Osztrák halálos gázolót fogtak el
 

Osztrák halálos gázolót fogtak el

Egy osztrák férfit gyanúsítanak azzal, hogy halálra gázolt egy kerékpárost vasárnap Körmendnél és segítségnyújtás nélkül elhajtott – közölte a Vas megyei település rendőrkapitánya szerdán Szombathelyen sajtótájékoztatón.

MTI MTI

Közmeghallgatást szervez az Együtt-PM a római-parti mobilgát ügyében
 

Közmeghallgatást szervez az Együtt-PM a római-parti mobilgát ügyében

Az Együtt-PM saját közmeghallgatást szervez a fővárosi Római-partra tervezett mobilgát ügyében, mert nem tartják elfogadhatónak az érintett hatóság által kezdeményezett meghallgatás időpontját és helyszínét sem - jelentette be sajtótájékoztatóján Szabó Rebeka független országgyűlési képviselő, az Együtt-PM szövetség szakpolitikusa szerdán Budapesten.

MTI MTI

Kokainos videó: kiderítették, milyen hajón szippanthattak
 

Kokainos videó: kiderítették, milyen hajón szippanthattak

A Balaton egyik legdrágább vitorláshajóján partizhatott a szombathelyi politikusra kísértetiesen hasonlító férfi és társasága, ha valódiak a rejtett kamerával készült kokainozós felvételek – írta az Index, amely azt is állította, megtalálta azt a hajótípust, amelynek kabinja egyértelműen hasonlít a rendőrségi vizsgálat alá vont videó hátterére.

hvg.hu/MTI hvg.hu/MTI


Bojkottálták a fideszesek Handó meghallgatását
 

Bojkottálták a fideszesek Handó meghallgatását

A kormánypárti képviselők távolmaradása miatt határozatképtelen volt a parlament alkotmányügyi, valamint honvédelmi bizottsága ellenőrző albizottságának ülése szerdán. A képviselők Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét és a Legfőbb Ügyészség képviselőjét hallgatták volna meg az ároktői banda két tagjának fogolyszökési ügyével kapcsolatban.

MTI MTI

Nyomozás indult EU-támogatások miatt
 

Nyomozás indult EU-támogatások miatt

Nyomozást rendelt el a Vidékfejlesztési Minisztérium információi alapján a Fővárosi Főügyészség azoknak az ügyében, akik bűncselekménnyel akartak megszerezni uniós területalapú támogatásokat – jelentette be a tárca parlamenti államtitkára szerdán Budapesten.

MTI MTI



Bajnai jobbkeze: ha nem győzzük le Habonyt, Orbánnak kétharmada lehet
 

Bajnai jobbkeze: ha nem győzzük le Habonyt, Orbánnak kétharmada lehet

Csak a véleményvezérek fanyalognak szerinte azon, hogy Bajnai Gordon jelen volt az Orbán-szobor ledöntésekor. Biztos benne, hogy az Együtt-PM 15 százalék feletti eredményt ér el a 2014-es választásokon, és főnökének nagyobb tartalékai vannak a bizonytalanok táborában, mint Mesterházy Attilának. Ha viszont alacsony lesz a szavazói részvétel, akkor Orbán Viktor megint kétharmadot szerezhet, figyelmeztet. Nem akar üzengetni Gyurcsánynak, de szerinte a volt kormányfőn, korábbi főnökén múlik, beveszik-e a DK-t az ellenzéki összefogásba. Szigetvári Viktort kérdeztük az Együtt 2014 lehetőségeiről és a buktatókról.

M. László Ferenc M. László Ferenc

Hetek óta a mi listánkon dolgoznak Hoffmann Rózsáék
 

Hetek óta a mi listánkon dolgoznak Hoffmann Rózsáék

Úgy tűnik, bonyolult kérdést sikerült feltenni Hoffmann Rózsa köznevelési államtitkárságának: arra voltunk kíváncsiak, jelenleg melyik magyar iskolákban nem dőlt el véglegesen, ki vezeti az intézményt. Az kiderült, hogy már nem száz iskoláról van szó, mint korábban, hanem több mint 150-ről, de ezekről két állami intézmény több hét alatt sem tudott összehozni egy listát – aminek eleve léteznie kellene.





Itt van a KDNP alternatívája a droghasználatra
 

Itt van a KDNP alternatívája a droghasználatra

Ez pedig "a józan, tartalmas és tevékeny élet", amelyet nagymértékben elősegít a minap elfogadott drogellenes stratégia – mondta Gaal Gergely KDNP-s politikus. Az ifjú kereszténydemokraták a jövőben is megszervezik majd drogprevenciós célú programjukat, a Fűnyíró Filmfesztivált.

MTI MTI



Csaknem halálra késelte sógorát
 

Csaknem halálra késelte sógorát

Életveszélyes állapotban szállították kórházba azt a férfit, akit volt sógora késelt meg kedd este a Békés megyei Vésztőn.

HavariaPress HavariaPress


Korlátlan szigorral reagál a Fidesz az ároktői gyilkosok szökésére
 

Korlátlan szigorral reagál a Fidesz az ároktői gyilkosok szökésére

Az ötletgazdák szerint is alkotmányellenes lehet, hogy súlyos bűncselekmények esetében eltörölnék az előzetes letartóztatás felső határát, de a kormánypártok vállalják a kockázatot. A Fidesz ezzel az ároktői rablógyilkosok szökésére kíván reagálni, akik ügyének pere több mint négy éve húzódik, így házi őrizetbe kellett helyezni őket.

hvg.hu hvg.hu