Saját törvényét is megsérti a leköszönő Hoffmann
 

Saját törvényét is megsérti a leköszönő Hoffmann

A köznevelési törvényt és a tankönyvellátásról szóló jogszabályokat is megsérti az a Hoffmann Rózsa által az iskoláknak kiküldött levél, amely szerint egy – ki tudja, mi alapján – összeállított szűkített listáról választhatnak csak tankönyveket a pedagógusok. Ez nem vonatkozik az egyházi iskolákra, ott továbbra is szabad a tankönyvválasztás. A kötelezően előírt, javasoltnak becézett listán erősen problémás kiadványok is felbukkannak.




Tarlós azt kérdi, mi folyik a BKK-nál?
 

Tarlós azt kérdi, mi folyik a BKK-nál?

Tarlós István főpolgármester számára már az utolsó csepp volt a pohárban, hogy nemrég a kiírás szabálytalanságára hivatkozva elkaszálták a BKK trolibusztenderét, és szerinte meg kell már nézni, mi folyik a Vitézy Dávid vezette közlekedési vállalatnál.

hvg.hu hvg.hu

Kellemetlen napok jönnek
 

Kellemetlen napok jönnek

A következő hét időjárása nem a kellemes, tavaszi időjárás jegyében fog telni, hétfőn északnyugat felől ugyanis erős hidegfront éri el az országot, amely mögött több hullámban is meglehetősen hűvös levegő árasztja el térségünket – áll az Időkép.hu előrejelzésében.

hvg.hu hvg.hu


Hétfőn viharos szél lesz
 

Hétfőn viharos szél lesz

Hat megyére és a fővárosra másodfokú, az ország többi részére elsőfokú figyelmeztetést adott ki hétfőre a várható viharos szél miatt a meteorológiai szolgálat.

MTI MTI

Meghívásos pályázat lesz a Mazsihisz ügyvezetői posztjára
 

Meghívásos pályázat lesz a Mazsihisz ügyvezetői posztjára

Meghívásos pályázatot ír ki a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetsége (Mazsihisz) a szervezet ügyvezető igazgatói posztjának betöltésére - tájékoztatta a Mazsihisz és a Budapesti Zsidó Hitközség (BZSH) együttes vasárnapi vezetőségi ülését követően a Mazsihisz elnöke az MTI-t.

MTI MTI




Folytatódik a
 

Folytatódik a "szabadságharcos" kormányzás

A kétharmados parlamenti többség ismételt megszerzésével tovább nőtt a Fidesz politikájának legitimációja, míg a baloldal szereplése az ellenzéki összefogásban részvevők válságáról tanúskodik az MTI által megkérdezett szakértők szerint.

MTI MTI

Kistelepüléseken építene bázist az LMP
 

Kistelepüléseken építene bázist az LMP

Az összes április 6-i szavazójára számít az LMP az EP-választáson – közölte a párt vasárnap, és megköszönte az országgyűlési választáson kapott szavazatokat.

unknown unknown

Megindult a vasúti közlekedés a záhonyi vonalon
 

Megindult a vasúti közlekedés a záhonyi vonalon

Megindult a közlekedés a záhonyi vasútvonalon, miután megjavították a Kisújszállás állomáson reggel leszakadt felsővezetéket - közölte a Mávinform vasárnap az MTI-vel. A hiba miatt a Budapest-Szolnok-Debrecen-Záhony vasútvonalon 60-70 percet késtek a vonatok.

MTI MTI




Megvan a kétharmad
 

Megvan a kétharmad

Kétharmados parlamenti többséget szerzett a Fidesz-KDNP az április 6-i országgyűlési képviselő-választáson a szavazatok 99,99 százalékos feldolgozottsága alapján. A Nemzeti Választási Iroda vasárnapra virradó éjjel közölt adatai szerint a Fidesz-KDNP-nek 133, az MSZP-Együtt-DK-PM-MLP-nek 38, a Jobbiknak 23, az LMP-nek pedig 5 mandátuma lesz az új parlamentben.

MTI MTI

Megtalálták az eltűnt tízéves kislányt
 

Megtalálták az eltűnt tízéves kislányt

Megtalálták azt a tízéves kislányt, aki péntek délután a budapesti XIII. kerületi Dózsa György úti Ének-Zenei és Testnevelési Általános Iskolából ismeretlen helyre távozott - közölte honlapján a rendőrség.

MTI MTI

Talaj menti fagy várható
 

Talaj menti fagy várható

Az ország tíz megyéjére és a fővárosra figyelmeztetést adott ki a várható talaj menti fagy miatt vasárnapra a meteorológiai szolgálat.

MTI MTI