Baleset történt, nagy a dugó az M5-ösön
Baleset történt az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán a 32-es kilométernél, az ócsai csomópont után szombat délelőtt - közölte honlapján az Útinform.
Baleset történt az M5-ös autópálya Röszke felé vezető oldalán a 32-es kilométernél, az ócsai csomópont után szombat délelőtt - közölte honlapján az Útinform.
A Hajdú-Bét és a Novofarm károsultjainak kártalanítási igényét majdnem teljesen feldolgozta a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal, a károsult gazdáknak csaknem 232 millió forintot már kifizettek - közölte a Vidékfejlesztési Minisztérium (VM) szombaton az MTI-vel.
Áttekintette a zenés-táncos szórakozóhelyek tűzvédelmi helyzetét a katasztrófavédelem az első félévben, a hatóság az ellenőrzések során a vizsgált helyszínek nagyjából harmadánál, nyolcvanöt esetben talált hiányosságot. Hét szórakozóhelyen találtak annyi és olyan súlyú hiányosságot, hogy azonnal bezárták a létesítményt.
Súlyos, életveszélyes sérülést szenvedett egy 38 éves miskolci férfi, akit pénteken bántalmazott egy 27 éves sajószentpéteri lakos, a tettest elfogták - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság a rendőrség honlapján szombaton.
Szerotoni néven kínálják azt az új dizánjerdrogot, amely eddig öt emberrel végzett Magyarországon.
Speciális, tömegközlekedési és más kiegészítő szolgáltatásokat biztosító közös CityPASS karszalagot árusítanak, emellett rendkívüli járatokat is indítanak, sűríti a H5-ös hévet, az 1-es, 1A villamosokat, valamint a 901-es és a 918-as éjszakai autóbuszokat a Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a Sziget ideje alatt. A 4-6-os villamosok a fesztivál idején éjjel-nappal közlekednek a Széll Kálmán tér M és a Corvin-negyed M között.
A Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsa szeptember 17-re tűzte ki az első tárgyalást a 2006 őszén történtekkel összefüggésben megvádolt főrendőrök ügyében - írta a Magyar Hírlap és a Magyar Nemzet szombaton.
A sárbogárdi rendőrkapitány pénteken olyan szakhatósági állásfoglalást hozott, mely szerint a rendezvény biztosítási tervének hiányosságaira hivatkozva az O.Z.O.R.A. fesztivál megtartását nem támogatja - közölték a szervezők péntek éjjel az MTI-vel, jelezve azt is, hogy minderről őket nem értesítették, a hírt a terület tulajdonosa a jegyzői hivatalban tudta meg, amikor péntek délután élt iratbetekintési jogával.
Teljes útzár van a 77-es úton Nemesvámos és Tótvázsony között egy baleset miatt; két autó frontálisan ütközött, három ember megsérült péntek éjjel - tájékoztatta az MTI-t a katasztrófavédelem és a mentők
Egy 18 éves lány meghalt, amikor a személyautó, amiben utazott, árokba borult péntek éjjel - tájékoztatta a rendőrség és a mentőszolgálat az MTI-t.
33-38 fokig melegszik a hőmérséklet szombaton, enyhülés nem várható a napokban.
A felújítás függvényében érkezhetnek a vámosszabadi külterületén kialakított nyílt befogadóállomásra a lakók, az első csoportban hétfőn ötven közel-keleti muszlim érkezik - mondta Réti Csaba független polgármester a pénteki falugyűlésen. A három lakószintből csak egy van készen az épületben.
Már működnek néhány fővárosi megállóban a kijelzők, amelyeket a Futár-projekt részeként telepítettek az akasztófaként emlegetett fémtartókra. Egyelőre csak tesztüzem van, így a járatok érkezése helyett az utasok a nyári villamosvágány-felújításhoz kapcsolódó forgalmi információkat olvashatják a berendezéseken.
Meghalt egy motoros, amikor összeütközött egy tolató terepjáróval péntek délután a 43-as úton Kiszombor közelében – közölte a rendőrség.
Több személyi változást is elrendeltek a főváros kerületi kapitányságain - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság.
Felakasztotta magát egy 11 éves gyerek szerda délután Drávaszerdahelye, egy alig néhány száz lelket számláló dél-baranyai kistelepülésen - írta a bama.hu Baranya megyei híroldal.
Őrizetbe vettek egy salgótarjáni férfit, aki házának közelében vadak befogására alkalmas csapdát és vastüskéket helyezett ki – közölte a rendőrség pénteken.
Még nem született végső döntés az ozorai fesztivál engedélyezéséről - mondta Kardos Tamás körjegyző pénteken. Azt mondta, az ügyben hétfőn lesz döntés. A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szerint az Index hírportál korábban tévesen közölte, hogy a fesztivál megtartását a rendőrség nem engedélyezte, hiszen az a helyi jegyző hatáskörébe tartozik.
Még nem bírálták el csaknem ötszáz nyugdíjas korú egészségügyi dolgozó továbbfoglalkozatási kérelmét a közszférában – ez derül ki Doncsev Andrásnak, az Emberi Erőforrások Minisztériuma parlamenti államtitkárának írásbeli válaszából, amelyet pénteken tettek közzé az Országgyűlés honlapján.
A következő két hét során a Kárpát-medence térségében eleinte folytatódik az ilyenkor megszokottnál jóval melegebb és szárazabb időjárás, majd átlagos hőmérsékletű és csapadékú hét következik - közölte az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ).