Épp elkerülhette egy magyar csoport a tunéziai lövöldözést
Nem sokkal kerülhette el egy magyar turistacsoport a tunéziai lövöldözést egy Sousse melletti hotelben.
Nem sokkal kerülhette el egy magyar turistacsoport a tunéziai lövöldözést egy Sousse melletti hotelben.
MTI
MTI
hvg.hu
Hétfőn kezdődik a X. kerületi Kőrösi Csoma Sándor út Mádi utca és Éles sarok közötti szakaszának, valamint az Éles sarok lehajtó ágának felújítása. Augusztus végéig forgalomkorlátozás várható a területen – közölte a Budapesti Közlekedési Központ pénteken.
MTI
A Csongrád Megyei Kormányhivatal felhívta a lakosság figyelmét, hogy ne gyűjtsék be a megye déli részén, a határt illegálisan átlépő migránsok után hátrahagyott tárgyakat - mondta az MTI-nek.
MTI
Július 18-án indul hivatalosan az M4 Sport, de már gőzerővel folynak az előkészületek. Július elsejétől szól a stáb szerződése, az első két hétben próbaadás megy, de aztán sorra jönnek a nyár nagy sporteseményei. A hvg.hu megtudta, milyen programokkal készülnek. A szlogen állítólag a "Hajrá, magyarok!" lesz.
Bogár Zsolt
Bogár Zsolt
M. László Ferenc
A menedékkérőket segítő szervezet levélben fordult a közmédia vezetéséhez, mert álláspontjuk szerint az adófizetők pénzéből működő közmédia a migránsok ügyében félelmet, sőt pánikot kelt, de azokat is megbélyegzi, akik segíteni próbálnak nekik.
hvg.hu
A magyar delgáció jól állta a sarat a brüsszeli EU-csúcson – mondta a magyar miniszterelnök, miután csütörtökön Brüsszel úgy döntött, Magyarország külön elbírálásban részesül a menekültek befogadását illetően. Elmondta, Magyarország nem kért a Görögországéhoz és Olaszországéhoz hasonló frontországi minősítést. Orbán a pénteki sajtóértekezleten ismét népvándorlásról beszélt.
MTI
MTI
hvg.hu
Az M4 sportcsatorna mellett az M5 budapesti regionális tévécsatorna is elindulhat július elején, míg az köztévé M6-os csatornája karácsony előtt debütálhat.
hvg.hu
Afrikai menedékkérőt védett meg közleményében a rendőrség. A férfiről egy online újság azt írta, hogy késsel hadonászott a bicskei Tesco áruházban, ez azonban nem felelt meg a valóságnak: csak biztonsági intézkedést hozott az ügyében a rendőrség zavart viselkedése miatt – írták.
hvg.hu
A maximálisan kiszabható bírságot rótta a GVH arra az egészségügyi cégre, amely a tavaly augusztusban elhunyt Bajor Imre színművészt is kezelte.
hvg.hu
A német hetilap a magyar miniszterelnökről közölt elemzést. Mint írták, Orbán Viktor fenntartja magának a jogot, hogy az általa balliberálisnak és istentelennek tartott Európában „politikailag inkorrekt” módon beszélhessen. Hívei pedig elismeréssel adóznak neki ezért.
MTI
MTI
hvg.hu
Az előfizetői szerződések változatlan feltételekkel hatályban maradnak, ha a Magyar Telekom levelét, illetve a Telenor SMS-ét megkapva a fogyasztó 15 napon belül nyilatkozik, hogy azt nem fogadja el. Ez a lényege a társaság és az NMHH között létrejött hatósági szerződésnek.
hvg.hu
A belügyminiszter javaslata szerint az EU-n kívüli menekülttáborokból kötelezően be kellene fogadni a háború vagy üldöztetés elől menekülőket, míg a gazdasági migránsok beengedéséről a tagországok egyénileg, szabadon dönthetnének.
MTI
Orbán nem lacafacázik, dalban mondja el, miért van szükség a nagy határzárra délen – vigyázat, eszméletlen tartalom!
hvg.hu
Az éjszaka a Honvédkórházban megoperálták azt a pilótát, aki csütörtökön a levegőben kigyulladt Jak-52-esen szenvedett balesetet. Jelenleg altatásban tartják. A tűz a motorban keletkezett, ami azért is érthetetlen, mert éppen kikapcsolt motorral történő leszállást gyakorolták a pilóták - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter.
hvg.hu
Egy bolgár kamionról az M1-esen leszállított negyven migráns közül 39-nek sikerült elmenekülnie a kukoricásban, a rendőrök csak egy embert fogtak el.
MTI
Egy év hat hónap felfüggesztett fogházról öt év fegyházra és gondatlanságból elkövetett emberölésről emberölésre súlyosbította a másodfokon eljáró Győri Ítélőtábla pénteken az újszülöttjét magára hagyó cséri nő férjének és anyósának büntetését, illetve annak minősítését.
MTI
"A haza minden előtt" – üzenik a békemeneteket szervező civilek, és a zsebükbe nyúlnak, hogy reklámfilmmel buzdítsanak a déli határ mielőbbi lezárására. A kuratórium tagjai fejenként 100 ezer forintot ajánlanak fel a célra. Akik a határ lezárása ellen érvelnek, azok a CÖF szerint "a legitim magyar kormány megdöntésére szövetkeznek", ráadásul az embercsempészeket támogatva engednek utat "a gazdasági honfoglalóknak".
OS
OS
hvg.hu
Az átlagosnál jobbnak tűnik az idei termés minősége, a mostani hűvös időjárás viszont késlelteti az érést. A görögdinnye 40-45 százalékát exportálják, elsősorban Németországba, Csehországba és Lengyelországba.
MTI
Három vízsugárral kezdték oltani Tormásligeten azt a trágyadepót, ahol pulykatrágya kapott lángra.
hvg.hu
Tamási Mariann egy Borsod megyei lakásotthonból tűnt el kétéves gyermekével együtt, még tavaly karácsony előtt.
hvg.hu