Szilveszter éjjel akár -17 fok is lehet
Nagyon hideg éjszakák jönnek, szilveszterkor akár -17 fok is lehet.
Nagyon hideg éjszakák jönnek, szilveszterkor akár -17 fok is lehet.
A Holnapután című filmet idézik a Balatonnál hétfőn készített fotók. A szél és a jegesedés kombinációja sajátos térformákat kreált a tóra és környékére. Az MTI képei Balatonfenyvesen és Siófokon készültek.
A gazdagréti lakótelepen próbált betörni egy kilencedik emeleti lakásba E. Zoltán vasárnap hajnalban. A családfő felriadt és kiabálni kezdett, mire a betörő megróbált elmenekülni az erkélyen keresztül, de elvétette, és meghalt.
Január elején évadnyitó ülést tart valahol Kelet-Magyarországon a Fidesz-frakció - jelentette az Origo, amelynek a párt nem árulta el az ülés pontos helyszínét és időpontját sem. A portál mindenesetre úgy fogalmazott, hogy az egész pártot érintő kérdésekről eshet majd szó a találkozón.
Az érpataki polgármester augusztusi bábuakasztása felkerült a Simon Wiesenthal Központ tizes listájára. A performanszt annak idején elítélte a Külgazdasági és Külügyminisztérium, és a rendőrség is nyomozni kezdett. Az antiszemita akcióról szóló videót azóta hatóságilag eltüntették a YouTube-ról. A Wiesenthal Központ listáját egyébként az a belga orvos vezeti, aki egy 90 éves zsidó nőtől megtagadta az orvosi ellátást, és inkább Gázába küldte volna, hogy megszabaduljon a fájdalmaitól.
Két kórház pingpongozott novemberben egy idős beteggel, akit légzészavarokkal vitt be a mentő. A 82 éves férfi az egyik intézményben leesett az ágyról és eltörte a lábát, később pedig kiszáradt az orvosi felügyelet mellett. A kórházakban töltött 5 nap alatt a férfi annyira leépült, hogy végül meghalt. Halálának hivatalos oka: tüdőgyulladás.
Szilveszter éjjel több helyen -10 fok köré, vagy alá csökken majd a hőmérséklet. A vastag hóval borított délnyugati tájakon -15, -18 fok sem kizárt, és napközben is több helyen -5 fok alatt marad a csúcs. Az új év lassú enyhüléssel kezdődik.
A katolikusok be akarták zárni a templomot, ezért nem tudtak segíteni az esti fagyban átfázott férfinek. A rendőrök viszont igen.
Amennyiben Kövér László komolyan gondolja a negyedik világháborúról szóló mondatait fogjon egy vízipisztolyt, és hűtse vele le magát - írta a PM politikusa, aki szerint az igazi "kreatúrapárt" a KDNP.
A legutóbbi információk szerint a görögországi partoknál kigyulladt Norman Atlantic olasz komphajón két magyar állampolgár utazott. Egyikük biztonságban van, de a másikról nincsenek információk -- közölte a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) hétfő délután.
Alaposan kiszellőztette a fejét vasárnap délután André Goodfriend amerikai ügyvivő, aki a várnegyedből egészen a Városligetig sétált el. A Twitteren azt írta, élvezte a hideget és a havat is, sőt, több útközben készített fotót is közzétett.
Határőrök élesztettek újra egy idős nőt az ukrán határon hétfőn hajnalban a mentőszolgálat diszpécserének utasításai alapján – közölte a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei rendőrség.
Egy pécsi buszmegállóban a két 16 éves fiú annyira megvert egy 36 éves férfit, hogy az a kórházban meghalt. A feltételezett elkövetők elismerték a bűncselekményt.
Nem esett át nemzetbiztonsági ellenőrzésen Habony Árpád – közölte Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a parlament honlapján hétfőn közzétett írásbeli válaszában. A politikus Szabó Szabolcs (Együtt) független országgyűlési képviselő Orbán Viktor kormányfőhöz címzett írásbeli kérdésére válaszolt.
A Jobbik szerint a kormány a "fideszes haverok helyzetbe hozásával", valamint a multinacionális cégek támogatásával "lerabolta az országot" 2014-ben.
A tavalyinál több, az akkori 153-hoz képest az idén eddig 174 embert jelentettek fel pirotechnikai termékkel való visszaélés miatt.
Budapesten három nappali melegedőt éjszakára is megnyitottak, de utcai gondozószolgálat is működik. Közeleg a -15 fokos hideg.
Egy ember égési sérüléseket szenvedett, amikor felrobbant egy kazán Piliscséven.
AZ MSZP arra hívta fel a figyelmet, hogy 50 ezer hektárnyi környezetvédelmi terület kerülhet a Nemzeti Földkezelő Alaphoz, amely továbbjátszhatná azt fideszeseknek.
Mindenhol elsőfokúra mérsékelte a hófúvás miatt kiadott másodfokú riasztást az Országos Meteorológiai Szolgálat hétfőn, nem sokkal dél előtt. Továbbra is elsőfokú riasztások vannak érvényben tizenkét megye több járásában.