A garázsból és a kazán mellől került elő a marihuána
Negyven csomag marihuánát találtak a rendőrök egy 28 éves férfi pásztói házában. A garázsból és a kazán mellől előkerült kábítószert a férfi nem csak fogyasztotta, de a gyanú szerint árulta is.
Negyven csomag marihuánát találtak a rendőrök egy 28 éves férfi pásztói házában. A garázsból és a kazán mellől előkerült kábítószert a férfi nem csak fogyasztotta, de a gyanú szerint árulta is.
Bekapcsolta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) az első csomóponti, azaz nagy, nyolcsoros utcai Futár-kijelzőt Rákoskeresztúron. A társaság szintén elindított tíz újabb, 3-5 soros utcai kijelzőt is.
A Jobbik szerint felháborító, hogy a Fidesz képviselőcsoportja kihátrált a korábban általuk kezdeményezett állami Trianon-múzeum megvalósítása mögül.
Feladta magát Kecskeméten egy férfi, aki csütörtök este Szabadszállásnál elgázolt és cserben hagyott egy gyalogost. Az elgázolt férfi a helyszínen meghalt.
Elfogott a rendőrség egy húszéves fiatalt, aki az otthonában rabolt ki egy 76 esztendős férfit Szegeden – közölte a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság pénteken.
Egy 35 éves osztrák férfi volt az, aki csütörtökön fizetés nélkül távozott egy hegyeshalmi benzinkútról, és autós üldözés után a határ osztrák oldalán fogták el – közölte a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság a honlapján.
Őrizetbe vették a Kaposváron bántalmazott csecsemő halálának okozásával gyanúsított férfit.
Jöjjenek el Magyarországra azok az izraeliek, akik aggódnak vagy hitelt adnak az országban tapasztalható antiszemitizmusról szóló híreknek – mondta Martonyi János egy izraeli interjúban. A külügyminiszter hozzátette, szívesen el is kíséri a budapesti éjszakába az ide érkezőket.
A Szondi utca és a Munkácsy utca sarkán halálra gázolt egy idős nőt a 72-es troli – írja a 444.hu.
Az 54 éves nő egy vita után megfojtotta részeg élettársát, majd feldarabolta és elrejtette, az ügyészség most vádat emelt ellene. A vádlottal szemben kényszergyógykezelés alkalmazását indítványozták.
"Viselkedjünk férfiasan: december 10-éig kérjenek felhatalmazást a demokratikus ellenzéki pártok a testületeiktől, hogy legalább a három nagy párt kezdjen tárgyalást a közös fellépésről" – mondta Gyurcsány Ferenc az ATV Egyenes Beszéd című műsorában.
Idős emberek otthonában adott bűnmegelőzési tanácsokat az ózdi rendőrkapitányság vezetője és munkatársa, illetve Csernely polgármestere – közölte a Borsod megyei rendőrség.
Pénteken eleinte gyenge hideg-, majd napközben gyenge melegfronti hatás érvényesül. A hideg, de napos időben emelkedhet a légszennyezettség. A fejfájósok kezdjék a napot egy csésze borsmenta és citromfű keverékéből főzött teával.
Hivatalosan is gyanúsított lett csütörtükön a Hende Csaba honvédelmi miniszter balesetében részes raliversenyző – közölte a Blikk.
A Legfőbb Ügyészség elutasította a fővárosi önkormányzat panaszát a Bálna-ügyben – mondta a Magyar Nemzetnek Simon Richárd, a Központi Nyomozó Főügyészség (KNYF) helyettes szóvivője.
Csalás gyanúja miatt nyomoz a rendőrség a Magyar Demokratikus Unió korábi elnökének kölcsönügylete miatt – írta a Blikk. A lap szerint Urbán-Szabó Lászlót egy vállalkozó jelentette fel, miután a férfi azzal, hogy indulni akar a 2014-es választáson, 30 milliót kért kölcsön tőle, majd eltűnt a pénzzel. Másokat is átverhetett, a kár akár 100 millió forint is lehet.
Nem kötnek szövetséget se jobboldali, se baloldali pártokkal. Mind a 106 egyéni körzetben állítanak jelöltet, céljuk az ötszázalékos parlamenti küszöb elérése.
Az ügyészségi határozat alapján a rendőrségnek ismét vizsgálnia kell az épület bejáratánál történteket, és azonosítaniuk kell azokat, akik részt vettek a garázdaságban – írja a Magyar Nemzet. Egy szélfogó ajtó betört üvege körül forog az ügy.
Állatkínzás miatt ismeretlen tettes ellen fogalmazott meg feljelentést Helmeczy László ügyvéd, a nyírbátori székhelyű, 6-os számú választókerület Együtt–PM színeiben induló jelöltje – számol be a Népszabadság.
Hoffmann Tamás és Simicskó István ember nagyságú portréi fogadják a járókelőket a Móricz Zsigmond körtéri felújításnál. A felújítás uniós pénzből zajlik, az átadása már többször csúszott.