Motoros szenvedett súlyos balesetet a Mecsekben
A motoros a Mecsek Pihenőnél ütközött össze egy autóval, a mentők kórházba szállították.
A motoros a Mecsek Pihenőnél ütközött össze egy autóval, a mentők kórházba szállították.
Jelentősen előre lépett a Semmelweis Egyetem az orvostudományi intézmények rangsorában.
Csütörtök 16 órától egészen késő estig átvizsgálják a buszokat, mert a Vígszínházban rendezvényt tartanak az izraeli nemzeti ünnep alkalmából. Az eseményen több védet személy megjelenik.
Többször is elromlott a mozdony, emiatt nagyon hosszúra nyúlt a reggeli sebesvonat útja Pécs és Szombathely között. 125 perces késéssel érkeztek meg az utasok a vasi megyeszékhelyre. Ott megtudták, hogy nem jár vissza nekik a jegy ára, mert a járat nem „feláras” volt – írja egy olvasói levél alapján a bama.hu.
Az eddiginél szigorúbb biztonsági intézkedéseket vezetnek be a salgótarjáni kórházban, mert az utóbbi hónapokban több lopás történt ott – mondta Ponyi Béla salgótarjáni rendőrkapitány.
A halálos baleset Gyöngyöstől 5 kilométerre, Halmajugra közelében történt. Teljes szélességben lezárták az utat.
A vádlott és a férfi 4 éve éltek együtt jól-rosszul: sokat ittak és veszekedtek, ami gyakran a tettlegességig fajult. Egy alkalommal a nő kórházba került, majd miután kiengedték, fejszével megölte az ágyban fekvő férfit.
Egy kisteleki cég évzáró partija után összeverekedett két kolléga. Az egyikük életmentő műtéten esett át, de őt is megvádolta az ügyészség.
A Kárpátok Alapítványnál még sem a rendőrség, sem a Kehi nem razziázott, de a NAV-val bevonatták az adószámukat, mert állítólag nem működtek együtt a Kehivel.
Kilép az Emberi Jogi Kerekasztalból és az ahhoz kapcsolódó munkacsoportokból a Nemzeti és Etnikai Kisebbségi Jogvédő Iroda (NEKI) és a European Roma Rights Centre (ERRC) a civil szervezeteket ért támadások, megfélemlítés miatt – derül ki abból a levélből, amelyet a két szervezet küldött Répássy Róbertnek, az Igazságügyi Minisztérium (IM) parlamenti államtitkárának.