Lopni indultak, majd rendőrökre támadtak
 

Lopni indultak, majd rendőrökre támadtak

Rendőrökre támadtak rá lopáshoz készülődő, tetten ért férfiak Érden augusztus 26-án – tudta meg a hvg.hu. Információnkat a Pest Megyei Főügyészség (PMF) szóvivője, Gyugyi Csilla megerősítette, hozzátéve, hogy három fővel szemben hivatalos személy elleni erőszak bűntette miatt folyik eljárás, egyiküket azonban még keresik.

Cs. B. Cs. B.


Seszták Oszkár vezeti a Fidesz-KDNP listáját Szabolcsban
 

Seszták Oszkár vezeti a Fidesz-KDNP listáját Szabolcsban

Seszták Oszkárt Szabó István Mátészalka polgármestere, Baracsi Endre, a megyei önkormányzat területi és vidékfejlesztési bizottságának elnöke, Lipők Sándor Kemecse polgármestere, valamint jelenleg is közgyűlési tagként tevékenykedő Simonné Rizsák Ildikó követi a Fidesz Szabolcs megyei listáján.

MTI MTI

Most épp nőbaráttá tennék Budapestet
 

Most épp nőbaráttá tennék Budapestet

Hat pontból álló programot jelentett be az LMP, amivel nőbaráttá tennék a fővárost. Többek között "nemi szempontú költségvetést" alkalmaznának Budapesten, vagyis minden városi kiadást megvizsgálnának abból a szempontból is, hogy az milyen hatással van a nők helyzetére.

MTI MTI

A 2-es metró alagútjába menekült a táskatolvaj
 

A 2-es metró alagútjába menekült a táskatolvaj

A Budapesti VI. és VII. Kerületi Ügyészség közérdekű üzem működése megzavarásának bűntette, lopás bűntette és más bűncselekmények miatt szerdán – gyorsított eljárásban – bíróság elé állította azt a férfit, aki pár héttel ezelőtt egy fővárosi kávézóból ellopott egy táskát, majd azzal a metró alagútjába menekült, ahol a közlekedő metrószerelvény előtt a sínekre esett. A férfit 3 év 8 hónap börtönbüntetésre ítélték, továbbá 5 év időtartamra kiutasította Magyarország területéről és 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától. Az ítélet nem jogerős.

hvg.hu hvg.hu

Tarlós szerint már más szaga van Budapestnek
 

Tarlós szerint már más szaga van Budapestnek

Az előkészített és elkezdett beruházások megvalósítását tűzte ki célul Tarlós István választási győzelme esetén, továbbá az ebben a négy évben tapasztalható szellemiség folytatását ígérte az MTI-nek adott interjújában. A főpolgármester Falus Ferenc vizes videójáról is ejtett pár szót és arról is beszélt, hogy átalakítaná a vagyongazdálkodást, a pályázatok és közbeszerzések rendszerét.

MTI MTI

Lekapcsolták a szlovák termelőket lehúzó magyar csalókat
 

Lekapcsolták a szlovák termelőket lehúzó magyar csalókat

Több tízmillió forinttal károsított meg szlovák termelőket egy esztergomi cég: tőkehúst rendelt tőlük, az árut eladták Magyarországon, de az ellenértékét nem fizették ki. Az üzletszerűen elkövetett csalással egy monorierdői és két piliscsévi férfit gyanúsítanak – közölte a rendőrség szerdán.

MTI MTI


Orbán olyat venne el Simicskától, amit még a hőskorszakban kapott
 

Orbán olyat venne el Simicskától, amit még a hőskorszakban kapott

Évtizedes szálakat szakított szét Orbán Viktor, amikor nekiment legrégebbi szövetségesének, Simicska Lajosnak. Értesüléseink szerint a milliárdos vállalkozót elsősorban az zavarja, hogy vissza kellene vonulnia abból a pozícióból, amit még 1993-ban foglalt el, és fel kell adnia azt az építkezést, amit két évtizede folytat. A miniszterelnök – akit szövetségesei is győzködnek, hogy szorítsa vissza egykori kollégiumi szobatársát – úgy látja, Simicska túl nagyra nőtt, és „árnyékot vet” a többi „nemzeti tőkésre”, akiknek viszont az új gazdaságpolitikában főszerepet szán. Fideszes és kormányzati forrásokkal beszélgettünk a kormányalakítás óta folyó háborúról.

