Vádat emelhetnek Ruszin-Szendi Romulusz ellen a lökdösődős ügyben
A rendőrség szerint a volt vezérkari főnök kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amikor meglökte a Mandiner munkatársát.
A rendőrség szerint a volt vezérkari főnök kihívóan közösségellenes magatartást tanúsított, amikor meglökte a Mandiner munkatársát.
HVG
Márciusban lesz egy év annak, hogy felrobbant egy gránát egy kormánytisztviselő kezében, de még mindig nem tudják megnevezni, ki a felelős.
HVG
Szerintük a bíróságok működésébe vetett közbizalom megingatására alkalmas az is, ha bármely közszereplő a nyilvánosság előtt vitatja valamely bíróság határozatának kötelező voltát.
HVG
„Akár egy pizza árával támogassák a rendszerváltást” – kéri támogatóitól Magyar Péter. A Tisza tavaly mintegy 3 milliárd forintból gazdálkodott, idén több adományra számít, de így is csak egy takarékos kampányra lesz pénze, így például óriásplakátokra sem költenek. Magyarék teljesen megváltoztatnák a párt- és kampányfinanszírozás rendszerét, sőt még a választási szabályokat is, de erről a többi párttal is egyeztetnének.
A férfi állítólag azt tervezte, hogy fegyvert vásárol, és azzal politikusokra támad.
HVG
A lengyel külügyminisztérium szerint a varsói magyar nagykövetnek jelezni fogják rosszallásukat a menedékjogok miatt.
HVG
A BvOP szerint elsődleges feladatuk most az, hogy a működési feltételeket megvizsgálják. Több információt biztonsági okból nem tudnak adni.
HVG
Tényi István fordult a hatóságokhoz a kormányzati lapok és blogok sajtóhírei alapján. A bírák elleni lejáratásokat korábban közleményben utasította vissza a Fővárosi Törvényszék és az Országos Bírói Tanács elnöke is. A független bíróságok elleni politikai kampány folytatódik.
HVG
Kevés hőt termel, vizes kátránnyal és korommal tölti meg a kéményt, akár szén-monoxid-mérgezéshez is vezethet – hosszan sorolja a katasztrófavédelem, miért ne dobjuk be a kemencébe a karácsonyfát.
HVG
Bár úgy tűnhet, a Fidesz érdemi támogatottság híján, a vereség árnyékában lemondott Budapestről, valójában nagyon is kell Orbánéknak a fővárosiak szavazata. A Tiszának viszont még inkább, és bár akár az összes fővárosi egyéni körzetben a zsebében érezheti a győzelmet, azt a magas népszerűség ellenére sem adják ingyen.
Pénteken több helyen kell ónos esőre számítani, a fagyos utakra tekintettel a szakemberek azt kérik, aki teheti, ne hagyja el az otthonát.
HVG
HVG
MTI
A tagok egyhangúlag döntöttek úgy, hogy megszűnik az alapszervezet a szabolcsi településen.
HVG
A nő kilenc év után törlesztette tartozását.
HVG
A vasúti és autóbuszos közlekedés is akadozik pénteken, több helyen hosszabb menetidőre és késésekre kell számítani.
HVG
A három férfi és egy nő a gyanú szerint bántalmazta a Budapesti Javítóintézetben letartóztatásban lévő fiatalkorúakat.
HVG
Súlyos, maradandó fogyatékosság lett a vége a zalai szarvasvadászatnak.
HVG
A Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint jó esély van az abszolút többségre. Magyar Péterrel való barátságát pedig nem misztifikálná túl.
HVG
Az önkormányzati rendeletek ismerete, kötelező részvétel a helyi eseményeken és társadalmi munka – különös feltételek is akadnak azokban az előírásokban, amelyekkel a beköltözést szabályoznák a települések, derül ki a HVG gyűjtéséből.
A leghidegebb a Nógrád megyei Szécsényben volt.
HVG
A dokumentumot azonnal osztani kezdték a fideszes politikusok is, pedig abban az amerikai elnök csak megköszöni Orbán washingtoni látogatását, és a meghívást Budapestre, amiről majd egyeztetnek.
HVG