444: Juhász Péter befalazta a városházát
Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke egy utcai performansz keretében téglafalat emelt a Fővárosi Önkormányzat egyik kapuja elé – írja a 444.hu.
Juhász Péter, az Együtt-PM társelnöke egy utcai performansz keretében téglafalat emelt a Fővárosi Önkormányzat egyik kapuja elé – írja a 444.hu.
Pénteken nem érkezik front hazánk térségébe, de többen a koncentrálási problémák fokozódására, nyugaton pedig további fülledtségre panaszkodhatnak. A csapadékos idő elvonult, nő a pollenterhelés – írta humánmeteorológiai előrejelzésében a Meteoklinika.
Nem járt az M2-es metró a Deák tér és a Déli pályaudvar között, a műszaki hibát reggel 10 óra után elhárították.
A róla szóló ironikus Facebook-oldal miatt tesz feljelentést Párkányi Raab Péter, a német megszállási emlékmű készítője. Nem volt szerencséje a Facebookkal: korábbi profilját meghekkelték, most pedig álprofilt hoztak létre a nevében.
Vádat emeltek egy zalai asszony ellen gyermeke éveken át tartó iskolai hiányzásai miatt. A vád szerint a gyerek sérült azzal, hogy nem járt közösségbe.
Rövid kihallgatás után három és fél órás házkutatást tartottak a család Duna-parti telkén. A Soroksáron, futás közben megölt nő férje 200 ezer forintos nyomravezetői díjat ajánlott fel.
Azok után, hogy a külügyminisztérium bezárja a tallinni magyar nagykövetséget, Észtország is bezárja budapesti képviseletét.
A Népszabadságnak egy forrás megerősítette, hogy Balázsovits Lajos lenne Gyurcsány Ferenc javaslata a főpolgármesteri posztra. Van, aki a lapnak még érveket is tudott mondani mellette.
Ferenc pápa elődeinél sokkal gyakrabban emlegeti az ördögöt, a Vatikán pedig nemrég elismerte a nemzetközi ördögűzők társaságát – de mit jelent ez itt, Magyarországon, 2014-ben? Egyáltalán milyen az, ha valakibe belebújik a „gonoszlélek”? Nagy nehezen sikerült találnunk egy magyar exorcista plébánost, aki segített értelmezni az ördög-helyzetet. És akkor már Az ördögűző című filmről is megkérdeztük.
Bár a hétfőn elhunyt kislány haláláról még nincs orvosi szakvélemény, a Paskál strand medencéjét korláttal kerítenék körbe, hogy ne ugrálhassanak be az emberek – írja a Blikk.
Az edzések alatt nem, de a vasárnapi Magyar Nagydíjon már komolyabb zápor is kialakulhat a Forma-1-es futam közben a Hungaroringen.
Méhekkel teli utánfutó borult fel a kőröshegyi völgyhídon az éjjel, a forgalom sokáig félpályán haladt, majd negyed hatkor a rendőrség közölte, hogy feloldották az útzárat.
Akár 32 fokos meleg is lehet pénteken, de az északkeleti és északnyugati országrészeken zápor is jöhet – áll az Időkép.hu pénteki előrejelzésében.
A legnépszerűbb gazdasági szakokra kitűnő érettségi és nyelvvizsga nélkül nem lehetett bejutni, a műszaki képzések egy részéhez azonban a minimális pontszám is elég volt idén.
A rádiókommunikációs rendszer meghibásodása miatt nem járt egy ideig a 2-es metró, a vonal teljes hosszán buszok vitték az utasokat.
Vizsgálatot indított a rendőrség az égési sérüléseket szenvedő, gyomlálásra felfogadott alkalmi munkások ügyében. Az első információkkal ellentétben a munkások nem zellert, hanem petrezselymet gyomláltak. A fitofotodermatitisz akkor alakul ki, ha bizonyos növények - ilyenek a zeller, a petrezselyem, a citrusfélék, a sárgarépa, a füge, valamint egyes ernyősvirágzatú fűfélék - napozás után a bőrrel érintkeznek.
A Miniszterelnökséget vezető miniszter a mezőgazdasági bizottság ülésén beszélt az őszödi beszédről az államigazgatás átalakításával kapcsolatban. Számára "rendkívüli tanulságokkal" szolgált Gyurcsány Ferenc beszéde, amelyet teljes terjedelmében végigolvasott.
A debreceni klinikák kórtermeiből alvó betegek értéktárgyait lopta el két férfi, akiket börtönbüntetésre ítéltek.
"Szabad a csók!" néven indít akciót az Amnesty International Magyarország, melyhez bárki csatlakozhat, aki meg akarja mutatni, hogy "nem vág jó képet" a homo- és transzfóbiához.
A fóti állomáson elromlott egy váltószerkezet, emiatt akár 40-50 percet is késhet egy-egy vonat a Budapest-Veresegyház-Vácrátót vasútvonalon.