Rogán nem szeretné, ha az unokái az "Európai Egyesült Kalifátusokban" élnének

A Fidesz frakcióvezetője szerint nagyon erős tél várható, milliók vannak úton az Európai Unió felé, ám Magyarország nem lesz képes önállóan kezelni ekkora szociális problémát. A Magyar Időknek adott interjújában arról is beszélt, hogy az sincs kizárva, hogy önálló államtitkárság alá kerül a NAV, a Fidesznek pedig akár új frakcióvezetője is lehet, de "nem akkor, amikor azt a sajtó szeretné".

MTI

Horgászoknak és birkózóknak adta a kormány a százmilliós parlagfűpénzt

A parlagfűbotrány hatására visszacsoportosított százmilliókat a minisztérium kis, civil egyesületeknek osztotta szét különféle gépekre. A hvg.hu utánajárt, kiknél landolt az 546 millió forint közpénz, és találtunk kertészkedő nőegyletet, focistákat, valamint az „Őrült fiúk” motoros egyesületét, akik állításuk szerint száguldás közben is kiszúrják a parlagfüvet. Jelentős részük eddig egyáltalán nem is foglalkozott ilyesmivel, de a milliós pályázat kedvéért gyorsan felvette tevékenységeik közé a mentesítést. A minisztérium szerint semmi gond nincs azzal, ha a "tenni akaró" civilek segítenek megoldani a több millió allergiás életét megkeserítő közegészségügyi problémát.


Halálra szúrtak egy embert Aszódon

Hétfőn késő este egy aszódi söröző előtt vita alakult ki két ember között, egyikük egy késsel megszúrta a másikat, aki olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A tettes elmenekült a helyszínről, elfogásához a rendőrség a lakosság segítségét kéri.

MTI


Megalakult a határrendészeti igazgatóság

A határrendészeti igazgatóságon belül a határvadász egységek szeptember 15-étől dolgoznak, szükség esetén a létszámuk 3600-ra bővíthető. A bevetési központ Szegeden lesz, de Kiskunhalason is kialakítanak egy egységet.

MTI


Fotók: kétségbeesett tömeg rohamozta meg az utolsó vonatot a Keletiben

Menekültek tömege próbált meg feljutni hétfő este a Keleti pályaudvaron a Münchenbe induló utolsó vonatra, amely este 9-kor indult. Napközben is sosem látott zsúfoltsággal indultak a Railjetek, amelyeket ráadásul fel is tartóztattak az osztrák határon. A vonatok végül több órás késéssel, de megérkeztek rendeltetési helyükre.

hvg.hu


Öt gyerek életét megmenthette a balesetben elhunyt kisfiú

Szombat éjjel nyilvánítottak agyhalottnak a Debreceni Klinikán egy hétéves kisfiút, aki korábban súlyosan megsérült egy balesetben. Szülei a szervadományozás mellett döntöttek. A transzplantációs team fogadása és a szervek elküldése miatt az éjszaka zárva tartó debreceni repteret is kinyitották. A kisfiú szervei Európa különböző országaiba kerültek.

hvg.hu


Drámai órák a határon: a szíreknek leomlott a kerítés?

Nem a MÁV biztosított különvonatot, hanem tulajdonképpen az osztrák vasút, de úgy néz ki, Magyarország és Ausztria átengedi az érvényes vonatjeggyel Németországba induló szír menekülteket. Milyen dráma zajlott több órán át a magyar-osztrák határon, és mit jelent ez? Kisokos néhány óra történetéhez.

hvg.hu

Halálfurgon: előzetesbe kerül az ötödik embercsempész is

Szombat este fogták el azt a bolgár férfit, akit három bolgár és egy afgán társa mellett azzal gyanúsítanak, hogy részt vett annak a 71 embernek a csempészésében, akiket csütörtökön holtan találtak egy furgonban az osztrák A4-es autópályán. Az ügyészség kezdeményezte az illető előzetes letartóztatását.

MTI



Tarlós: Semmiképp sem nyitunk állandó tábort Budapesten

A főpolgármester lényegében teljesítette a Verseny utcai piacot birtokba vevő jobbikosok követelését, és személyesen közölte, hogy nem lesz menekülttábor Budapesten. "Beazonosíthatatlan embertömegnek" nem szabad törvénysértő módon beözönlenie az országba, és Budapesten összegyűlnie – írta. A FÖRI szerint a piac elfoglalói kifejezetten ártanak a budapestieknek. Birtokvédelmi eljárás indult az ügyben.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

Elbeszélgetett a külügyi államtitkár a francia nagykövettel Fabius miatt

A magyar kormány visszautasít minden olyan "nemtelen jelzőt és vádaskodást Magyarországgal szemben", amelyet vasárnap Laurent Fabius francia külügyminiszter hangoztatott a magyar határvédelmi intézkedésekkel kapcsolatban – mondta Magyar Levente, a Külgazdasági és Külügyminisztérium gazdaságdiplomáciáért felelős államtitkára hétfői sajtótájékoztatóján, Budapesten.

MTI

Nem segíti tovább a menekülteket a kiskunhalasi MigSzol

A jelek szerint a halasi menekültsegítők belefáradtak a szélmalomharcba: túl sok a munka, kevés az önkéntes, és nem csatlakoznak újabbak. Emellett saját raktárhelyiséget sem kaptak a kiskunhalasi állomáson. Ha a menekültsegítők kiesnek a rendszerből, tetőzhet az amúgy sem kis feszültség a kiskunhalasi gyűjtőpont közelében.

hvg.hu

Lemond a fekete ruhás nővér

A jövőben egy fillér tagdíjat sem hajlandó fizetni a korábban őt támadó szakdolgozói kamarának Sándor Mária, ezért lemond szakápolói fizetéséről, és az a terve, hogy "legkisebb nővérként", segédápolóként fog elhelyezkedni.

hvg.hu