Fotók: Így mulat DJ Gyurcsány
Vágó István volt televíziós műsorvezető a Facebookon tett közzé fotókat arról, hogyan készül Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a hétfő esti bulira, ahol ő lesz a DJ.
Vágó István volt televíziós műsorvezető a Facebookon tett közzé fotókat arról, hogyan készül Gyurcsány Ferenc volt miniszterelnök a hétfő esti bulira, ahol ő lesz a DJ.
A megterhelő kettősfronti napok után újabb front nem érkezik, a hidegfrontokra érzékenyek azonban megterhelő napra számíthatnak. A levegőminőség megfelelő, a balesetveszély azonban csak lassan csökken.
Fennakadásokat okoz a romániai közlekedésben a szélviharral párosuló erős havazás.
A kormány pozitív döntésével és a szükséges mintegy 172 milliárd forintos forrás biztosításával akár már jövőre megkezdődhetnek a helikopterbeszerzések – mondta Hende Csaba az MTI-nek adott év végi interjújában. A honvédelmi miniszter azt is elmondta, hogy a csapatok és az érdekképviseletek január elején tájékoztatást kapnak a honvédségi illetményemelés részleteiről.
A Népszabadság is úgy értesült, hogy hírcsatornát hoznának létre a közmédiában. A hvg.hu december elején írt arról, hogy „ellen-Hír Tv” indíthat az MTVA, és valószínűleg emiatt módosíthatják vagy módosíthatták a Hír Tv több műsorvezetőjének, szerkesztőjének szerződését. Versenykorlát beépítésével akarják megakadályozni ugyanis, hogy elszipkázza őket a közmédia.
A havazás kezdete óta hétfő reggelig mintegy 80 esetben, többnyire közúti baleseteknél volt szükség a tűzoltók segítségére. Az előrejelzés szerint a havazás egyelőre nem folytatódik, de a hófúvás továbbra is gondokat okozhat.
Schiffer András, az LMP elnöke a Magyar Hírlapnak azt mondta, 2018-ban sem fognak össze a szocialistákkal, és most sem támogatják a baloldal jelöltjét Veszprémben.
Magyarországon az 51. héten csaknem 9 ezer beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel. Az Országos Epidemiológiai Központ Légúti Vírus Osztályára beküldött mintákból eddig egy betegnél mutatták ki az influenza B vírust.
Mindegyik miniszter élt azzal a lehetőséggel, hogy saját hatáskörében legfeljebb 30 százalékkal emelje helyettesei fizetését.
El se jutnak az életmentő vizsgálatokig, a recepteket nem tudják kiváltani, az állami egészségügyi intézményekről pedig sorra pattannak le a falvakban élő betegek. Sokan közülük úgy halnak meg, hogy még az ellátórendszer kapuján sem jutnak be. Egy vidéki, néhány ezres település perspektívájából még a sokat szidott, hosszú várólistákkal dolgozó nagyvárosi egészségközpontok pácienseit is lehet irigyelni. Egy kistelepülés háziorvosa kipakol.
Kigyulladt egy ház Budaörsön, egy ember meghalt. Egy háromemeletes ház egyik szobájában égett a berendezés. Az épületből hét gázpalackot is ki kellett hozni.
Nagyon hideg idővel búcsúzik az óév, szinte minden nap fagypont alatt marad a hőmérséklet nappal is. Csak egy kis napsütés teszi majd a körülményekhez képest elviselhetőbbé az időjárást, de még kedden is előfordulhat hófúvás a Dunántúlon. Szilveszterkor és újévkor havazás már nem valószínű, a kopogós hideg azonban marad.
Az MSZP európai diplomáciai offenzívát kezd jövőre annak érdekében, hogy Magyarországot visszavezesse az európai demokratikus értékekhez - jelentette be Ujhelyi István, a szocialisták EP-képviselője és alelnöke.
A tavalyi esztendőben is a panaszok jelentős hányada a köznevelés területéről érkezett az oktatási jogok biztosának hivatalához.
Intézkedő rendőrökre támadt három férfi. A rendőrök egyike – bántalmazott társa védelmében – fegyvert használt.
A rendőrség teve utcai épülete üzemszerűen működik hétfőn munkakezdőstől - közölte az ORFK.
Nyolc megyére hétfőre is narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.
Frontálisan ütközött két személyautó vasárnap délután a 85-ös úton a 35-ös kilométernél, a helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezárták az utat.
Az éjjeli menedékhelyek kihasználtsága a fővárosban 81 százalékos volt szombat éjjel.
A következő napokban is több helyen megerősödik, viharossá fokozódik a szél, emiatt továbbra is készülni kell hófúvásokra. Emellett folytatódik a lehűlés, Szilveszter éjjelén helyenként mínusz 15 Celsius-foknál is hidegebb lehet - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.