A sínek mellett sétáló idős nőt sodort el egy vonat Szegednél
Elsodort egy embert egy személyvonat Szeged közelében. A baleset miatt Szeged és Röszke között nem közlekednek a vonatok.
Elsodort egy embert egy személyvonat Szeged közelében. A baleset miatt Szeged és Röszke között nem közlekednek a vonatok.
Őrizetbe vettek egy férfit, aki péntek este tíz óra magasságában olyan súlyosan bántalmazott egy 50 éves férfit egy vecsési sörözőben, hogy belehalt sérüléseibe.
Az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatója minden, a testület által vizsgált témával összefüggésben felmentette titoktartási kötelezettsége alól Szilvásy György volt titokminisztert - írja a Magyar Nemzet.
Hószállingózás és havazás is előfordulhat az előttünk álló fagyos hétvégén.
Egy Pozsonyi úti ház lakói befogadtak egy hajléktalant - számolt be a történtekről az ittlakunk.hu.
A kommunista diktatúra hatalmi működésének feltárása lesz a Nemzeti Emlékezet Bizottsága feladata. Létrehozását pénteken törvényjavaslatban kezdeményezte Navracsics Tibor igazságügyi miniszter. A kormány lehetővé tenné, hogy a diktatúrában megfigyeltek nyilvánosságra hozzák megfigyelőik nevét.
Hiába röppennek fel időről időre híresztelések, hogy fogy a busa a Balatonból, ez sajnos nem igaz, sőt, az ellenkezője jobban közelít a valósághoz - írja az Origo.
Fegyveres támadó próbált kirabolni egy pénzintézetet Debrecenben. Az egyik alkalmazott megnyomta a pánikgombot, mire a rabló elmenekült - értesült a HavariaPress.
Gyorsított felvétel közölt a Budapesti Közlekedési Központ Facebook-oldalán arról, milyen lesz a 4-es metróval utazni. Az útvonal a következő: Kelenföld vasútállomás - Bikás park - Újbuda-központ - Móricz Zsigmond körtér - Szent Gellért tér - Fővám tér - Kálvin tér - Rákóczi tér - II. János Pál pápa tér - Keleti pályaudvar. A menetidő a valóságban hosszabb lesz. Videó.
Baleset miatt nem jártak a 4-es és a 6-os villamosok a Blaha Lujza tér és a Corvin-negyed között – közölte a Budapesti Közlekedési Központ fődiszpécsere péntek este.
Pályázat útján hirdet versenyt a 800, a 900, az 1800, és a 2600 MHz-es, valamint a 26 GHz-es frekvenciasávok nem használt részeinek hasznosítására a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság, hogy az eddig lefedetlen országrészek is szélessávú vezeték nélküli adat- és telekommunikációs szolgáltatáshoz jussanak.
Első látásra bombának hitték azt a vascsövet, amelyet a debreceni 2-es villamos vonalánál találtak buszmegálló építésekor. Egy időre lezárták a környéket, később kiderült, feleslegesen – írja a dehir.hu.
Munkagép vágott el egy gázvezetéket pénteken Békéscsabán, a város külterületén lévő Kétegyházi úton, ahol emiatt egy ideig ömlött a gáz - közölte a katasztrófavédelem.
Leégett egy 800 négyzetméteres libahodály tetejének kétharmada Kiskunfélegyháza határában pénteken. Az épületben tartott libák jelentős részét sikerült megmenteni.
A rendkívüli tél időjárási helyzet következményeit kezelő gyakorlatot tartottak a Belügyminisztérium irányítása alá tartozó szervek közreműködésével. Pintér Sándor belügyminiszter szerint az első jelentések alapján munkatársaik az elképzelt kritikus helyzetet megoldották.
Áder János köztársasági elnök Szabah el-Ahmad el-Dzsábir asz-Szabah kuvaiti emír meghívására vasárnap Kuvaitba utazik – tájékoztatta a Köztársasági Elnöki Hivatal (KEH) sajtóigazgatósága pénteken az MTI-t.
Bár az MSZP romaprogramjában szerepel az összetartozás erősítésének fontossága, Ózd szocialista képviselője több romákat érintő kérdésben is negatívan szavazott azok után, hogy korábban támogatta őket – írja a Magyar Narancs.
A közalkalmazottak keresetéről és az őket sújtó szegénységről szeretne tárgyalni Orbán Viktorral a Magyar Köztisztviselők, Közalkalmazottak és Közszolgálati Dolgozók Szakszervezetének női delegációja, ezért videóban üzentek a miniszterelnöknek.
Új vezető tölti be december elsejétől Kaposváron a rendőrkapitány, valamint a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság (SMRFK) bűnügyi főkapitány-helyettesi posztját. A személyi változásokat pénteken tették közzé a rendőrség honlapján.
Előzetes letartóztatásba helyezett a bíróság egy kaposvári műkereskedőt, aki hamisított Aba-Novák Vilmos, Mednyánszky László és Rippl-Rónai József festményekkel, valamint Kovács Margit-kerámiákkal üzletelt.