Bevezették a kiemelt ápolási díjat, állami fenntartásba kerül az Operettszínház

Az Országgyűlés több mint harminc törvénymódosítást fogadott el hétfőn a jövő évi költségvetés végrehajtásának megalapozásaként. A képviselők bevezették a kiemelt ápolási díjat, amelyet a súlyosan fogyatékos, tartósan beteg hozzátartozóikat ápolók igényelhetnek, továbbá döntöttek arról is, hogy csak 2015. szeptember 1-jétől lesz kötelező az óvoda a gyermek hároméves korától. A parlament döntésével a Budapesti Operettszínház 2014. január 1-jétől a fővárosi önkormányzat fenntartásából állami fenntartásba, a kultúráért felelős miniszter irányítása alá kerül.

MTI


Téglafal omlott rá egy kőszegi nőre

Ráomlott egy téglakerítés hétfőn egy helyi nőre Kőszegen, a sérültet a mentők kórházba vitték - erősítette meg a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője a TV2 információját.

MTI

Vonattal vittek tűzoltókat egy kidőlt fához

Fa dőlt a viharos szélben a sínekre Andocsnál. A mozdonyvezető időben észlelte a bajt, a visszatolatás után a tabi tűzoltókat is a helyszínre fuvarozta - közölte a sonline.hu Somogy megyei híroldal.

hvg.hu


Esik a hó: óvatosan vezessen az országban!

Országszerte több megyében vizesek, nedvesek a fő- és mellékutak, Kaposvár környékén az alsóbbrendű utakon havas szakaszokra is számítani kell. Az autópályák jól járhatóak.

MTI

Naponta 10 centit apadt a Tisza-tó

A biztonságos üzemeltetése érdekében a téli időszakban bevált vízszintjére ürítették le a Tisza-tavat. A síkvidéki tározóból emiatt az elmúlt hetekben több mint 160 millió köbmétert vizet engedtek le - közölte a Közép-Tisza-vidéki Vízügyi Igazgatóság (Kötivizig) szakaszmérnöke.

MTI

Így segítenek a hajléktalanoknak a magyar dizájnerek

A hajléktalanokat támogató Menhely Alapítványt segítik a budapesti dizájnpiac, a DiP Design Passage és a kézműves gasztronómiai termékeket felvonultató Közös Piac kiállítói: a december 7-i és 21-i vásárukon tombolákat árusítanak, amelyen a kiállítók által felajánlott termékeket lehet megnyerni. A befolyt összeget az alapítvány részére juttatják el a szervezők.

MTI




Ezt mondta Wieszt János az utolsó szó jogán

A védők a vádlottak felmentését kérték a Wieszt-ügy hétfői tárgyalásán a Fővárosi Törvényszéken; a perben várhatóan január 13-án születhet ítélet. Wieszt János az utolsó szó jogán csak annyit mondott, hogy nem követett el bűncselekményt. Korábban a politika áldozatának nevezte magát, évekig nem tett részletes vallomást, csupán az eljárás idei, szeptemberi tárgyalásán.

MTI

Homokzsákokkal védenek több házat a Rábánál

Négy családi házat kellett "előzetesen bevédeni" a Vörös-patak és a Rába áradása miatt hétfőn a Vas megyei Csákánydoroszlónál – közölte a Vas Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője.

MTI

Hova tűnnek a romáknak szánt milliárdok?

Az integrációra, a hátrányos helyzetűek esélyteremtésére szánt uniós pénzekből alig lehet felmutatni eredményeket, ez Magyarországra éppúgy igaz, mint más európai országokra. Az uniós célt ugyanis erősen legyengíti a projektek „lepapírozása”, a pályázatbiznisz kiépülése, valamint a nemzeti oktatás- és szociálpolitikák érdeke.




Kiakadt a Rezesová-ítéleten a Jobbik

A Jobbik szerint felháborító és vérlázító a halálos balesetet okozó szlovák állampolgár, Eva Rezesová elleni ítélet büntetésének mértéke, végrehajtásának fokozata, a házi őrizet lehetőségének biztosítása és annak körülményei.

MTI


Dacolnak a téllel a Kossuth téren

A Kossuth téren a föld alatti létesítmények szinte kész vannak, a terület felére már lerakták a burkolatot, időarányosan halad a felújítás – mondta Wachsler Tamás, a Steindl Imre-program vezetője az InfoRádiónak. A télies időjárás szerinte nem akadályozhatja majd a beruházást, amit március 14-re be kell fejezni.

hvg.hu