Halálos hétvége: újabb motoros baleset Zalában
A megyében két nap alatt három súlyos motoros balesetben ketten meghaltak és hárman megsérültek.
A megyében két nap alatt három súlyos motoros balesetben ketten meghaltak és hárman megsérültek.
Kínossá válhat élő személyről, alapos ismeretek nélkül intézményt elnevezni. Példa rá a lemondott úszóedző, Kiss László esete.
A kalandpark egyelőre nem adott bővebb tájékoztatást a balesetről.
A baloldali PM erősen támogatja, a konzervatív közíró politikai demagógiának tartja az elképzelést.
A frakció így reagált Kunhalmi Ágnes korábbi nyilatkozatára.
A politikus szerint a sorosozás és a háttérhatalmak emlegetése "nyilvánvalóan bruttó bolondság, nettó hazugság."
A legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn 26 és 29 fok között alakul.
Szigetvári Viktor szerint az a cél, hogy ne ítéljék el a bűnösöket.
Az interneten indult és úgy tűnik, itt is ér véget annak a Down-szindrómás fiúnak a története, akit más vendégek panaszai miatt kinéztek egy budapesti konditeremből. Reagált ugyanis a fejleményekre a fiú bátyja, aki továbbra sem okolja az edzőterem tulajdonosát. Ő viszont „az elpusztítására indított hadjáratról” beszél, amiért helyreigazítást követel a "mocsok bulvártól".
Nagy Imre helyett a pesti srácra koncentrál a fiatalokra kihegyezett 1956-os emlékév: múzeumok bevonása nélküli nagy tárlatok, a forradalmat idéző molinók, feldíszített romkocsmák jelzik majd a jublileumot.
A 760-as út Zalacsány és Felsőpáhok közötti szakaszán két motoros szenvedett balesetet, valamilyen okból a szalagkorlátnak ütköztek. Egyikük elhunyt, a másik életveszélyes sérüléseket szenvedett.
A német és az olasz kupadöntőn Berlinben illetve Rómában egyelőre nincs döntés.
Ízekre szedték az uniós támogatásból készült tizedikes tankönyvet a történelemtanárok szombaton – írja a nol.hu. Hemzseg a bakiktól, a térképek és az ábrák jelentős része hibás, elrajzolt, olyan témák hiányoznak belőle, amelyeket az érettségin számon kérhetnek.