Zsarolókat fogtak el Borsodban
Egy teljes család került előzetes letartóztatásba.
A pécsi DK-s képviselő olyan posztot írt, amit a Pride ellen tüntetők akár a zászlajukra is hímezhetnének. Sütő László a Baranya megyei közgyűlés tagja. Gyurcsány délután Sütő kizárását kezdeményezte.
Éves szinten 1500 ember szenved Magyarországon súlyos koponyasérülést, a halálozási arány pedig a nemzetközi átlagnál jóval magasabb, 50 százalékos. Emellett 50-70 ezerre tehető az elvileg enyhe, ám jó eséllyel maradandó károsodásokat elszenvedő sérültek száma, nem csoda, hogy az idegsebészek láthatatlan járványról beszélnek. Egy pécsi kezdeményezés most ez ellen próbál tenni.
Ötszáz határsértőt, köztük 112 gyermeket tartóztattak föl a rendőrök Csongrád megye déli részén szombaton. A legtöbben Afganisztánból, Irakból és Szíriából érkeztek.
A köztársasági elnök a klímaváltozásról beszélt, aztán interjút adott a Petőfi TV-nek.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat vasárnapra Budapestre és az ország összes megyéjére másodfokú figyelmeztetést adott ki a tartós hőség miatt. Akár 36 fok is lehet.
A miniszterelnöki bizalmas Mészáros Lőrinc felfuttatja a sertésbizniszt, miközben cégbirodalma újabb építőipari vállalkozással gyarapodott.
Négy fiatal rabolt ki trafikokat és élelmiszerüzleteket.
Senki nem találta el az öt számot, de 12 ember fejenként 4,5 millió forintot nyert.
Magyarország egykori közkedvelt diktárorára emlékeztek azok, akik szerint Kádár alatt minden jobb volt.
Vasárnap 35 fok lesz, hétfő még forróbb lesz, és a szél is csak lengedezik majd.
190 millió forint az ötös lottó főnyereménye.
Nagy sebességgel szállt le egy kisrepülő és az orrára bukott a farkashegyi reptéren.
Több százezer, 14, 10, 15, 540. És ez még nem minden, amivel le lehet írni a műrepülő bajnokság budapesti állomásának szombati edzésén történteket.
A nyertesnek 1 óra 1 percébe telt leúszni az 5,2 kilométeres távot.
A feloszlatott Magyar Gárda utódaként számon tartott mozgalom bajtársiasság napi rendezvényt tartott.
Túl sok ember került utcára a boltzár miatt, túl sokat kell dolgozni más napokon, akiknek az állása megmaradt, és túl sokat ellenzik a KDNP ötletéből született vasárnapi zárva tartást a szocialista párt szerint.
A Fidesz ötlete volt, hogy 40 év szolgálati idő után a nők elmehetnek nyugdíjba, a férfiakra való kiterjesztéssel a Jobbik a kormányra akar nyomást helyezni.
A MÁV-Start 2112 személykocsiján "sínek közé pottyantós illemhelyek" vannak, míg az európai színvonalú, zárt tartályos vécék 551 járműben kaptak helyet. 10-15 év még kell, hogy előbbiek teljesen eltűnjenek.
A legújabb internetes konzultációt nem a kormány indította, hanem az LMP. Az ellenzéki párt szerint a fiatalok külföldre távozása "valóságos nemzeti probléma" és a kormánynak inkább ezzel kellene foglalkoznia, mint a bevándorlással.