"A kormány hazudott!" - Orbán már 90-ben is kemény volt

„A kormány hazudott” - aki nem hallott volna Orbán Viktorról az 1989-es Nagy Imre-temetésen elmondott beszéde után, az ebből a mondatból rögtön megismerte. Micsoda botrány volt ez 1990 őszén! Pedig Antall József miniszterelnök megmondta: egy rendes demokratikus parlamentben az ilyesmi csak annyit jelent, hogy valamiben nem értenek egyet a politikusok. Munkatársunk, a 19 évig parlamenti tudósítóként dolgozó Domány András visszatekintéseinek második része következik.



Motoros és autó ütközött Biatorbágyon
 

Motoros és autó ütközött Biatorbágyon

Motorkerékpár és személygépkocsi karambolozott Biatorbágyon, a Szabadság út és a Kolozsvári út kereszteződésében szombaton - közölte a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-vel.

MTI MTI

Kárt tettek egyik éjszaka a Blahán a jótékonysági fagylaltgyárban
 

Kárt tettek egyik éjszaka a Blahán a jótékonysági fagylaltgyárban

Csütörtökről péntekre virradóra megrongálták az Első Jótékonysági Fagylaltgyár Blaha Lujza téren található egységét. A képzőművészek által készített installációban jelentős kárt tettek azok, akik az éjszaka folyamán másztak fel a fagylaltot árusító hely tetejére. A kár meghaladja a 100.000 Ft-ot.

hvg.hu hvg.hu

Frontálisan ütközött két autó a 6-oson
 

Frontálisan ütközött két autó a 6-oson

Frontálisan ütközött két autó a 6-os úton Rácalmás és Dunaújváros között, a helyszínelés idejére teljesen lezárták az útszakaszt - közölte a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense szombaton az MTI-vel.

MTI MTI






1700 embert csapott be egy ajkai nő
 

1700 embert csapott be egy ajkai nő

Vádemelési javaslattal befejezte a nyomozást az Ajkai Rendőrkapitányság abban az üzletszerű csalássorozatban, amelyben otthoni munkavégzés címén, legalább 1700 embertől, személyenként 600 forintot csalt ki egy ajkai nő - értesült a HavariaPress.

HavariaPress/hvg.hu HavariaPress/hvg.hu

Tönkremehet a rekorder cukrász marcipánszobája Egerben
 

Tönkremehet a rekorder cukrász marcipánszobája Egerben

Lezárták a látogatók elől az egri vár tövében, a minaret szomszédságában található Kopcsik Marcipánia barokk szobáját, mivel az alkotás egy részét nedvesség érte és megrongálódott. Kopcsik Lajos világhírű mestercukrász már 2011-ben jelezte a problémát a fenntartó EVAT Zrt. felé, ami után az elmúlt évben történt némi szigetelésjavítás az épületen. A cukrász és a cég azonban összeveszett, így pusztulás fenyegeti a marcipánszobát.

Kovács István, Miskolc Kovács István, Miskolc

Tűzgyűjtással ünnepelnék augusztus 20-at a cserkészek
 

Tűzgyűjtással ünnepelnék augusztus 20-at a cserkészek

A Külföldi Magyar Cserkészszövetség azt kezdeményezi, hogy augusztus 20-án a magyar szolidaritás jelképeként gyúljanak tábortüzek és gyertyák a magyarok által lakott területeken a Kárpát-medencében és szerte a világban.

MTI MTI

Hende Csaba elégedett a légierő teljesítményével
 

Hende Csaba elégedett a légierő teljesítményével

A magyar légierő tagjai minden időben teljesítették kötelességüket a nemzet védelmében - mondta Hende Csaba honvédelmi miniszter a 2013-as Nemzetközi Repülőnap és Haditechnikai Bemutató megnyitóján szombaton Kecskeméten.

MTI MTI


VM: már 232 milliót kifizettek a Hajdú-Bét károsultaknak
 

VM: már 232 milliót kifizettek a Hajdú-Bét károsultaknak

A Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjainak kártalanítási igényét majdnem teljesen feldolgozta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a károsult gazdáknak csaknem 232 millió forintot már kifizettek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szombaton az MTI-vel.

MTI MTI

Hét szórakozóhelyet záratott be idén a katasztrófavédelem
 

Hét szórakozóhelyet záratott be idén a katasztrófavédelem

Áttekintette a zenés-táncos szórakozóhelyek tűzvédelmi helyzetét a katasztrófavédelem az első félévben, a hatóság az ellenőrzések során a vizsgált helyszínek nagyjából harmadánál, nyolcvanöt esetben talált hiányosságot. Hét szórakozóhelyen találtak annyi és olyan súlyú hiányosságot, hogy azonnal bezárták a létesítményt.

MTI MTI

Majdnem agyonvertek egy férfit Miskolcon
 

Majdnem agyonvertek egy férfit Miskolcon

Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett egy 38 éves miskolci férfi, akit pénteken bántalmazott egy 27 éves sajószentpéteri lakos, a tettest elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton.

MTI MTI