Kisbusz és traktor ütközött az 52-es úton
A romániai kisbuszban négyen sérültek meg.
Nem jutottak a rengeteg törvényjavaslat végére a képiselők, ezért rá kell húzzanak még néhány hetet, hétfőn pedig módosító indítványok dömpingje vár rájuk. A jelenleg még laza házszabályok sokat segítenek, többek közt azzal, hogy bármilyen törvénybe bármit be lehet pakolni, a pénzügyi harmonizációs javaslatba például a sportingatlanok átadását. A sport egébként is kiemelt helyen szerepel a parlament ülésén, szétdobják például az érdeklődők közt a 12 milliárdos stadionépítési keretet.
Több mint ötszáz háztartás maradt áram nélkül Szelevényen és Tiszaföldváron, mert a szél megrongálta az elektromos hálózatot.
Fellebbezett a Doboz nevű budapesti szórakozóhely az Egyenlő Bánásmód Hatóság döntése ellen és egyelőre továbbra sem szed belépődíjat a nőktől.
Mindenhol mérséklődött a szél szombat estére az országban, valamennyi riasztást és figyelmeztetést visszavonta a meteorológiai szolgálat.
„A rendelkezésünkre álló irattári nyilvántartás szerint a jelzett személy nem szerzett oklevelet a Kandó Kálmán Műszaki Főiskolán” – ezt válaszolta Jávor Benedeknek címzett levelében az Óbudai Egyetem rektora a zöldhatóság főigazgatónak diplomájával kapcsolatos kérdésre. A Párbeszéd Magyarországért társelnöke Tolnai Jánosné azonnali felmentését kérte az önéletrajzára vonatkozó valótlanságok miatt.
Stabil, de még mindig életveszélyes az állapota annak a hat hónapos kislánynak, aki súlyos koponyasérülést szenvedett szombat délelőtt egy Nagykovácsiban történt balesetben - közölte a Heim Pál Gyermekkórház főigazgatója.
Elkészült Gyurcsány Ferenc szakácskönyve, sőt, már el is adták belőle az első példányt, pedig a hivatalos bemutatója csak hétfőn lesz.
Egy évre próbára bocsátotta garázdaság miatt a Pesti Központi Kerületi Bíróság nem jogerősen azt a férfit, aki megrongálta a Blaha Lujza téren felállított menóra tájékoztató tábláját – közölte a Fővárosi Törvényszék szombaton.
Több rendőri egység is segédkezett az M1-es autópályán szombat reggelre kialakult dugó feldoldásában. Egy elakadt cukorbetegnek is segítettek, akinek elfogyott az inzulinja. Az autópályáról és a torlódásról a Készenléti Rendőrség videót is készített egy helikopterről.
Az elsődleges orvosi vélemény szerint egy 4, két 3 és egy alig 1 éves kisgyermek kapott klórgáz-mérgezést december 6-án este háromnegyed 7 egy alsópáhoki szállodában - közölte a Zala megyei rendőrség.
Éjjel itt-ott havazhat még, majd vasárnap már inkább eső valószínű, és csitul a szél. Melegfront érkezik, hétfőn akár 9 fok is lehet napközben.
Nyilvánosságra hozott a Központi Nyomozó Főügyészség több olyan titkosszolgálati eszközzel készült felvételt, amelyen a gyanú szerint egyebek mellett vesztegetési pénzekről és megrendelésre végzett razziákról beszélnek rendőrökkel az éjszakai élet szereplői - közölte a közmédia Híradója. Az érintett volt rendőrök ügyvédei szerint a felvételek semmit nem bizonyítanak.
Csalás gyanúja miatt rendelt el büntetőeljárást a tiszaújvárosi rendőrkapitányság, mert az akkor még ismeretlen tettes 2012 augusztusában egy internetes hirdetési oldalon külföldi munkalehetőséget ajánlott, azonban az arra jelentkezőknek a kért összegért cserébe semmilyen ellenszolgáltatást nem nyújtott - idézte fel a Borsod megyei rendőrség. A rendőrség egy 49 éves férfit fogott el, ellene vádemelési javaslattal zárták le a nyomozást.
További tizenhét szobor, épület vagy emlékmű kaphat díszvilágítást, ha a Fővárosi Közgyűlés elfogadja szerdán az ezzel kapcsolatos rendeletmódosítást.
Skerült táncpartnert találnia és kerekesszékben ülve keringőzött Sumits Nikolett a halásztelki Bocskai István Református Oktatási Központ szalagavatóján.
Drogterjesztőt fogtak el Ózdon. A 27 éves férfi több fiatalkorúnak heti rendszerességgel adott el kábítószert.
Hivatalos Facebook-oldalán név szerint említett meg Pócs János jászapáti fideszes polgármester egy nőt, aki több mint félmillió forinttal tartozik az önkormányzatnak a lakása bérleti díjával.
Százezer ember képzése kezdődött meg december elején a kormány téli átmeneti közfoglalkoztatási programjában – ezért kellett módosítani a rendelet.