Hetek alatt keresztül lehetne vinni, hogy a parlamenti szavazógépezet megtiltsa a hálapénz adását és elfogadását, akár visszamenőleges hatállyal is. Az eredmény azonban alighanem drámai lenne: még többen mennének külföldre dolgozni, s a ma is létező pénzszerző kerülő utak kialakítása egyre inkább kényszerré válna. Hiszen a sztárorvosokhoz már ma is jobbára csak a magánpraxisukon keresztül lehet eljutni, ezt pedig csupán a fizetőképes betegek engedhetik meg maguknak.

A hálapénz tünet, egy rosszul működő, beteg rendszer kompenzációs mechanizmusa, így kiiktatása egyetlen tollvonással beláthatatlan következményekkel járna – fejtegette egy hozzászóló az 1001 orvos hálapénz nélkül Facebook-csoport oldalán. Hozzátette, hogy a hálapénz megmérgezi a beteg-orvos kapcsolatot, megalázó, torzító hatású, átláthatatlan, rossz – ennek ellenére nem ez az egészségügy legfőbb betegsége.

A közösségi médiában szerveződő, a hálapénzt elutasító orvosok mozgalma a szegedi klinikákról indult, a tagjai által fogalmazott nyílt levelek a paraszolvencia kiiktatásának kívánalma mellett a betegellátás biztonságának hiányára is felhívják az emberi erőforrások miniszterének a figyelmét. A petíciót aláíró 64 orvoshoz a januári első munkanapra további 717 kollégájuk csatlakozott, azt firtatva, milyen lépéseket kíván tenni a kormányzat az egészségügyben dolgozók anyagi megbecsüléséért, és hogy mikor hívnak össze széles körű szakértői kerekasztalt, ahol az ágazat vezetői szóba elegyednek a szakma képviselőivel.

Egyelőre azonban a jogszabályok nem vesznek tudomást az új érdekérvényesítő mozgalmakról, a minisztérium illetékeseinek nem velük, hanem a hangját évek óta nem hallató „reprezentatív” szakszervezet képviselőjével kell egyeztető tárgyalásokat folytatniuk a 2016-os béremelésekről.

Extra árfolyam a neves operatőröknek

Mivel a becslések évi 20 milliárdtól 70 milliárd forintig terjedő paraszolvenciát valószínűsítenek, becsületesebb lenne kijelenteni, hogy senkinek fogalma nincs, ki milyen címen ad, illetve fogad el pénzt az egészségügyben. Azt azonban a gyakorlott betegek is érzékelik, hogy a pénz – legyen az bármennyi – igencsak egyenlőtlenül oszlik el a gyógyítók között. A neves operatőröknek, szakmai notabilitásoknak nem túlságosan titkolt extra árfolyamuk van, míg a pályakezdők jellemzően kimaradnak a pénzosztásból. Mivel a zsebbe tett összegek után többnyire nem adóznak, és járulékot sem vonnak le belőlük, kiváltásukra legalább a borítékba tett pénzeknek a duplájára volna szükség, és ehhez adódna még az igazságtalan fizetési aránytalanságok megszüntetésének költsége.

Az még csak-csak érthető, hogy a szürke-fekete zónában keletkező jövedelmek nagyságáról nehéz információt szerezni, az azonban meglehetősen bizarr, hogy a szinte teljes mértékben államosított egészségügy kereseti viszonyairól a legfrissebb hozzáférhető adat 2014-es. A Magyar Államkincstár által utalt bérekből negyedévente készült összefoglaló, amelyet az Egészségügyi Nyilvántartási és Képzési Központ közöl a honlapján, ám éppen egyéves késéssel. Mivel azonban 2015-ben mindössze 5,3 milliárd forint bértöbblet kifizetéséről lelhető fel minisztériumi közlemény, az ágazat összességében 400 milliárd forintot is meghaladó bruttó bértömegének változása elhanyagolható volt.

