Közpénzből hirdet az óriás Simicskó-fej?
Az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért politikusai szerint a Fidesz közpénzből reklámozza magát a Móriczon, a körtér rekonstrukciója mellett.
Az MSZP és a Párbeszéd Magyarországért politikusai szerint a Fidesz közpénzből reklámozza magát a Móriczon, a körtér rekonstrukciója mellett.
Előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte egy alkalmi ismerősét egy vecsési sörözőben péntek este.
Műszaki hiba miatt akár félórás késésekre is számítani kell a Budapest-Cegléd-Szolnok vasútvonalon – közölte kora este a Mávinform.
Az Együtt-PM szerint a minimálbér-emelés után is 11 ezer forinttal marad kevesebb a dolgozók zsebében, mintha a Bajnai-kormány alatt létező adórendszer lenne érvényben. A szocialisták szerint pedig az emelt minimálbér vásárlóértéke alacsonyabb, mint 2010-ben volt. A Fidesz úgy reagált: a baloldal hazudik.
A névjegyzék összeállításától kezdve a jelöltállításon át, a kopogtató cédulák gyűjtéséig és a szavazásig a teljes időközi választási eljárást meg kell ismételni Fóton az illetékes bíróság vasárnapi döntése értelmében.
A King's City kaszinóberuházásban elenyésző összegnek minősült az építéshez szükséges telkek megvásárlásra fordított 300 millió forint körüli összeg – mondta az izraeli-magyar üzletember a Szolnoki Törvényszéken.
Felfegyverkezve, csoportosan elkövetett önbíráskodás és személyi szabadság megsértése miatt előzetes letartóztatásba helyezte a bíróság azt a három embert, akik hitelkártyáról lopott pénzt akartak visszaszerezni.
Az LMP piros és fehér íven is gyűjti az aláírásokat a NAV-ról szóló terhelő állítások kivizsgálására hivatott bizottság felállításáért. Van jobbikos és gyurcsányos ív is.
Bende Péter 2000 februárjától látta el a fővárosi tűzoltó-parancsnoki teendőket, egészen 2011 januárjáig. 61 évesen érte a halál.
Felborult egy búzát szállító pótkocsis teherautó a 8117-es úton Lovasberény és Vereb között. Személyi sérülés nem történt.
Őrizetbe vette a rendőrség azt a három fiatalt, akik több köztéri menórát és emléktáblát rongáltak meg a hétvégén Budapesten.
Az idén százéves költő szobrát szülővárosában, Szombathelyen rongálták meg. A rendőrséghez nem érkezett feljelentés, de tudnak az esetről. A jubileumi évben ez már a második Weöres-szobor, amit megrongálnak.
Az MSZP a gazdasági bizottságban vizsgáltatná Horváth András volt adóellenőr NAV-ot érintő állításait. A kormánypárti delegáltak azonban leszavazták az ötletet - mondta Kovács Tibor szocialista politikus.
Vádemelési javaslattal zárta le a nyomozást a rendőrség azzal a férfival szemben, akinek a hibája miatt ketten haltak meg a nyáron a 46-os főúton egy közlekedési balesetben.
A Kúria utasítására ismételték meg a másodfokú eljárást a kazincbarcikai emberölés ügyében. A Debreceni Ítélőtábla helyben hagyta a Miskolci Törvényszék ítéletét.
Rendőrök megtettek meg a kihűléstől egy Tiszán átúszó ukrán határsértőt Záhonynál, aki a folyó partjánál faágak közé szorult. A 22 éves férfit péntek éjjel találták meg a járőrök. Kiszabadították, majd pokrócba csavarva vitték a határrendészeti kirendeltségre, ahonnan mentő vitte kórházba.
„Félelemből úsztam, féltem a büntetéstől, a megszégyenítéstől” – egy újabb úszó szólalt meg az egykori Turi-tanítványok közül, aki elmondja, hogy Szepesi Nikolett könyvének kicsi az irodalmi értéke, viszont az információértéke magas. Kiss Noémi író interjút adott a vs.hu-nak.
Leégett egy 500 négyzetméteres, korábban istállónak használt melléképület hétfő délelőtt Sülysápon, a helyszínen még dolgoznak a tűzoltók.
A DK-sok csatlakoznak az LMP aláírásgyűjtési kezdeményezéséhez. Jobbikosoktól nem kérnek aláírást, de a volt jobbikosok támogatását elfogadják - mondta Molnár Csaba.
A téli veszélyekre való felkészülésről tett közzé online kérdőívet a Lánglovagok Egyesület.