"Tele a puttonyunk!" - Tüntettek Budapesten

A Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezete (MKKSZ) által szervezett demonstráció résztvevői, azonnali 5 százalékos, de legalább a 10 ezer forintot elérő béremelést követeltek a kormánytól.

MTI

Szabó: Kocsis inkább az alkoholszondát vezesse be a Fidesz-KDNP irodái előtt

Szabó Tímea, a PM társelnöke azt javasolja az évenkénti drogtesztet akaró Kocsis Máténak, hogy ehelyett inkább vezesse be az alkoholszondát a Fidesz és a KDNP irodái előtt a parlamentből ki- és bemenet, de szerinte a józsefvárosi polgármesternek drogügyben is a saját háza körül kellene söpörgetnie először.

hvg.hu

Püspökké szentelték Snell Györgyöt

A szertartást vezető Erdő Péter bíboros, esztergom-budapesti érsek prédikációjában arról beszélt, hogy Krisztus maga akar az apostolok és utódaik személyében a hívő közösség élén állni, hirdetni Isten uralmának örömhírét és meggyógyítani az embereket.

MTI

Kocsis Máté drogtesztes ötlete gyorsan bekerült az amerikai hírekbe

"Magyar polgármester évenkénti drogtesztet akar a 12-18 éveseknek, politikusoknak és újságíróknak" címmel számolt be a józsefvárosi polgármester formabontó javaslatáról a Fox News amerikai hírcsatorna. A Fidesz frakciója hétfőn foglalkozik Kocsis Máté javaslatával.

hvg.hu
  • hvg.hu
  • MTI

2014 legerősebb tájfunja csapott le a Fülöp-szigeteken

Erős széllökésekkel és heves esőzéssel érte el a Fülöp-szigetek partjait szombaton az idei év legerősebb tájfunja, amely félelmek szerint ismét jelentős pusztítást végezhet a szigetország egy éve minden idők legsúlyosabb trópusi vihara által lerombolt területein.

MTI




FAZ: Az igazi téma Orbán "Putyin iránti feltételezett vonzalma"

A Frankfurter Allgemeine Zeitung John McCain Orbánról szóló kijelentéseinek szentelt egy cikket szombati számában. A szerző szerint nem a korrupcióról vitázik Budapest Washingtonnal, valójában Orbán Viktor kormányfő Oroszországhoz fűződő viszonyáról van itt szó.

MTI




"Tényleg? Tényleg?" - Számon kérték Orbán leújfasisztázását McCain szenátoron

Mint megalapozatlant, elutasította John McCain szenátornak a magyar kormányfővel szemben megfogalmazott "megmagyarázhatatlan sértését", valamint bírálta az amerikai kormánynak és médiának a Magyarországgal kapcsolatos felületességét pénteken Washingtonban, az Amerikai Magyar Koalíció (HAC) éves Mikulás-gálavacsoráján Maximilian Teleki, a szervezet elnöke.

MTI


Mit kezdenek a polgármesterek a nem azonos pártszínű képviselő-testületekkel?

Az ország több települését összevetve felemásan alakul a nem azonos pártszínű polgármesterek és képviselő-testületek együttműködése: Ózdon még a bizottságok felállításáról sem sikerült dönteni, Szombathelyen a Fidesz-KDNP-nek egyeztetési kényszere van a független képviselővel, Szentesen, Gyöngyösön és Tapolcán viszont a pártérdekeken felülemelkedve tudják meghozni a döntéseket a képviselők - derül ki az MTI tudósítóinak beszámolóiból.

MTI

Drogtesztet akar az újságíróknak, politikusnak és tiniknek Kocsis Máté

Józsefváros fideszes polgármestere szerint érdemes lenne bevezetni a rendszeres drogkontrollt a legveszélyeztetettebbek, a döntéshozók és a közvélekedést formálók számára, így javasolni fogja a Fidesz-frakciónak, hogy készítsen jogszabály-tervezetet a 12-18 év közöttiekre, a választott politikusokra és az újságírókra vonatkozó évenkénti kötelező drogtesztre. A Fidesz hétfőn foglalkozik az üggyel.

hvg.hu

Veszprémi cserkészvezető zaklathatta a rábízott fiúkat

Cserkészvezetőként szexuális játékokba vonhatta be a rábízott iskolás gyerekeket V. Gábor, a Veszprém Egyházmegyei Ifjúsági és Lelkipásztori Fórum alá tartozó ifjúsági iroda korábbi vezetője – derítette ki a Hír TV Célpont című műsora. A Veszprémi Rendőrkapitányság kiskorú veszélyeztetése bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt nyomoz az ügyben, ismeretlen tettes ellen, a feljelentést a Magyar Cserkészszövetség tette.

hvg.hu

Nem múlt ki, csak tolódik a helikopterbeszerzés

A Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára a Magyar Hírlapnak azt mondta: a kormánynak kellene a zsebébe, azaz a központi büdzsébe nyúlnia a helikopterbeszerzéshez.

Magyar Hírlap
  • Magyar Hírlap
  • MTI

Droglabort számoltak fel a rendőrök Mórahalmon

Egy negyvenéves férfi lakásában szintetikus kábítószer előállítására alkalmas laboratóriumot, az előállításhoz szükséges nyersanyagokat, eszközöket, valamint 380 gramm kábítószergyanús anyagot találtak.

MTI