Még "olcsóbban" adnák a letelepedési engedélyt Orbánék
Könnyítene a kormány a letelepedési államkötvény feltételein – értesült a Magyar Nemzet.
Könnyítene a kormány a letelepedési államkötvény feltételein – értesült a Magyar Nemzet.
Augusztus végén elfogadhatja a Fővárosi Közgyűlés azt az új rendeletet, amelynek alapján gyorsan megszüntethető lesz a főváros több frekventált pontján, különösen az aluljárókban mindennapossá vált zsibvásár.
Módosítaniuk kell a köznevelési törvényt a képviselőknek még a tanévkezdés előtt, hogy bevezethessék a pedagógus-életpályamodellt.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) korábbi felmérései szerint az országban több mint félmillió olyan háztartás volt, ahol kizárólag analóg földfelszíni sugárzású tévéadásokat néztek. Ma 12 óra 30-tól az érintettek tévéjén adás helyett egy tájékoztató szöveg lesz látható.
Folyamatosan zsugorodik a szocialista nagyipar fellegvára. Elvándorolnak a fiatalok, nyáron bezárt a főiskola, a vállalkozók nem jutnak hitelekhez. Bár a régi gyárépületek elbontásával több rom is eltűnhet Salgótarjánból, egyelőre nem látszik, hogyan lesz képes a munkanélküliségtől agyonsújtott város talpra állni. A helyi politikai elitnek 23 év alatt nem volt egy épkézláb ötlete Salgótarján megmentésére. Riport.
Augusztus 20-ra be kell fejezni a város egyik legforgalmasabb csomópontjának helyreállítását. A 2-es villamosvonal csaknem 80 százalékos készültségben van, hamarosan kezdődhet a tesztüzem.
A 69. kilométernél, a Szeged felé tartó oldalon történt a baleset. Nem sérült meg senki, de a forgalom lassult.
A Nyárlőrinc közelében történt baleset hárman megsérültek a mikrobusz utasai közül. Reggel 7 óra után oldották fel a teljes útzárat.
Alig lélegeztünk fel az év legmelegebb napja után, máris visszatérőben a kánikula. Vasárnap megint 37 fok lehet. Esőnek nyoma sem lesz az elkövetkező napokban, de felhőnek sem nagyon.
Összesen tizennégy bejelentést kaptak a tűzoltók a kedd délutáni vihar miatt Nyíregyházán – közölték a katasztrófavédelemtől.
Előzetes letartóztatásba helyezte a Budakörnyéki Járásbíróság kedden azt a férfit, aki vasárnap Érden rátámadt egy nőre, majd a védelmére siető férfit többször fejbe rúgta.
Elsodort egy nőt egy Békéscsabára tartó gyorsvonat Szajolnál. A baleset miatt a debreceni, a békéscsabai és a hódmezővásárhelyi vasútvonalon is késésekre kell számítani - értesült a HavariaPress.
Két óriási szívet ábrázoló fotóval kívánt sok boldogságot Orbán Ráhelnek, a kormányfő legidősebb lányának és leendő vőlegényének Schmuck Andor párta, a Magyarországi Szociáldemokraták Pártja.
Átadták kedden a csaknem 2,4 milliárd forint értékű szolnoki árvízvédelmi beruházás első ütemében épített Zagyva-torkolati sétányt. A Zagyva-híd és a Tisza-híd közötti 150 méteres szakaszon a jobb parti rézsű betonba rakott terméskő burkolatot kapott, és a korábbinál csaknem 40 centiméterrel magasabb támfalat építettek.
Összesen tizenkilenc villamosmegállóban alakítanak ki a következő hetekben plexiborítású váróhelyeket Debrecenben. Az 1-es és az épülő 2-es villamos vonalán is lesznek egységes fedett utasvárók – írja a dehir.hu.
Több mint félmilliárd forintos fejleszti utastájékoztató rendszerét a pécsi közösségi közlekedési feladatokat ellátó Tüke Busz Zrt. Összesen 519 millió forintot költenek erre idén. A társaság 162 autóbuszába elektronikus tájékoztató táblákat szerelnek, és a járművek követhetővé válnak az interneten is.
Körülbelül 150 négyzetméter alapterületű szalmakazal gyulladt ki Sárosd és Szabadegyháza között, tíz hektáron a tarló is leégett – közölték a katasztrófavédelemtől.
Kigyulladt egy kisteherautó az M5-ös autópálya 101-es kilométerénél, a Budapest felé vezető oldalt lezárták kedd délután – közölte a rendőrség.
Elsőfokú, citromsárga figyelmeztetést adott ki az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) több északkeleti térségre a várható heves zivatarok miatt.
Az analóg földfelszíni tévéadások szerdai lekapcsolása után még egy hónapig igényelhetnek állami támogatást az ország középső 14 megyéjében élő rászorulók – közölte a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH). Az átállást elmulasztók nem fekete képernyőt látnak majd szerdától, hanem öt napon keresztül egy tájékoztatást a szükséges teendőkről.