Megszavazta a magyar parlament a menekültek szűrővizsgálatát

Az előterjesztő Balog Zoltán indoklása szerint Magyarország közegészségügyi-járványügyi biztonsága szavatolható azzal, ha elrendelhető a menedékkérők kötelező szűrővizsgálata. A törvényjavaslatot nagy egyetértésben szavazta meg kedden a Ház.


Tüntetés után büntetés – megbírságolták a Migration Aidet

Nem jelentette be a szeptemberi tüntetését időben, ezért 50 ezer forintot kellene fizetnie büntetésként a szervezet szóvivőjének. Az, hogy nem lehetett pontosan tudni előre, mikor lesz az, ami ellen tiltakozni akartak, a jelek szerint mellékes. A szervezetnek a TASZnyújt jogi segítséget, ha szükség lesz rá.




Hogyan szökhetett meg a fiatal rab a tököli börtönből?

A most is körözés alatt álló Farkas György László egyszerűen arrébb sétált a csoportjától a délutáni séta során, észrevétlenül odalépett a szögesdróttal fedett kerítéshez, majd átmászott rajta. Azóta ruhát cserélhetett, a Pest megyei rendőrök háromszázezer forint nyomravezetői díjat tűztek ki.






„Rosszul nézne ki, ha a nem létező hatalomért küzdenénk"

Fanyalgó öregek, melegítő B-válogatott, tekintélyét vesztett, elszigetelődő elnök. Sokan elégedetlenek az MSZP-ben Tóbiás Józseffel és az elnökség munkájával, mégsem választanak új vezetőket a szocialisták novemberi kongresszusán. Ennek leginkább az az oka, hogy teljes az utódlás körüli tanácstalanság. Ilyen állapotok között egy ember befolyása nőtt meg: a párt – ahogy többen nevezték – Raszputyinjáé.