M. László Ferenc M. László Ferenc



 

"Rakétamentes Vakációt" szerveznek Badacsonytomajban izraeli gyerekeknek

Nyolcvan izraeli gyerek és felnőtt érkezik Magyarországra a Hamász rakétatámadásai által leginkább érintett területekről. A program része néhány nap nyaralás Badacsonytomajban, egynapos kirándulás Bécsbe, budapesti turistaprogramok és ismerkedés a magyarországi zsidó közösség tagjaival.

MTI MTI

Teherautó miatt dőlt össze egy állvány Székesfehérváron – fotó
 

Teherautó miatt dőlt össze egy állvány Székesfehérváron – fotó

Összedőlt egy állvány a felújítás alatt álló vasúti felüljárónál a székesfehérvári Széchenyi úton. A feol.hu úgy tudja, hogy egy teherautó rántotta magával az állványt, amikor kifelé jött az alagútból. Egy munkás megsérült, úgy tudni, súlyos állapotban vitték kórházba.

hvg.hu hvg.hu

Beleivott a hígítóba egy kétéves kisfiú
 

Beleivott a hígítóba egy kétéves kisfiú

Bár a kisfiú kiköpte az asztalon felejtett szert, és így nem lett semmi baja, a rendőrség hivatalból nyomoz foglakozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt.

hvg.hu hvg.hu

Gyurcsány egységes Demokrata Pártot építene
 

Gyurcsány egységes Demokrata Pártot építene

Terjedelmes véleménycikket közölt a Népszabadságban a DK elnöke. Hosszan ír a jelenlegi helyzet tarthatatlanságáról, majd a végén előrukkol a megoldással: egységes ellenzéki pártot kellene építeni. A programcikkben arra is kitér, hogy szociális fordulatra van szükség a piacgazdaságban, és a magyar államiság a trianoni határok közötti területre korlátozódik.

hvg.hu hvg.hu

Ingyenes oltással leküzdhető lehet a rettegett méhnyakrák
 

Ingyenes oltással leküzdhető lehet a rettegett méhnyakrák

Megelőzhető a rettegett méhnyakrák a hetedik osztályos lányoknak adott ingyenes HPV elleni oltással – hívta fel a figyelmet Zombor Gábor egészségügyi államtitkár. Évente 400 nő hal meg emiatt, a 15 és 45 év közötti nők között az első számú halálozási ok Magyarországon.

MTI MTI

Beszólt a Magyar Nemzetnek az ORFK
 

Beszólt a Magyar Nemzetnek az ORFK

A napilap egy sértettel együtt arra próbálta rávenni a rendőröket, hogy buktassanak le velük együtt egy BKV-s csalót. Az állítólagos csalóval előre megbeszélt találkozóra azonban több kapitányság sem tudott embert küldeni. A rendőrség szerdán közleményt adott ki az ügyben.

hvg.hu hvg.hu

Medgyessy: Gyurcsány trójai faló és áruló, de Orbán profi politikus
 

Medgyessy: Gyurcsány trójai faló és áruló, de Orbán profi politikus

A világért se hívná újra a kormányába Gyurcsány Ferencet Medgyessy Péter, mert trójai falónak és árulónak tartja a Demokratikus Koalíció elnökét. A volt szocialista miniszterelnök 72 éves, az Indexnek adott interjút. Medgyessy Péter beszélt arról is, hogy szerinte a mostani baloldal esélytelen, tehetséges politikusnak tartja viszont Orbán Viktort, akivel tavaly találkozott. Szintén elhangzott az interjúban, hogy a Fidesz szerinte 2010-nem szerez kétharmadot, ha nincs a 2004-es „miniszterelnöki puccs”.

hvg.hu hvg.hu