Éjjellátókat és hőkamerát is vett a NAV
Új technikai eszközöket, például éjjellátókat és hőkamerát vásárolt az elmúlt időszakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a cigarettacsempészek lefüleléséhez - írja a keddi Magyar Nemzet.
Új technikai eszközöket, például éjjellátókat és hőkamerát vásárolt az elmúlt időszakban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a cigarettacsempészek lefüleléséhez - írja a keddi Magyar Nemzet.
Az Amerikai Külszolgálati Egyesület (AFSA) 15 volt elnöke azt kérte a szenátustól, hogy utasítsa el Barack Obama elnök három kampánytámogatójának nagyköveti kinevezését – közölte internetes kiadásában hétfőn a The Washington Post.
Súlyos politikai és gazdasági károkkal járó kibertámadások akadályozhatók meg, illetve jelentősen csökkenthető a potenciális károkozás annak révén, hogy Magyarországon – az Európai Unióban elsők között – már kiépült a támadások észlelői, potenciális célpontjai és a reagálásért felelős szervezetek közötti azonnali kapcsolat – mondta a miniszterelnök biztonságpolitikai főtanácsadója az MTI-nek adott interjújában.
A Fidesz ügyvezető alelnöke Debrecenben azt mondta: egy profitorientált vállalat a minél magasabb profitban érdekelt, a Fidesz ezzel szemben nonprofittá akarja tenni a szolgáltató cégeket.
A társadalmi infrastruktúra operatív program pályázatán elnyert 48 milliós támogatással és 8-10 millió forint saját tőkével építheti meg a Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete a megye első, jórészt autistákat foglalkoztató passzívházát - olvasható a Magyar Nemzet keddi számában.
Kedden se lesz szükség az esenyőkre, sütni fog a nap, a levegő hőmérséklete akár 17 fokig is emelkedhet.
Gyurcsány Ferenc szoros végeredményre számít. Mint mondta, áprilisban bárki nyer is, "nem lesz fáklyásmenet", mert a jelenlegi, a rezsicsökkentésre épülő kurzus nem lesz fenntartható.
Mesterházy Attila, az ellenzéki összefogás miniszterelnök-jelöltje azt ígérte, hogy vissza fogják adni a rokkantnyugdíjasok nyugdíjjogosultságát, mert a mostani járadékos rendszer szerinte megalázó.
A komlói ház tulajdonosa súlyosan megsérült, a robbanás okáról nem tudott felvilágosítást adni.
A Fidesz országgyűlési képviselői azt követelik, "hogy a baloldal három vezetője, Mesterházy Attila, Bajnai Gordon és Gyurcsány Ferenc azonnal álljanak a nyilvánosság elé és mondják el", mit, és mióta tudtak a Simon-ügyről.
Tavaly nyáron történt az eset, a bíróság négy év börtönbüntetésre ítélte a 41 éves elkövetőt. A vádlott és védője enyhítésért fellebbezett.
Építési munka közben találtak repeszromboló gránátot a VIII. kerületi Orczy-kertben hétfő délután, a bevizsgálás idejére lezárták a parkot – közölték a tűzszerészektől.
A 18 pártot felsoroló szavazólap nem lesz olyan hosszú, mint korábban hitték, mert várhatóan két sorba rendezik a pártokat - mondta a Nemzeti Választási Bizottság elnöke.
Az ÁSZ-hoz kell elküldeni hirdetési árjegyzékeiket azoknak a lapoknak, amelyek az EP-kampányban politikai hirdetéseket kívánnak közzétenni. A listát március 14-ig lehet eljuttatni a számvevőszékhez.
A Habsburg-ellenes összeesküvést szervező székely vértanúk kivégzésének 160. évfordulóján Budapesten és Marosvásárhelyen is nagygyűlést tartottak.
Az utastérben lévő üvegtörő kalapáccsal törték ki egy új busz oldalsó ablakát fiatal vandálok január 30-án Kőbányán. A járművön volt kamera, és felvette a rongálást. A rendőrök már keresik a felvételen látható férfiakat.
Az MSZP 24 ezer forint egészségügyi célú pluszjuttatást ígér a nyugdíjasoknak. Szerintük Orbán Viktor sikerjelentése a magyar egészségügyről nem megalapozott.
Több gyilkosságot is beismert B. Dragan szerb állampolgárságú elsőrendű vádlott a Fővárosi Törvényszéken hétfőn megkezdődött büntetőperben abból az ötből, amelyet a terhére rótt az ügyészség a csepeli hajléktalangyilkosságok ügyében.
Autóval ütközött egy motoros hétfő délután a főváros XXII. kerületében, a Budafoki út és a Szabadkai út kereszteződésében. Két ember súlyosan megsérült.
Jogerőre emelkedett hétfő délután a pártok országos listájának nyilvántartásba vételéről szóló határozat, miután nem érkezett jogorvoslati kérelem ellenük.