Még hogy a miniszterelnök rosszul kezel! Ezt nézzék!
 

Még hogy a miniszterelnök rosszul kezel! Ezt nézzék!

Donald Tuskkal, az Európai Tanács elnökével egész jól sikerültek Orbán Viktor kezelései, ellentétben azzal a zavarbaejtő helyzettel, ami az Európai Bizottság elnökével folytatott tárgyalás után történt a miniszterelnökkel. A sikeres kezelésekről egy teljes sorozatot közölt az MTI.

hvg.hu hvg.hu

Két holttestet találtak Sülysápon
 

Két holttestet találtak Sülysápon

Egy férfi és egy nő holttestét találták meg szombaton Sülysápon egy romos épületben, a pár vélhetően tűz okozta füstmérgezésben vesztette életét mintegy két héttel ezelőtt - tájékoztatta a Pest Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-t.

MTI MTI

Jön a hó!
 

Jön a hó!

Több helyen meg is maradhat egy ötcentis hóréteg.

MTI MTI

Ismét járnak a vonatok Győr és Ikrény között
 

Ismét járnak a vonatok Győr és Ikrény között

Újraindult a vonatforgalom Győr és Ikrény között, miután a győri vasútállomásnál befejezték annak a balesetnek a helyszínelését, amelyben halálra gázolt egy embert egy személyvonat - közölte a MÁV kommunikációs osztálya szombaton az MTI-vel.

MTI MTI


Gázolt egy tehervonat Győrben
 

Gázolt egy tehervonat Győrben

Halálra gázolt egy embert egy tehervonat szombaton a győri vasútállomásnál lévő átjáróban - közölte a MÁV kommunikációs igazgatósága az MTI-vel.

MTI MTI

Megöltek egy férfit Csernelyen
 

Megöltek egy férfit Csernelyen

Megöltek egy 67 éves férfit Csernelyen - tájékoztatta a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság szombaton az MTI-t.

MTI MTI



„Rendszereken átívelő mutyi”: megszólal a Rogán-ügyben feljelentést készítő jogász
 

„Rendszereken átívelő mutyi”: megszólal a Rogán-ügyben feljelentést készítő jogász

Az állítólagos V. kerületi ingatlanpanama lényegét nem az egyes ingatlaneladások, hanem az ezekből kirajzolódó rendszer jelöli ki a feljelentést készítő egyik jogász szerint, aki úgy véli, hogy az ügyészség és a rendőrség ingatlanszakértők kirendelésével tudná bizonyítani a visszaéléseket, akárcsak a Hunvald-ügy esetében tették. Ennek ellenére komoly kételyei vannak, hogy erre sor kerül.

Stemler Miklós Stemler Miklós

Száz napja nem árulja el a kormány, mi áll a kitiltási botrány mögött
 

Száz napja nem árulja el a kormány, mi áll a kitiltási botrány mögött

Száz napja nem tudni, pontosan mi is áll az amerikai kitiltási botrány mögött, ezért a Magyar Liberális Párt (MLP) továbbra is követeli a kormánytól, álljon a nyilvánosság elé, és tájékoztasson arról, kik az ügy érintettjei, felelősei - mondta Fodor Gábor, az MLP elnöke szombati sajtótájékoztatója után az MTI-nek.

MTI MTI


Bővítenék az ingyenes gyermekétkeztetést
 

Bővítenék az ingyenes gyermekétkeztetést

Már dolgozik a szaktárca azon, hogy miként terjeszthető ki az ingyenes gyermekétkeztetés a hétvégékre, valamint az évközi tanulmányi szünetekre, és készül az előterjesztés arról is, hogy a jelenleginél több gyermek vehesse igénybe - írta szombati cikkében a Magyar Nemzet.

MTI MTI




Újabb videón a budapesti tűz és robbanás
 

Újabb videón a budapesti tűz és robbanás

Legalább negyven tűzoltó vonult ki pénteken éjjel egy budapesti, Füredi utcai tűzhöz, ahol egy szerelőcsarnok borult lángba. A helyszínen gázpalack is robbant. A tüzet péntek éjfél előtt eloltották.

hvg.hu hvg.hu

Két vonalon is késnek a vonatok
 

Két vonalon is késnek a vonatok

A Budapest-Szolnok-Békéscsaba, valamint a Budapest-Debrecen-Nyíregyháza vasútvonalon 20-30 perces késésekre lehet számítani műszaki hiba miatt - közölte a Mávinform szombat reggel az MTI-vel.

MTI MTI

Elgázoltak egy gyalogost Kecskeméten
 

Elgázoltak egy gyalogost Kecskeméten

A helyszínen meghalt egy gyalogos férfi, akit autó gázolt el szombat reggel Kecskeméten – tájékoztatta a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.

MTI MTI