Az egykori köztévés Németh Balázs lehet a Fidesz képviselőjelöltje Újpalotán 2026-ban
Németh jelenleg a Fidesz parlamenti frakciójának szóvivője.
HVG
A köztévé egykori híradósa, a március óta a Fidesz-frakció szóvivőjeként dolgozó Németh Balázs lehet a kormánypárt képviselőjelöltje a 2026-os választáson Budapest 13. egyéni választókerületében, amelyhez a IV. kerület káposztásmegyeri része és a XV. kerületből Újpalota és Rákospalota tartozik – írja a Telex.
Bár hivatalosan csak később, várhatóan a jövő év elején jelentik be a Fidesz képviselőjelöltjeit, a lap szerint a közösségi médiás aktivitás alapján már lehet látni, hogy melyik választókerületben kit igyekeznek felépíteni a kampányra.
Németh április óta aktív a XV. kerületben: a múlt hétvégén ott volt Charlie újpalotai koncertjén, a kerületi majálison pedig borsos tokányt főzött. Korábban utcai fórumot tartott, közösségi futást hirdetett, a Fidesz Voks 2025-kampányát segítette, illetve Kósa Lajos társaságában is megjelent egy eseményen.
A Telex megkereste Némethet, aki ugyan az indulására vonatkozó konkrét kérdésre érdemben nem reagált, de azt írta: „Észak-Pesten új korszakot kell kezdeni, új lendületet kell adni a főváros ezen, jobb sorsra érdemes, régóta elhanyagolt részének. Ezt mindenki tapasztalhatja, aki ott él, vagy csak látogatóként felkeresi Budapest IV., illetve XV. kerületét.”
A választókerület jelenlegi országgyűlési képviselője a közös ellenzéki jelöltéként indult, egyébként DK-s Barkóczi Balázs, aki 2022-ben 1410 szavazatnyi (2,72 százalék) különbséggel verte meg a fideszes Pintér Gábort. A DK ismét Barkóczit indítja a körzetben, a Tisza Párt jelöltje viszont még nem ismert.
Németh 2022 augusztusáig volt az M1 híradósa. 2020-ban derült ki bírósági úton kiperelt hivatalos adatokból, hogy munkássága havi közel kétmillió forintjába került a közmédiának, amely távozásakor bruttó nyolcmillió forintos lelépési pénzt fizetett neki. Híradósként kapott elmarasztalást a Médiatanácstól a kommentárjai miatt, de díjazták is a munkáját, a közmédiától megkapta az Egyesy Géza-díjat.
Később a 2023-as atlétikai világbajnokság szervezéséért felelős Budapest 2023 Nonprofit Zrt. vezérigazgatója lett, az esemény megszervezéséért 32 millió forintot kapott. Tavaly az is felmerült, hogy Németh lehet a Fidesz főpolgármester-jelöltje, de ebből végül nem lett semmi.
Amikor kiderül, hogy egy egyházi személy kiskorúakkal szemben szeméremsértő módon viselkedett, a botrányokat rendszerint nagy médiazaj kíséri, és ma már a gyanúba kerültek felfüggesztése is rutinszerűen megtörténik, de az egyházi és világi eljárások eredményét többnyire lehetetlen kideríteni.
A világ egyik legismertebb séfjét is fiát a menü összeállításáról, az öröklés terhéről, egymással való viszonyukról és arról is kérdeztük, milyen kést használnak. Arról is szó esett, hogy miben erősek a budapesti piacok.