Kisokossal a kezükben szállnak rá a rendőrök a menekültekre
 

Kisokossal a kezükben szállnak rá a rendőrök a menekültekre

Feladatul szabták a rendőröknek, hogy minden menekültnek látszó embert igazoltassanak, és akivel szemben lehet, kezdeményezzenek szabálysértési feljelentést – erre lehet következtetni abból a rendőrségi anyagból, ami a hvg.hu birtokába került. Ahogy azt forrásaink vélelmezték, az útmutatás célja, hogy a szabálysértési feljelentés nyomán a migránsok könnyebben kiutasíthatóak legyenek.

Csikász Brigitta Csikász Brigitta



Népszabadság: Öt halálesethez járulhatott hozzá a mentők eljárása
 

Népszabadság: Öt halálesethez járulhatott hozzá a mentők eljárása

Hozzájárulhatott öt beteg halálához a mentők által használt új légút-biztosítási technika – írta egy szakértői jelentésre hivatkozva a Népszabadság. A mentők szerint a jelenleg létező legeredményesebb módszert használják, a Népszabadság pedig hamisan sugalmazta, hogy ez a technika öt beteg halálát okozta, ezért jogi lépéseket tesznek a lap ellen.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI




Jogerősen kozmetikázta a nézettséget az MTVA
 

Jogerősen kozmetikázta a nézettséget az MTVA

Összesen kb. 300 ezer fős elérését az MTVA tavaly szeptemberben úgy állította be, mintha "a népesség 19 százaléka" követte volna Itthon vagy - Magyarország, szeretlek! című műsorfolyamát. Az Index erre rámutatott, és a cikket hiába támadta meg bíróságon a közszolgálati média, a Fővárosi Törvényszék másodfokon is a hírportálnak adott igazat.

hvg.hu hvg.hu



Tikkasztó hőség: durva munkanapjaik voltak a mentőknek
 

Tikkasztó hőség: durva munkanapjaik voltak a mentőknek

A mentők fokozott óvatosságra intenek, mivel a következő napok tartós kánikulája tovább növeli a szervezet terhelését. Pedig a mentők már eddig is 20 százalékkal több esetetet láttak el a hőség miatt, mint egyébként. Az ÁNTSZ szerint meghaladja az egészségügyi határértéket a levegő ózontartalma.

MTI MTI


Szerb hadihajó jött Budapestre – fotók
 

Szerb hadihajó jött Budapestre – fotók

Baráti látogatásra Magyarországra érkezett a szerb folyami flottilla Kozara nevű fehér hadihajója, amelyet Budapestnél az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred hajói fogadtak. A szerb hadihajó két napig tartózkodik Budapesten.

MTI MTI

Deutsch volt beosztottja lett a paraelnök
 

Deutsch volt beosztottja lett a paraelnök

Szabó László kommunikációs szakembert, Deutsch Tamás egykori helyettes államtitkárát választották meg elnöknek a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) hétfői rendkívüli tisztújító közgyűlésén.

hvg.hu hvg.hu
  • hvg.hu hvg.hu
  • MTI MTI

Füstölt a 3-as metró a Népligetnél
 

Füstölt a 3-as metró a Népligetnél

Füstöt tapasztaltak hétfő délután a 3-as metró Népliget megállójánál, ezért átmenetileg leállították a metróforgalmat – közölte a katasztrófavédelem.

hvg.hu hvg.hu


Kivonult a Betyársereg Szegedre
 

Kivonult a Betyársereg Szegedre

A Betyársereg 50-60 tagja kivonult Szegeden a Nagyállomás elé, ahol a MigSzol aktivistái segítik a menedékkérőket. A rendőrség is nagy erőkkel jelent meg a helyszínen, ez után a szélsőjobbosok két csoportra oszlottak, egyik részük a Nagykörút felé indult. A helyzet feszült, de nyílt konfliktusra nem került sor.

hvg.hu hvg.hu



Öt és fél helyett tizennyolc évet szabtak ki másodfokon egy gyilkosságért
 

Öt és fél helyett tizennyolc évet szabtak ki másodfokon egy gyilkosságért

Jogerősen megtriplázott a Debreceni Ítélőtábla egy emberölésért kiszabott büntetést, amelyet ráadásul börtön helyett fegyházban kell letöltenie a vádlottnak. A cselekményt hirtelen felindulásból elkövetett emberölés helyett védekezésre korlátozottan képes személy elleni emberölésre minősítették át. A későbbi áldozat, egy idős férfi szexet akart az iszákos vádlottól, akit korábban "fiának fogadott". Először a későbbi áldozat szúrt, a kezéből kicsavart késsel oltották ki az életét.

MTI MTI