Itt vannak a skandináv lottó nyerőszámai
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 4-én megtartott 36. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a szeptember 4-én megtartott 36. heti Skandináv lottó sorsoláson a következő számokat húzták:
Két államfővel is afférja volt: az egyiknek levélben panaszkodott, hogy ilyen körülmények közt nem tud komoly újságírói munkát végezni, a másiknak kérdezés helyett csak a mikrofont tartotta. Bíróság mondta ki, hogy valótlan és jogsértő állításai miatt rekordösszegű kártérítést kell fizetnie, a szakmai etikai bizottság pedig azt, hogy a függetlenségnek még a látszatát sem próbálja kelteni. Mindennek ellenére mostantól Obersovszky Péter vezeti a legfontosabb közszolgálati műsort.
Háromnapos, évadnyitó frakcióülést tart szerdától Visegrádon a két kormánypárt, a Fidesz és a KDNP. A találkozóra fekete kisbusszal érkezett Orbán Viktor, amelynek ablakából feltűrt ingujjal könyökölt ki. Fénykép!
Szolidárisnak mondható a magyar társadalom – derül ki a DemNet alapítvány júliusi felmérésből. Ugyanakkor a magyarok nem szívesen végeznek önkéntes munkát, inkább pénzzel támogatják, akit szeretnének. A lakosság jó része szerint inkább a hazai problémákat kell megoldani a külföldi segítségnyújtás helyett. Meglepő adat: a kormánypárti szavazókat jobban érdeklik a külföldi közügyek, mint az ellenzékieket.
Egy II. világháborúban lezuhant szovjet-orosz Iljusin Il-2-es csatarepülőgép roncsait és feltehetően pilótájának földi maradványait tárták fel a Fejér megyei Seregélyeshez közeli Pálinkaházpusztán.
Aláírta a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) és a tenderen nyertes T-Systems a megállapodást az új jegyautomaták gyártásáról, telepítéséről és üzemeltetéséről - közölte a központ és a Főpolgármesteri Hivatal szerdán az MTI-vel.
A Mandiner megszerezte az MTA Tarlósnak írt válaszát, mely alapján kedden úgy döntöttek, nem lesz Tormay Cécile köz Budapesten. Az MTA Tormay helyett Ottlik Gézát, Nemes Nagy Ágnest vagy Weöres Sándort ajánlja.
Nyolcan már előzetes letartóztatásban vannak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal, valamint a rendőrség által kedden felszámolt bűnszervezet tagjai közül.
Az Emmi köznevelésért felelős államtitkársága szerint ha a tanuló alapfokú művészeti iskolába, vagy sportegyesületbe jár, akkor kötelező közismereti órái után az eddigi gyakorlatnak megfelelően elmehet a művészeti órájára.
Egy megdöbbentő esetről kering levél a Facebookon, egy idős férfinak támadt baja egy BKK-busz sofőrjével.
A Demokratikus Koalíció (DK) szerint pártja és az MSZP a legutóbbi egyeztetésükön egy lépéssel közeledett egymáshoz és azt javasolják: napokon belül kössék meg a végső megállapodást.
Lesz szerződés, amely garantálja, hogy a Pető intézet állami többlettámogatáshoz jusson - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) az MTI-vel.
Egy 2012-es minisztériumi vizsgálat szerint abszolút siker a csapatsportok adókedvezménnyel való támogatása, miközben egy tavalyi jelentésből is csak annyi derül ki, hogy a focistáknak ítélik meg a legnagyobb támogatást, amelyet stadionépítésre is fordíthatnak - írja az Átlátszó.
Felrobbant egy gázkút csővezetéke szerda délután Biharkeresztes és Berekböszörmény között - tudatta a hajdú-bihari katasztrófavédelmi igazgatóság szóvivője az MTI-vel.
Időközi önkormányzati képviselő-választást tartanak Békéscsabán, a helyi választási bizottság november tizedikére tűzte ki az időpontot.
A Farkasréti temetőben örök nyugalomra helyezték szerdán az augusztus 18-án, 85 éves korában elhunyt Gyarmati Dezső háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázót, a Nemzet Sportolóját. A gyászszertartáson jelen volt Orbán Viktor miniszterelnök is.
A Város Mindenkié (AVM) hajléktalan érdekvédelmi csoport szerdán tiltakozó akciót tartott a XVII. kerületi önkormányzat épületénél. A résztvevők transzparensekkel vonultak fel, hogy a kormány és a fővárosi önkormányzatok 2010 óta egyre fokozódó hajléktalanellenes intézkedései ellen tiltakozzanak. Azt követelték, hogy Rákosmente Önkormányzata semmisítse meg a közterületi hajléktalanságot és a „guberálást” büntető rendeletét. Az önkormányzat úgy reagált: a rákosmentiek közössége gondoskodik a rászorulókról.
Az MSZP egy "bukás előtt álló kormány utolsó ígérgetésének" tekinti Szócska Miklós egészségügyi államtitkár bejelentését, hogy még idén hatmilliárd forinttal megemelik az alapellátásban dolgozók finanszírozására fordítható összeget. A Fidesz szerint hazug ígéreteket csak a szocialisták tettek.
Vádemelési javaslattal zárta le a rendőrség a nyomozást abban a tavalyi emberrablási ügyben, amelynek során a férfi áldozatot fajtalankodásra is kényszerítették – közölte Pest Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján.
A magyar családok számára fontos témák szerepelnek a Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja szerda este kezdődő kihelyezett ülésének fő napirendi pontjai között, így a gyed extra bevezetése, a kiskeresetű, gyermeket nevelő családok adókedvezményének kiszélesítése, valamint a rezsicsökkentés folytatása – mondta Rogán Antal.