Pintérhez kerülhet a hírszerzés
A Miniszterelnökségtől a Belügyminisztériumhoz kerülhet a polgári hírszerzés az új Orbán-kormányban – írja a Népszabadság keddi száma.
A Miniszterelnökségtől a Belügyminisztériumhoz kerülhet a polgári hírszerzés az új Orbán-kormányban – írja a Népszabadság keddi száma.
A KDNP elnöke teljes mértékben elégedett Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkár teljesítményével. Semjén Zsolt szerint nagyszerűen teljesítettek a KDNP-s politikusok is, amit rájuk bízott a miniszterelnök és a kormány, "azt megcselekedték".
Jobban vannak azok a csecsemők, akiket megfertőzött a tüdőgyulladást okozó baktérium. Hárman már lekerültek a lélegeztetőgépről, hamarosan a betegfelvételi zárlatot is feloldhatják.
December óta jogellenes életvitelszerűen tartózkodni az utcán. A budapesti rendőrök azóta 43 embert állítottak elő, igaz, szankciót nem alkalmaztak. A legtöbb hajléktalant a turisztikailag frekventált és politikusokkal teli V. kerületben állították elő.
Székely László azért módosíttatná a tantervet, hogy a diákok még a 12. évfolyam előtt megismerhessék a gyűlöletkeltő eszmék rossz hatását.
Ráadásul mindezen csapások mellett még a nap is kisüthet – igazi áprilisi idő lesz kedden. A szél az ország nagy részén csillapodik, de északkeleten és délnyugaton még lesznek erős széllökések.
Megszüntette az Alkotmánybíróság hétfői döntésével a tankönyvpiac rendjéről szóló törvény ellen benyújtott alkotmányjogi panasz ügyében az eljárást, mert "az a vizsgált jogszabály hatályon kívül helyezése miatt okafogyottá vált". Az Ab eljárását megszüntető döntéshez a 15 tagú testületből egyedül Bragyova András alkotmánybíró fűzött különvéleményt.
A BKK vezére azt mondta: megkérték a KDB-t, hogy vizsgálja felül a döntését, miszerint megsemmisítették a budapesti trolibusztender eredményét, mivel erre jogi lehetőség van. Ha ezt megteszi, akkor a tartalékidőkkel együtt is be tudják fejezni határidőre a projektet.
Az MSZP izraeli kampányszakembere szerint Mesterházy Attila derekasan küzdött a kampányban, Horváth Csaba azonban nem tett meg mindent. Ron Werber önmagát is okolja azért, mert a párt elvesztette a választást.
Vajta és Cece között fának ment egy autó hétfőn délután.
Szerdára számolják össze a 128 ezer érvényes levélszavazatot. A szavazatokat előbb háromszor átszámolják kézzel, majd összevetik az eredményt a beszkennelt szavazatok eredményeivel.
Mindenhol elsőfokúra mérsékelték a korábban a viharos szél miatt kiadott másodfokú riasztásokat.
Az 1976-os születésű Füzesi Viktor ezredes igazgatja ezentúl az állampusztai intézményt. Eddig a Bács-Kiskun Megyei Büntetés-végrehajtási Intézet parancsnokaként teljesített szolgálatot.
Zagyva György Gyula jobbikos képviselő az Újpest FC viselt dolgairól tartott sajtótájékoztatót, amikor az ATV-s a végkielégítéséről kérdezte. Zagyva neki címezte a válaszát, amiben úgy fogalmazott: "megnyugodhat, hogy olyan célokra lesz használva, hogy ön retteghet tőle".
Egy hatvanéves férfi holttestét találták meg a tűzoltók egy kigyulladt dunaföldvári házban.
Múlt hét kedd este óta már ötödszörre bontották le a kordont, ami a Szabadság térre tervezett emlékmű építési területét védi. A tüntetők azt ígérik, mindaddig így tesznek, amíg meg nem akadályozzák a német megszállás emlékművének megépítését.
Egyhetes szabadságát tölti Orbán Viktor, csak szerdán tér vissza a munkába.
A nőket hamis ígérettel csábították Angliába, ahol a feladatuk az volt, hogy pakisztániakkal kössenek álházasságot. A társaságot egy magyar és két pakisztáni férfi irányította.
Egy XI. kerületi iskolaudvaron került elő a robbanótest. A bomba azonosításának idejére ideiglenesen lezárják a környéket.
A nő Budapest felé autózott, amikor valamiért áttért a szemközti sávba, és ott összeütközött egy munkagéppel.