A Magyar Orvosi Kamara is, immár sokadszor, középtávú bérfelzárkóztatási programot sürget. A Magyar Rezidens Szövetség felmérése szerint

az orvosok migrációjának megállításához minimálisan nettó 300 ezer forint kezdő alapbérre lenne szükség,

a szakorvosokat 500 ezer, a főorvosokat 700 ezer forint nettó fizetéssel lehetne marasztalni. Ezenfelül kellene az oktatásban, a szakorvosképzésben részt vevő doktorokat díjazni.

Jóllehet nem tér ki a statisztika a szakmánkénti és beosztások szerinti részletekre, az átlag világosan mutatja, hogy a valóság és a vágyott kereset a korábbi emelések ellenére igen messze van egymástól. A teljes munkaidőben foglalkoztatott orvosok havi nettó keresete 2010-ben átlagosan 197 ezer, 2014 végén 320 ezer forint volt. Igazságtalan lenne azonban csupán a doktorok elégedetlenségéről szólni, a szakdolgozók fizetése is méltatlanul alacsony – állítja az RTL Klub nézőinek szavazataival az év emberének választott Sándor Mária, a fekete pólós demonstrációt elindító, a szakszervezeti mozgalomból és a munkahelyéről is kiszorult, szókimondó ápolónő. Állítását a számok nem is cáfolják, hiszen a szakdolgozók átlagosan havi 137 ezer forintot visznek haza, míg az „egyéb” kategóriába sorolt, a fizetésrendezésekből évek óta kihagyott egészségügyi adminisztrátoroknak, pénzügyeseknek, informatikusoknak 112 ezer forintos átlagkeresettel kell beérniük.

Újratermelődik a bérfeszültség

Az idei béremelésre a szaktárca szerint 12,8 milliárd forintot szán a központi költségvetés. Ezzel az összeggel a korábban nem megemelt, hanem „kiegészített” alapbérekhez igazítják a különböző pótlékokat, például az ügyeletért vagy a túlmunkáért járó fizetséget. A minisztérium úgy számol, hogy ez a szakdolgozóknak havi 5–15 ezer, az orvosoknak 20–25 ezer forint többletet jelent.

A különféle jövedelemkiegészítő ösztöndíjakkal maradásra bírt rezidensek első csoportja hamarosan szakvizsgát tesz, így a jövedelmük jelentősen csökkenne, ezért a szakvizsga megszerzését követően, legfeljebb öt éven át havi 151 ezer forint plusztámogatásban részesülnek – feltéve, hogy közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatónál helyezkednek el. Csakhogy ezzel kezelhetetlen bérfeszültség keletkezik – pontosabban folytatódik – a preferált pályakezdők és a gyakorlott szakorvosok között.

Felmérés: ma már nem szavaznák le a vizitdíjat

A kórházi napidíjat és a vizitdíjat 2008-ban leszavazók kétharmada ma már támogatna egy plusz fizetési kötelezettséget, ha a bevétel az egészségügyben maradna – derült ki a Publicus Intézet novemberi felméréséből. A Szinapszis Kft. pedig a Rezidens Szövetség megbízásából azt kutatta, mekkora a hálapénzrendszer támogatottsága. A megkérdezett orvosok 89 százaléka elutasította ugyan a hálapénz intézményét, de a kétharmaduk a „jelen helyzetben”, szükséges rosszként, megalkuszik vele.

Ami pedig a donorokat illeti, a többség több figyelmet, jobb ellátást óhajt megszerezni a pénzéért. Konkrétan a „saját” orvos választása az, amit a válaszadók 63 százaléka célként jelölt meg. Ugyanakkor a szabad orvosválasztást a túlnyomó többség szerint az egészségügyi intézményeknek ingyenesen, fizetési kötelezettség nélkül kell biztosítaniuk. Ennyi egymást kizáró kívánalomnak azonban lehetetlen megfelelni. A klasszikus közgazdasági egyenlet, amely szerint az „ingyenes, jó minőségű és könnyen hozzáférhető” hármasából egyszerre csak kettő tud teljesülni, továbbra is igaz. Ha ingyenes és könnyen hozzáférhető, akkor nem jó minőségű, ha pedig jó minőségű, akkor vagy nem ingyenes, vagy nem hozzáférhető.