Arccal-névvel nyilatkozott a Waldorf-iskolában diszkriminált fiú anyja
Interjút adott a Borsnak az az édesanya, akinek fiát azért tanácsolták el egy kispesti Waldorf-iskolából, mert bejegyzett élettársi kapcsolatban él egy másik nővel.
Interjút adott a Borsnak az az édesanya, akinek fiát azért tanácsolták el egy kispesti Waldorf-iskolából, mert bejegyzett élettársi kapcsolatban él egy másik nővel.
A 73-as trolibuszok terelt útvonalon közlekednek egy belvárosi baleset miatt.
A Blikk értesülései szerint az alig két hete alkotmánybíróvá választott Czine Ágnes fia, valamint Répássy Róbert volt kabinetfőnöke is érintett a nyelvvizsgabotrányban.
„Asszonyverő, maffiózó, acélbáró, csődkirály.” Ezek a jelszavak jól illusztrálják, hogy milyen mértékű sárdobálás zajlik Kiskunfélegyházán és Kiskunmajsán önkormányzati választás címén.
Demszky Gábor nemrégiben csúnyán kiosztotta a mai baloldalt, most az is kiderült, hogy Bokros Lajos főpolgármesterré választásában látja az „új rendszerváltás” első lépését, az ellenzék többi részét pedig egyenesen kollaboránsnak tartja.
A légköri frontok tartósan elkerülik térségünket, a frontérzékenyek fellélegezhetnek. A lassú enyhülés és a növekvő napi hőingás azonban megterheli az időjárás érzékenyek szervezetét. A légszennyezettség lassan növekszik.
A 2009-ben még a Lehet Más a Politika EP-listáján szimbolikus helyet vállaló Lovasi András is beszállt az Összefogás Pécsért Egyesület (ÖPE) kampányába Pécsett, miközben a szervezet volt elnöke a Fidesz helyi vezetését támadja élesen. Ahogy arról beszámoltunk, a korábban Fidesz-szövetséges ÖPE veszélyeztetheti a kormánypárt pécsi sikerét.
Hármas karambol történt éjszaka a Hegyeshalom felé vezető irányban, a 160. kilométernél.
Folytatólagosan, vesztegetést állítva elkövetett befolyással üzérkedés – ez a vád a nyugalmazott rendőr-dandártábornok ellen. Sajtóértesülések szerint a tábornokot annak idején a Magyar Villamos Művek egykori vezetője, Kocsis István jelentette fel.
Schiffer András, az LMP társelnöke Szolnokon arról beszélt, hogy mit szeretne elérni az önkormányzati választásokon.
Az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán a belső sávban gázoltak el egy gyalogost kedd este.
A Miniszterelnökség és egy állami hivatal is szerződött a Fidesz honlapjait is fejlesztő, mindössze egy embert foglalkoztató Naphold-2006 Kft. - adta hírül az RTL Klub.
Gajda Péter, a XIX. kerület szocialista polgármestere nem szerzett műemlék lakást és visszautasítja politikai ellenfelének megtévesztő és hamis állításait - közölte az önkormányzat a kispesti Fidesz keddi közleményére reagálva.
Egy körülbelül 100 millió forintot érő, 155 négyzetméteres óbudai lakásban él évek óta Kósa Lajos debreceni polgármester. A lakás a felesége nevén van, ezért nem szerepel a Fidesz-alelnök vagyonnyilatkozatában.
Kampányolt is, meg nem is Orbán Szegeden. Makó felé tartva beugrott Orbán Viktor Szegedre, a miniszterelnök sajtónyilvános programjai közül kimaradt az esemény. Egy órás szegedi tartózkodása alatt Orbán felugrott a kilencedikre a lakótelepen élő szegedi polgármester jelölthöz egy kávéra, majd együtt sétáltak a panel rengetegben. Kísérői megtudhatták, hogy Orbán is egy székesfehérvári panelben kezdte 52 négyzetméterem, a Vorosilov lakótelepen.
Skizofrén, bipoláris, személyiségzavaros és depressziós – leírva egyszerű diagnózisok, amelyekről a többségi társadalomban zavaros, torz kép él, pedig ezek a lakosság tíz százalékát is érinthetik. A betegségek nemcsak az érintettek énképét rombolhatják le, hanem egzisztenciálisan is padlóra küldhetik őket, és a környezetüktől is teljesen elszigetelődhetnek. Egy kampány most a betegség mindennapjait mutatja be azoknak is, akik ilyesmivel még nem találkoztak – mert erről beszélni sem szoktak.