Nem lélegezhetünk fel, lesz még dolog az árral
A Zala megyén levonuló árhullám a következő napokban a Principális-csatorna, a Mura és a Dráva összefolyásánál ad majd komoly feladatokat.
A Zala megyén levonuló árhullám a következő napokban a Principális-csatorna, a Mura és a Dráva összefolyásánál ad majd komoly feladatokat.
A kormány kitart amellett, hogy RTL és a TV2 ne kérhessen műsordíjat a médiaszolgáltatásáért. Ha ezt megtehetné, havi több száz forinttal emelkednének a lakossági előfizetési díjak – állítja közleményében Kurucz Éva szóvivő az RTL Klub vezetőjének keddi nyilatkozatával kapcsolatban. Dirk Gerkens egy sajtóbeszélgetésen azt mondta: az RTL Klubnak szerződése van az NMHH-val arról, hogy programdíjat szedhet, és erről még a médiatörvény megalkotásakor megegyezés született.
Aki a helyi közéletről a város hivatalos honlapján keresztül értesül, azt hiheti, hogy Baján csak a Fidesz indul az önkormányzati választáson, ugyanis a városi cég által működtetett honlap nem tette közzé az ellenzéki Sikeres Bajáért Egyesület jelöltállításról szóló, két hete kelt sajtóközleményét. A helyi választási bizottság szerint mindez nem sérti az esélyegyenlőséget, hiszen a cikk bármikor megjelenhet.
Juhász Péter, az Együtt-PM polgármesterjelöltje szerint a választási kampány miatt nem újítanak fel egy rossz állapotú csatornát az V. kerületben. Az önkormányzat közleménye szerint az ellenzéki politikusnak "kevesebbet kellene drogoznia, és akkor kevesebb ostobaságot állítana".
A büntető törvénykönyv szigorítására vonatkozó javaslatot nyújtott be kedden két kormánypárti képviselő azért, hogy ne évülhessenek el a gyermekekkel szembeni szexuális bűncselekmények. A javaslatról a tervek szerint az őszi ülésszakban szavaz a parlament, így a köztársasági elnök még idén kihirdetheti.
Három embert is megkéselt egy győri szórakozóhelyen vasárnap egy férfi, aki most előzetesbe került, mert a tanúk befolyásolásával veszélyeztethetné a nyomozás sikerét.
Apadás kezdődött kedden az Ipoly Nógrád megyei szakaszain, ezért Ipolytarnócon visszavonták a legmagasabb, harmadfokú védelmi készültséget – közölte a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság.
Harmadfokú árvízvédelmi készültség lép életbe 18 órától a Rába több szakaszán – közölték az Észak-dunántúli Vízügyi Igazgatóságtól.
Az Országgyűlés Sajtóirodája úgy reagált az LMP-s és PM-es képviselők megbüntetését elmarasztaló strasbourgi bírósági határozatra, hogy a bíróság által kifogásoltakat az országgyűlési törvénynek az alakuló ülés napján hatályba lépett módosítása már orvosolta, és a most hatályos szabályozás mindenben megfelel a Római Egyezmény követelményeinek. Arról nincs szó, hogy a kifizetett büntetésekkel mi lesz.
A vizsgálatok megerősítették, hogy nem ebolás, hanem maláriás az a nigériai férfi, akit hétfőn vittek kórházba a Debreceni Egyetem egyik kollégiumából. A Kenézy Kórház infektológiai osztályán kezelik, megkapta a megfelelő gyógyszereket, állapota az utolsó hírek szerint stabil – írja a Dehir.hu.
Sztrájk miatt törölték az Air France két induló és három érkező járatát a budapesti Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér és a párizsi Charles de Gaulle repülőtér között szerdán. A Budapest Airport kommunikációs igazgatója szerint a kedd kora délutáni helyzet szerint szerdán a 15 óra 50-es járat elindul Budapestről. Ez még változhat, ezért fontos az indulás előtt tájékozódni – tette hozzá Hardy Mihály.
Összesen nagyjából harminc alkalommal hozott át munkatársaival hulladékot az osztrák-magyar határon egy 44 éves férfi.
Egy grúz család luxusbőröndjét lopták el Ferihegyen. A poggyászt és annak tartalmát végül hiánytalanul visszakapta a tulajdonos.
Előzetes letartóztatásba került az a 32 éves bajai férfi, aki ellen több vagyon elleni bűncselekmény elkövetésének megalapozott gyanúja miatt elfogatóparancs volt érvényben. A férfi egy fiatalkorú fiút is tanított lopni.
Újra mindkét pályán járnak a vonatok Göd és Vác között, ahol kedd délután kigyulladt egy motorvonat. A menetrend szerinti közlekedés az esti órákra áll helyre a váci vonalon – közölte a Mávinform.
Kordonnal, vödrökkel és felmosókkal harcol a BKK a víz ellen a Kálvin téri metróban. Egyelőre nincs hír arról, hogy mikor találnak tartós megoldást a beázás problémájára.
Budapest nem egyszemélyes birodalom, a város európaiságának záloga egy olyan autonóm városvezetés lehet, amely a jövőbe néző, vízióval rendelkező várospolitikát képvisel – erről beszélt kedden a Magyar Liberális Párt főpolgármester-jelöltje. Fodor Gábor, a párt elnöke szerint megkezdődött Magyarországon a liberális politikai oldal építése, országszerte 310-en indulnak az önkormányzati választásokon polgármesterjelöltként, illetve képviselőjelöltként a támogatásukkal. Úgy vélte, hogy Tarlós Istvánnal szemben Bodnár Zoltán komoly ellenzéki alternatíva.
Óránként 144 kilométeres széllökésekkel, hatalmas esővel, másodpercenként 40 métert vonulva érkezett meg a Kalmaeghi tájfun a dél-kínai Hajnan szigetére, majd folytatta útját Kuangtung tartományban, mindenütt jelentős károkat okozva.
Az Ökotárs Alapítvány elleni "rendőrattakról" kérdezi Papp Károly országos rendőrfőkapitányt a szocialista Bárándy Gergely, aki szerint jó esélye van annak, hogy a miniszterelnök személyes parancsára tartottak házkutatást a civil szervet irodájában.
Csík Mihálynét hétfő reggel 6 óra óta nem találták a kórházban, ahol feküdt. Azt hitték, kisétált az épületből.