Egyetlen nap alatt 14 embert fogtak el Budapesten drog miatt
Budapest három kerületében 24 óra alatt 14 embert fogtak el a fővárosi rendőrök kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt – közölte a rendőrség hétfő hajnalban.
Budapest három kerületében 24 óra alatt 14 embert fogtak el a fővárosi rendőrök kábítószerrel kapcsolatos bűncselekmények elkövetése miatt – közölte a rendőrség hétfő hajnalban.
A tavaszi ciklusban már nem, de az ősszel várhatóan benyújtja a Fidesz a választási törvény módosítására vonatkozó javaslatát – mondta Gulyás Gergely, a párt frakcióvezető-helyettese a Magyar Hírlapnak.
Az elemző szerint soha ennyien nem támogatták még az FPÖ-t.
A kalandpark egyelőre nem adott bővebb tájékoztatást a balesetről.
A frakció így reagált Kunhalmi Ágnes korábbi nyilatkozatára.
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 26 és 29 fok között alakul.
Szigetvári Viktor szerint az a cél, hogy ne ítéljék el a bűnösöket.
Az interneten indult és úgy tűnik, itt is ér véget annak a Down-szindrómás fiúnak a története, akit más vendégek panaszai miatt kinéztek egy budapesti konditeremből. Reagált ugyanis a fejleményekre a fiú bátyja, aki továbbra sem okolja az edzőterem tulajdonosát. Ő viszont „az elpusztítására indított hadjáratról” beszél, amiért helyreigazítást követel a "mocsok bulvártól".