Balesetek és torlódás az M5-ösön
Torlódik a forgalom az M5-ös autópálya jobb pályatestén, Kiskunfélegyháza közelében, ahol két baleset is történt szombat délután - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Torlódik a forgalom az M5-ös autópálya jobb pályatestén, Kiskunfélegyháza közelében, ahol két baleset is történt szombat délután - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője az MTI-vel.
Milliárdokat keresett Welsz Tamás azzal, hogy egykori hatósági emberekkel együttműködve elérte, üzletfeleit ne zaklassák vagyonosodási vizsgálatokkal. Welsz Afrikában többek között hamis eredetigazolásokat szerzett be, hogy ügyfelei kinti költségével csökkentse azok adóalapját - írja a szombati Népszabadság.
Több mint négyszázan pályáztak a Holokauszt Emlékév kapcsán kiírt pályázatokra, és "csak" 42 pályázat esetében döntöttek úgy a győztesek, hogy nem veszik fel a támogatást. Ez a források valamivel több mint tíz százalékát érinti - írja a Magyar Nemzet, miközben a legnagyobb hazai zsidó szervezetek tízmilliós támogatásokat hagynak a kasszában.
Egyéniben győzött Kispest-Pesterzsébeten a jelenleg országos párttisztség nélküli Hiller István, aki szerint az önkormányzati beosztáshoz illeszkedően kell átalakítani az MSZP pártszervezeti modelljét. Az MSZP egykori elnöke szerint az őszi önkormányzati választások döntőek lesznek, mondta a Népszavának adott szombati interjújában.
Félrevitte a nyilvánosságban a „rendpártiság” kifejezés a vitát arról, hogy az MSZP-nek miként kellene - elsősorban vidéken - megújítania a politikáját. Márpedig ezen múlik, hogy 2018-ban a szocialista párt vagy a Jobbik lesz-e a Fidesz kihívója, állítják többen az MSZP befolyásos politikusai közül. A tervezett politikai fordulatot érdekes módon a Fideszben is pozitívan látják.
Tovább folytatódott az Ausztriában tanuló magyar diákok számának emelkedése – írja az Eduline a Magyar Diákok Egyesületének (MDE-VUS) adataira támaszkodva.
A Nemzeti Választási Bizottság (NVB) szombati ülésén nyilvántartásba vette a Jobbik, az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció (DK) listáját, így a május 25-ei európai parlamenti (EP-) választás szavazólapján öt párt, illetve pártszövetség neve már biztosan szerepelni fog.
Tűz volt egy III. kerületi, háromszintes épületben szombat reggel, a tűzoltók egy idős asszony holttestét hozták ki az égő konyhából. Izsákon szintén kigyulladt egy családi ház, ahol az oltás után egy halott embert találtak a tűzoltók.
Szivárgott a gáz abból a csonkból, aminek egy autó ütközött neki Debrecenben szombat reggel - közölte az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság a honlapján.
Bár itthon még csak néhány kósza plakát jelzi, hogy ismét választási kampány van, az európai pártok vezetői már javában járják a kontinenst. A május végén esedékes európai parlamenti választás eddig nem nagyon mozgatta meg a polgárokat, most viszont már nagyobb a tét, és immár arcokat is rendeltek az amúgy szürke EU-s politika elé. Május 25-én a magyarok és a nálunk élő uniós polgárok is beleszólhatnak például abba, hogy ki legyen az Európai Bizottság elnöke, és hogy létrejön-e a világ legnagyobb szabadkereskedelmi övezete.
Büntetni fogják a jövőben az elrontott vagy hibásan leadott képviselői vagyonnyilatkozatokat - ezt ígérte Gulyás Gergely a Hír TV-ben. Rogán Antalt az MTI tudósítása szerint nem említették az interjúban.
Beidézte a San Francisco-i bíróság Varga Bélát, a Kuruc.info domain tulajdonosát, adta hírül az Átlátszó.hu. Varga mellett szintén kihallgatják a portálnak helyet adó szerver tulajdonosát, a Cloudfare nevű céget. Az idézetteknek többek között arról is nyilatkozniuk kell, milyen IP-címről jelentkeztek be az oldal szerkesztői – vagyis fény derülhet arra, kik készítik a szélsőséges portált.
Mozgáskorlátozottaknak fenntartott parkolóhelyen engedély nélkül megálló autós hajtott neki a közterület-felügyelőnek Pestlőrincen.
A lényeg az ellenállás ezzel a szörnyűséges rendszerrel szemben – ezt mondta Bauer Tamás, a Demokratikus Koalíció alelnöke a Szabadság téri megszállási emlékmű építésének helyszínén, ahol a szocialisták és a liberálisok is képviseltették magukat. Megint lebontották a kordont.
Akár már jövő héten új tagokkal bővülhet a Nemzeti Választási Bizottság, mert az európai parlamenti választásra nyilvántartásba vett és listát állító pártok is küldhetnek egy-egy delegáltat a testületbe.
A kötlségvetési bizottsággal vizsgáltatná ki Vágó Gábor LMP-s parlamenti képviselő a jegybank gazdálkodását, miután sajtóhírek szerint az MNB jelentős összegeket költött hegedűre, festményre, ingatlanokra.
Kemény szavakkal illette Vlagyimir Putyin orosz államfő Ukrajnával szembeni fellépését a leköszönő magyar külügyminiszter, aki a francia Le Monde-nak adott interjút. Martonyi János arról is beszélt, hogy Orbánt eddig nem hívták meg Washingtonba, és szerinte a magyar kormányt bíráló sajtó a szélsőségeket erősíti.
Egy évvel az egyetemi hallgatólányok listázásának botránya után még mindig tényező-e a szexizmus az egyetemeken? És ha egy „basznivaló egyiptológus” elindul fölfelé a tudományos hierarchiában, vajon meddig juthat? Ön tapasztalt már munkahelyén, egyetemén szexizmust? Töltse ki kérdőívünket!
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem szerint nem megalapozottak azok a sajtóhírek, amelyek szerint csökkent volna az intézmény népszerűsége, vonzereje.
Már nemcsak diplomamunkák és szemináriumi dolgozatok, hanem tanári portfóliók készítését is vállalják a szakdolgozatírásra specializálódott vállalkozások. Más cégek "villámfelkészítő" anyagokat kínálnak a minősítési eljárásra jelentkező pedagógusoknak - írta az eduline.hu.