Kicsit kevésbé fogy a magyar
 

Kicsit kevésbé fogy a magyar

A halálozások száma csökkent, a születéseké emelkedett, ennek következtében a természetes fogyás üteme 3,8 ezrelékről 3,4 ezrelékre mérséklődött a 2014. január és november közötti időszakban, az egy évvel korábbival összevetve – közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

MTI MTI

Megduplázhatják a lombikbébiprogram támogatását
 

Megduplázhatják a lombikbébiprogram támogatását

Megdupláznák a lombikbébi-beavatkozásra fordítható támogatást – mondta az egészségügyért felelős államtitkár hétfőn a Kossuth rádió 180 perc című műsorában. Zombor Gábor azt ígérte, hogy tárgyalnak majd érintett intézetekkel arról, pontosan hogyan változzon pontosan a finanszírozás.

MTI MTI

Népszabadság: Több ezer embert rúghatnak ki a kórházakból
 

Népszabadság: Több ezer embert rúghatnak ki a kórházakból

Újabb lefaragás jöhet az egészségügyben: a Népszabadság szerint nyolc-tízezer embert küldhetnek el az ágazatból a kórházi kapacitások újraelosztása miatt. Részlegeket, telephelyeket, osztályokat zárhatnak be. Adminisztratív és műszaki dolgozókat, kisebb mértékben ápolókat és orvosokat is érinthet a leépítés.

hvg.hu hvg.hu

Szijjártó:
 

Szijjártó: "semmilyen jogi eszköze nem maradt a kormánynak"

Újradinamizálnák az orosz-magyar kereskedelmi kapcsolatokat, a Putyinnal való találkozáskor napirenden lesznek az energiabiztonsági kérdések, a Roszatomban megbízik a kormány, a kitiltási ügyben pedig már nem maradt jogi lehetőség, úgyhogy inkább lezártnak tekintik az ügyet – többek között erről beszélt a külgazdasági és külügyminiszter a Világgazdaságnak adott interjújában.

hvg.hu hvg.hu



Blikk: Vesztegetés miatt nyomoznak Balmazújváros polgármestere ellen
 

Blikk: Vesztegetés miatt nyomoznak Balmazújváros polgármestere ellen

Balmazújváros polgármestere a Fidesz támogatásával nagy fölénnyel nyert a tavalyi önkormányzati választáson, noha ekkor már javában folyt ellene az eljárás többmilliós vesztegetés miatt – írja a Blikk, ami úgy tudja: az ügy a városi sportcsarnok 2013-ban befejezett felépítéséhez kötődik.

hvg.hu hvg.hu


Hófúvás miatt több megyében is riasztás van
 

Hófúvás miatt több megyében is riasztás van

Veszprém megye nagy részén továbbra is narancssárga, vagyis másodfokú riasztás van érvényben a hófúvás veszélye miatt, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom megye több járásában elsőfokú riasztás van.

MTI MTI


Az ember, akinek a szele Orbánt is elsöpörné
 

Az ember, akinek a szele Orbánt is elsöpörné

Bár a legkülönfélébb kormányellenes demonstrációk támogatói abban egyetértenek, hogy Orbánnak mennie kell, a Tavaszi vihar akciósorozat főszervezője, a kalandos politikai előéletű Szabó Gábor „Tuareg” annyira vállalhatatlan a protesztmozgalmak számára, hogy mindenki igyekszik tartani tőle a távolságot. Kivéve Bokros Lajost.

Kálmán Attila Kálmán Attila

Káosz lehet ma a Déli pályaudvarnál az alagút miatt
 

Káosz lehet ma a Déli pályaudvarnál az alagút miatt

A támfal is megcsúszott a Déli pályaudvari vasúti alagút kelenföldi oldalán, ahol vasárnap kövek hullottak az egyik vágány melletti támfalról. Több vonalon késésekre kell készülni, a közlekedés helyreállítása néhány napig is eltarthat.

MTI MTI

Betörnek a mínuszok
 

Betörnek a mínuszok

Kifejezetten kellemetlen, csapadékos és hűvös idő következik a hét első felében. A hétfő még kivétel lesz, mert szétoszlanak a felhők és itt-ott még a nap is kisüthet. Kedden viszont újra beborul az ég, és éjszakánként még jobban a lehűl a levegő, mint eddig. A hét második felében maradhat a barátságtalan időjárás.

met.hu met.hu

Hétfőn négy megyében lesz elsőfokú figyelmeztetés
 

Hétfőn négy megyében lesz elsőfokú figyelmeztetés

Vasárnap több helyen - különösen a Dunántúlon - nehezítette a közlekedést a havazás, illetve erős hófúvás. Néhány útszakaszon korlátozást is bevezettek, de elzárt település nincs, estére szinte az összes helyen javultak az útviszonyok. Hétfőre már csak négy megyére adtak ki elsőfokú figyelmeztetést a várható hófúvás miatt.

MTI MTI





Schiffer: a Habony-művekben gyártották a menekültellenes panelt
 

Schiffer: a Habony-művekben gyártották a menekültellenes panelt

Nonszensznek tartja a menekültügyi eljárások határidejének lerövidítését az LMP. Schiffer András szerint ez csak tovább növelheti azt a valós biztonsági kockázatot, hogy nincs pénz a magyar menekültügyi, idegenrendészeti szabályok érvényesítésére, a rendszer fenntartására.

MTI MTI

Mínusz 10 fokos hideg jön a héten
 

Mínusz 10 fokos hideg jön a héten

A jövő héten mínusz 10 fok körüli hidegre is készülni kell - közölte a meteorológiai szolgálat. A csütörtök éjszaka lehet a legdurvább.

MTI MTI