Vette a lapot a Puskás Akadémia, és igazi kétfarkús választ írt

A Magyar Kétfarkú Kutya Párt csak félve merte megkérdezni a felcsúti arénát üzemeltető Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát, hogy beszállnának-e az augusztus űrállomás-avatójukba. Orbán Viktor falujának stadionja nagyon készségesnek bizonyult, aggodalomra semmi ok.







Elbaltázott sorosozás: élő adásban szaladt bele a pofonba az ifjú KDNP-s

Már korábban előkerült az az 1992-es közlemény, amelyben a Fidesz még harcosan védte Soros Györgyöt és alapítványát. Az ATV csütörtök reggeli műsorában mantraszerűen sorosozó ifjú kereszténydemokrata azonban ezt úgy azonosította, hogy ilyet csakis az egyik "illegitim módon hatalomra törő civil szervezet" mondhatott. Még olvasta is tegnap – kontrázott az üzletember díszpolgári címének visszavonását sürgető politikus. Mire a kezébe adták a jelenlegi kormánypárt egykori közleményét. Csak az arcát figyeljék!



Nem eresztik a bőnyi rendőrgyilkost

Újabb három hónappal, október 27-éig meghosszabbította a Győri Járásbíróság a bőnyi rendőrgyilkosság gyanúsítottjának előzetes letartóztatását.



Újabb gyanúsítottja van a szombathelyi MSZP-s ügyének

Újabb gyanúsítottat vettek őrizetbe a Czeglédy Csaba és társai ellen költségvetési csalás miatt indult nyomozás során, az ügyészség indítványozta az előzetes letartóztatását – közölte a Csongrád Megyei Főügyészség.








Diákmunka a vizes vébén: 45 ezerért kiképezték, aztán nem hívták őket többet

Többkörös, színvonalas felkészítést tartott nagyjából 100-150, a vizes vébé idejére "rendszergazda light" pozícióba toborzott diáknak az Antenna Hungária egyik alvállalkozója. A 3000 forintos órabérrel kecsegetett fiatalok felét azonban elküldték, mielőtt munkába álltak volna. Bár a rendezvényen 3000 önkéntes is dolgozik, a diákmunka-szövetkezetek tele vannak ottani munkát kínáló hirdetésekkel.