságban álló, nemzeti érzelmű, vagány fiatalok” – így hangzott Orbán Viktor tusványosi világmegfejtésének talán legtöbbször emlegetett mondata.
A miniszterelnök így a kormánypárti oldalon évek óta szitokszóként használt liberális mellé emelte azt a kávéitalt, amelyről július végéig valószínűleg a magyarok túlnyomó többsége még csak nem is hallott.
Növényi tej, avokádó, presszókávé – ezek az ital főbb összetevői, de a variációknak igazán csak a képzelet szab határt. 2024-ben Magyarországon azonban a latteavokádó sokkal több ennél.
Ez a szó jelenti a beismerést Orbán Viktortól, amelyben belátja, akármennyire is tervez hosszú távra, nem fog örökké az ország élén állni. A miniszterelnök úgy látja, kelleni fognak a helyére azok a vagány fiatalok, akik távol tartják magukat a növényi alapú kávétól, és felveszik a harcot azokkal, akik nem rettennek el az új trendektől.
Ha Orbán nem megy a kihívóhoz, a kihívó megy a latteavokádóhoz. Hiába próbálja a miniszterelnök putyini taktikával kerülni, hogy ellenfele nevét emlegesse, a saját szintjére emelve ezzel, a hatalmát jelenleg leginkább veszélyeztető politikus vidáman aggatja magára a neki szánt jelzőket.
Magyar Péter a közösségi médiában mutatja be, hogyan készít latteavokádót, büszkén feszít a slimfit szerkóban és azt üzeni, érdemes félnie tőle a kormánynak. Foggal-körömmel küzd az ellen, hogy a Fidesz kisajátítsa a hazaszeretetet és a nemzeti jelképeket, miközben nyilvánvalóan tudja, hogy annál kevés vagányabb dolog létezik, mint megszorongatni a 14 éve regnáló hatalmat.
Nem meglepő tehát, hogy a latteavokádó könnyedén maga mögé utasította a többi kifejezést, amellyel az év meghatározó eseményeit lehet leírni. Csak második helyre volt elég a Fidesz-kormányok eddigi legnagyobb politikai botránya, a Novák Katalin, Balog Zoltán és Varga Judit nevével fémjelezett kegyelmi ügy, harmadik helyre pedig az a szuverenitás fért fel, amellyel a kormány és hű szolgája, Lánczi Tamás próbálja legitimálni a szövetségeseinknek betartó, egyre jobban kelet felé forduló külpolitikát. Szorosan követi a 2024-es külpolitikát ugyancsak meghatározó békemisszió, amely a jelek szerint nem ér véget december 31-gyel. Sereghajtóként pedig az újraszámlálás végzett, a főpolgármester-választás eredménye ha az egész évet nem is, a nyár első felét mindenképp meghatározta.
2024-ben az év citromdíjasa Nagy Márton és az általa vezetett magyar gazdaságpolitika lett, az Abszurdum-díjat a Magyar Péter péniszéről készült riport vitte el, az Év emberének pedig Magyar Pétert szavazták meg olvasóink.
A HVG Év szava díjának korábbi győztesei:
Szajki Bálint fotóriporter éveken át dokumentálta, ahogy nagymamája otthon ápolja súlyos beteg nagypapáját.
A tanárok bérét meg kellene háromszorozni, de Mészáros Lőrinc vagyonát csak egyszet lehet elvenni.
Múktkor is megígérte, aztán változtak. Szavazzon, ön hisz-e a miniszternek.
Igyekeznek javítani a munkaerő-hatékonyságon.
Az ukránellenes felszólalásokban a Fidesz élen járt.
A veszteséges bababolt most a belvárosban próbál szerencsét.
A lap szerint a Fideszen belül is törésvonalakat okoz az egyre szélsőségesebb kormányzás.