130 diákból 130-at megbuktattak egy középiskolában

Egy esztergomi intézmény 9. osztályában 24 gyerekből 23 négy vagy annál is több tárgyból bukott meg. A legjobb tanuló négynél kevesebb tantárgyból kapott egyest. A pedagógusok szerint a jelenség oka a gyerekek kiválasztódása, a 18 évig tartó tankötelezettség korábbi előírása, valamint a korszellem. Az ügyben rendőrségi vizsgálat indult.



Választás 2014: Tíz aláírás sem kell a legtöbb nemzetiségnek

A legtöbben a németek szerepelnek a nemzetiségi névjegyzékben, összesen 3020-an, így az egyszázalékos szabály alapján 31 érvényes ajánlást kell összegyűjteniük ahhoz, hogy országos listát állíthassanak. A romáknak hat aláírást kell gyűjteniük, hogy lehessen szószólójuk a parlamentben.


Ülődemonstráció bénította meg a Blaha forgalmát

Több fiatal tüntető ült le a Blaha Lujza téri csomópontba nem sokkal este hat után, hogy így demonstráljanak a kormány oktatáspolitikája ellen. A forgalom néhány percre megbénult, a tüntetők a rendőri felszólításra a járdára vonultak.



Rogán Antalt napok óta követik

Egy lesifotós szegődött a Fidesz frakcióvezetőjének nyomába, aki állítólag mindenhová követi, akár magán-, akár politikai programja van. Rogánnak feltűnt, hogy akkor is lefotózták, amikor Habony Árpáddal, a miniszterelnök tanácsadójával ebédelt együtt hétfőn.


Választási iroda: oda nem figyelés okozta a hibát az ajánlóíveken

Több párt is azt jelezte, rossz sorrendben szerepelnek az ajánlóíveken vagy lemaradtak róla. A Nemzeti Választási Iroda vezetője azt mondta: a jelölő szervezetek sorrendjével kapcsolatos hétfői hibát valamennyi érintett választókerületben még aznap délelőtt kijavították, és új ajánlóíveket adtak ki.


Bizottság kereste fel a börtönben Portikot

Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal volt főigazgatója kedd délután megjelent az Országgyűlés Portik–Laborc-találkozókat vizsgáló ténymegállapító albizottsága előtt.


Jegyvásárlók akadályozták a buszos forgalmat a Blahán

Aktivisták lassították a BKV-buszos forgalmat a Blaha Lujza téren azzal, hogy mindegyikük jegyet vásárolt és áfás számlát kért. A Közlekedési Szakszervezetek Országos Szövetségével közös akcióban azt akarták bebizonyítani, hogy Budapesten nem lett rendesen kialakítva az elsőajtós felszállási rendszer. A BKK felelőtlen provokációnak tartja az akciót.


Megint jönnek, kopogtatnak

Olyan választás ez, amilyen még nem volt. Új szabályok, kevesebb képviselő, egyszerre bővülő és szűkebbé váló keretek. Összefoglaltuk, mire figyeljen.



Rogán leült az izraeli nagykövettel

A keddi megbeszélést nem a német megszállási emlékmű miatt hívták össze, de az is szóba került – világosították fel a hvg.hu-t a Fidesz-frakcióból.


Akár több tucat áldozata is lehet a csepeli pedofilügynek

Még a hozzá közel álló tanárok sem vették annak jelét, hogy kollégájuk, barátjuk szexuálisan molesztálhatta az egyik csepeli alapítványi iskola tanulóit. A hvg.hu az iskola környezetéből származó, de eddig még hivatalosan meg nem erősített információi szerint az áldozatok száma jóval meghaladhatja a sajtóban elhangzott négyet.



Az Összefogás megelőzte a Fideszt

Az Összefogás mind a 106 körzetben összegyűjtötte a szükséges számú aláírást – közölte Mesterházy Attila. Az MSZP-elnöknek ezt sikerült éppen a Fidesz hasonló témájú sajtótájékoztatója előtt bejelentenie.


Kampány háztól házig: "A lakosok egy jelentős része szeret téged"

Az 500 jelölő támogató megszerzése nem okoz gondot a pártoknak, a hétfőn elkezdődött aláírásgyűjtés viszont mindenütt mobilizálta az aktivistákat. Elindult az embertől emberig, háztól házig tartó harc. A hvg.hu egy tipikus jobbos és egy tipikus balos kerületben járt.