Beszóltak a nővérek a betegek rokonainak, elnézést kért a főorvos
 

Beszóltak a nővérek a betegek rokonainak, elnézést kért a főorvos

Elnézést kért a betegek hozzátartozóitól a szekszárdi megyei kórház sürgősségi osztályának igazgatója a nővérek durva, sértő viselkedéséért – írta a teol.hu Tolna megyei híroldal. A nővérek nyers modorban torkollták le a hozzátartozókat, akik rokonaikkal együtt be akartak menni a vizsgálatra. A sürgősségin a rokonok kizárásával azt szeretnék elérni, hogy a beteg a vizsgálat alatt őszinte lehessen az orvossal.

hvg.hu hvg.hu


UFO Zsolt:
 

UFO Zsolt: "Kaptam egy esélyt, amit most elvettek tőlem"

A Fővárosi Törvényszék helybenhagyta, és a június 20-i határnappal házi őrizetre módosították Varga Zsolt, az UFO együttes kerítéssel vádolt vezetőjének 15 hónapja tartó fogva tartását. Gyakorlatilag azonban ma is a Venyige utcai fogház cellájában ül – írja a Blikk.

hvg.hu hvg.hu

Horváth:
 

Horváth: "nem figyeltük meg Hende Csabát"

Horváth József, a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat (KNBSZ) volt operatív főigazgató-helyettese csütörtökön feljelentést tesz az Index szerdán közölt cikke miatt, amely szerint Hende Csaba honvédelmi miniszter megfigyelése állhat a KNBSZ-nél történt gyors személycserék hátterében. Horváth József a Hír Tv Magyarország élőben című műsorában szerda este kijelentette: a szolgálat nem figyelte meg Hende Csaba honvédelmi minisztert.

MTI MTI

Lázár szótlan maradt, Rogán rengeteget beszélt
 

Lázár szótlan maradt, Rogán rengeteget beszélt

Hatvan képviselő – köztük Lázár János, Gyurcsány Ferenc és Botka László – nem szólalt fel a parlament tavaszi és nyári ülésszakán. A fel nem szólaló képviselők száma csaknem kétszer annyi volt, mint az előző években. A frakcióvezetők közül Rogán Antal beszélt a leggyakrabban és a leghosszabban is.

MTI MTI

Feljelentette Vadai Ágnest a honvédelmi miniszter
 

Feljelentette Vadai Ágnest a honvédelmi miniszter

Folytatólagosan elkövetett, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanújával feljelentést tett az ügyészségen Hende Csaba honvédelmi miniszter Vadai Ágnes, a Gyurcsány-párt képviselője, egykori honvédelmi államtitkár és Szeredi Péter, a Honvédelmi Minisztérium (HM) volt kabinetfőnöke ellen – írja a Magyar Nemzet csütörtöki számában.

MTI / hvg.hu MTI / hvg.hu

Jön a vihar: figyelmeztetést adtak ki 15 megyére
 

Jön a vihar: figyelmeztetést adtak ki 15 megyére

Csütörtökön egy hidegfront vonul át felettünk, a várható heves zivatarok és felhőszakadások miatt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) elsőfokú figyelmeztetést adott ki 12 megyére, további háromra – Borsodra, Szabolcsra és Hajdú-Biharra – pedig másodfokú figyelmeztetést tart érvényben.

hvg.hu hvg.hu

Kiemelt ügy lett Margit körúti volt minisztérium lebontása
 

Kiemelt ügy lett Margit körúti volt minisztérium lebontása

Nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségűvé nyilvánította a kormány azokat a közigazgatási hatósági ügyeket, amelyek a gazdasági tárca egykori budapesti, Margit körúti irodaházának bontásával és a helyén létrehozandó közpark kialakításával függnek össze.

MTI MTI

Vasúti síneken történt baleset Hevesben
 

Vasúti síneken történt baleset Hevesben

Vasúti sínre hajtott egy személyautó Mezőtárkánynál szerdán az esti órákban, a balesetben a gépkocsi sofőrje megsérült – tájékoztatta a Heves Megyei Rendőr-főkapitányság (HRFK) szóvivője szerdán az MTI-t.

MTI MTI

Ellopták az aggregátort árvíz idején: elítélték őket
 

Ellopták az aggregátort árvíz idején: elítélték őket

A Tatai Járásbíróság első fokon elítélte azt a négy embert, akinek köze volt Dunaalmáson egy áramfejlesztő ellopásához, amely az árvízi védekezés helyszínének megvilágítását segítette - tájékoztatta a Tatabányai Törvényszék szóvivője szerdán az MTI-t.

MTI MTI


Újabb 18 városa lesz Magyarországnak
 

Újabb 18 városa lesz Magyarországnak

Tizennyolc településnek adományozott városi címet Áder János köztársasági elnök július 15-i hatállyal - olvasható a Magyar Közlöny szerdai számában.

MTI MTI




Kordon a Jobbik-irodáknál:
 

Kordon a Jobbik-irodáknál: "ha nincs belépő, nem lehetnek az előtérben sem"

Ha valakinek nincs érvényes belépője, akkor nem tartózkodhat tartósan a Képviselői Irodaház előterében sem - közölte az Országgyűlés Sajtóirodája az MTI-vel, arra reagálva, hogy szerda reggelre kordonnal kerítették el a Képviselői Irodaház aulájának azon területét, ahol június vége óta a Jobbik által nyitott "kényszerirodák" működtek.

MTI MTI

Egyre több magyar pattan bringára
 

Egyre több magyar pattan bringára

A tavaszi Bringázz a munkába! kampány eredményei is bizonyítják, hogy egyre többen váltanak két kerékre Magyarországon. A program 8000 résztvevője 1,6 millió kilométert tekert, 2053 vállalat csatlakozott a mozgalomhoz, és sokan elegánsan és gyerekeikkel együtt is használták kerékpárjukat - közölte az MTI-vel a Magyar Kerékpárosklub.

MTI MTI