Megszavazta a parlament, hogy a javítóintézeteket a gyermekvédelemhez csatolják

A törvényjavaslat indoklása szerint a javítók célja elsősorban a fiatalkorúak nevelése.

  • HVG

135 igen és 50 nem szavazattal, tartózkodás nélkül fogadta el a parlament azt a törvényjavaslatot, amely értelmében október 1-jétől a javítóintézetek visszakerülnek a gyermekvédelmi rendszerbe.

A jogszabály indoklása szerint a javítóintézeti nevelés mint büntetőjogi intézkedés ugyan szabadságelvonással jár, de tartalmát tekintve elsősorban a fiatalkorúak nevelését, kompetenciájának fejlesztését célozza, ezért jobban illeszkedik a gyermekvédelmi intézményrendszerhez, mint a büntetés-végrehajtási szervezet működési elveihez.

A Szőlő utcai botrányra adott válaszként a javítóintézeteket az előző kormány 2025 decemberében helyezte át egy kormányrendelettel a büntetés-végrehajtás alá. Az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra tekintettel kihirdetett veszélyhelyzeti rendeletek törvényi szintre emelésével 2026 májusában a javítóintézetekről szóló veszélyhelyzeti kormányrendeletek is törvényi szintre emelkedtek.

Megtudtuk, mire készül a Tisza a gyermekvédelemben: új felügyelet alá kerülnek a javítóintézetek, már egy pofont is másképp vizsgálnának ki

Már ősszel visszakerülnek a javítóintézetek a büntetés-végrehajtástól a gyerekvédelemhez – tudta meg a HVG. Így biztosan nem visznek fiatalokat az Orbán-kormány által Tökölön létrehozott, központi javítóintézetbe, pedig kiderült, hogy közel 4 milliárd forintot költöttek el. Ráadásul további közpénzeket visz majd el a szakmai tiltkozások ellenére, rabok alkalmazásával, teljesen feleslegesen felhúzott létesítmény hasznosítása: abszurd módon most azért kell költeni a soha nem használt javítóra, hogy legalább börtönként működtethessék. Arról, hogy miként képzelik a javítóintézetek jövőjét, a Szociális- és Családügyi Minisztérium gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkára, Gyurkó Szilvia beszélt a HVG-nek.

A témáról Gyurkó Szilvia gyermekvédelmi államtitkárral is beszéltünk, aki elmondta, az elmúlt években csökkent a kiskorú és fiatalkorú bűnelkövetők száma, ezért van elegendő kapacitás a jelenleg működő négy intézményben, nem kell újat létesíteni a bezárt Szőlő utcai javítóintézet helyett. Fejlesztésekre ugyanakkor szükség van, ezért a kormány hárommilliárd forintot fordít erre, többek között megfelelő pszichológiai és pszichiátriai szolgáltatást szeretnének biztosítani az intézményekben, mert sokkal több lett a sajátos nevelési igényű és speciális szükségletű gyerek a javítókban.

Gyurkó Szilvia: Nincs olyan rossz állapotban ez az ország, mint amilyen rossz állapotban van a gyerekvédelem

Kétszáz oldalas jelentésben mutatta be a Tisza-kormány a gyermekvédelmi rendszer legégetőbb problémáit. A Diagnózis című dokumentumról Gyurkó Szilvia gyermekjogi és gyermekvédelmi államtitkárt kérdeztük. Mikorra csökkenhet jelentősen a szakellátásban élő gyerekek száma? Mi az, amivel elégedetlen az újonnan felállt minisztériumban, és hogy látja, mennyire fontos a mai magyar társadalomban a gyerekvédelem ügye? Interjú.

Nyitókép: HVG / Fazekas István

Hozzászólások