Ebben az időben könnyebben terjednek a kórokozók
 

Ebben az időben könnyebben terjednek a kórokozók

Csütörtökön délután gyenge melegfronti hatás okozhat enyhe panaszokat, emellett folytatódik a nyirkos, borongós idő. Fokozódik a megfázásveszély, fáradékonyság, dekoncentráltság lehet jellemző.

hvg.hu hvg.hu

Elfogtak egy magyar embercsempészt Szerbiában
 

Elfogtak egy magyar embercsempészt Szerbiában

Szerbiában fogták el azt az embercsempészt, aki ellen három éve adtak ki európai elfogatóparancsot a magyar hatóságok - közölte a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője csütörtökön az MTI-vel.

MTI MTI


Jobbos városi legendákat cáfol Sólyom László
 

Jobbos városi legendákat cáfol Sólyom László

A jobboldali közvéleménybe mélyen beivódott, a jelenlegi kormány által is táplált hiedelmekkel próbál leszámolni Sólyom László volt alkotmánybírósági és köztársasági elnök a Heti Válaszban. Ahogyan az Alkotmánybíróság sem politikai érdekeket pártol, úgy a Kúria sem a bankok mellé áll – szögezi le írásában Sólyom.

hvg.hu hvg.hu

Heteket csúszhat a parlamenti ülésszak
 

Heteket csúszhat a parlamenti ülésszak

Az előzetes tervekhez képest csúszhat a parlamenti szezonkezdés, sőt az is elképzelhető, hogy csak február elején lesz a tavaszi ülésszak első napja – írja a Népszabadság magas rangú kormánypárti politikusokra hivatkozva.

MTI MTI

Orbán az Őrségben tárgyal majd szlovén kollégájával
 

Orbán az Őrségben tárgyal majd szlovén kollégájával

Orbán Viktor magyar és Alenka Bratusek szlovén miniszterelnök közösen avatja fel péntek délután a Felsőszölnök-Kétvölgy összekötő utat Vas megyében - tájékoztatta Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetője csütörtökön az MTI-t.

MTI MTI



Tarolt a földpályázatokon Lázár rokona
 

Tarolt a földpályázatokon Lázár rokona

Több mint 1300 hektár állami földet nyert a hódmezővásárhelyi Gorzsai Mezőgazdasági Zrt., melynek a legnagyobb tulajdonosa Lázár János anyai nagybátyja. A cég, valamint az ellenőrzése alá tartozó korlátolt felelősségű társaságok az állami földbérletpályázatokon eddig 27 pályázatot nyertek. A helyi konkurens, amely Hódmezővásárhely egyik legnagyobb munkáltatója, a pályázatok nagy vesztese lehet.

Szlavkovits Rita Szlavkovits Rita

Nyomoznak a pénzt követelő magyar határőrök ügyében
 

Nyomoznak a pénzt követelő magyar határőrök ügyében

Nyomozást indított a Nemzeti Védelmi Szolgálat azon hír nyomán, mely szerint háromszáz eurós "díjat" követeltek a magyar határrendészek egy román munkavállalókat szállító, London felé tartó busz utasaitól – írta a Belügyminisztérium tájékoztatására hivatkozva csütörtöki számában a Népszava.

MTI MTI

Népszabadság: veszélyes hulladékokat tárolnak a Hortobágyi Nemzeti Park mellett
 

Népszabadság: veszélyes hulladékokat tárolnak a Hortobágyi Nemzeti Park mellett

A Hortobágyi Nemzeti Park tőszomszédságában, több állattartó telep, mezőgazdasági terület és a Szeg-Híresháti belvízelvezető csatorna közvetlen közelében található az a láthatóan teljesen magára hagyott, gondozatlan veszélyeshulladék-tároló telep, amely jelenlegi állapotában fokozott veszélyt jelent a környezetére - írta csütörtöki számában a Népszabadság.

MTI MTI

Társasház lángolt Szolnokon, hatvan embert költöztettek ki
 

Társasház lángolt Szolnokon, hatvan embert költöztettek ki

Kigyulladt egy hetvenöt lakásos, három szintes társasház legfelső szintjének egy lakása Szolnokon; a Mikszáth Kálmán utca egyik középmagas épületében felcsapó lángok miatt hatvanegy embernek kellett elhagynia otthonát csütörtökön, a kora hajnali órákban – közölte honlapján az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF).

MTI MTI


2006 ősze miatt ítéltek el három rendőrt
 

2006 ősze miatt ítéltek el három rendőrt

Hamis vád bűntette miatt fejenként 280 ezer forint pénzbüntetésre ítélt szerdán három rendőrt első fokon a Pesti Központi Kerületi Bíróság, akik ellen azért emelt vádat a Budapesti Nyomozó Ügyészség 2012-ben, mert valótlan jelentést írtak egy 2006. szeptember 20-án elfogott férfi előállításáról – írta csütörtöki számában a Magyar Nemzet.

MTI MTI

Már legalább százezren szavaznak majd külföldről
 

Már legalább százezren szavaznak majd külföldről

Vélhetően átlépte a százezres határt a magyarországi lakcímmel nem rendelkező, határon túl élő magyar állampolgárok regisztrációs kérelmeinek a száma – írta csütörtöki számában a Magyar Hírlap és a Népszava.

MTI MTI