Komoly enyhülés jön, pénteken lesz a csúcspontja
Felhős napok várnak ránk, de az idő egyre enyhébb lesz. Pénteken már 10 fok is lehet.
Felhős napok várnak ránk, de az idő egyre enyhébb lesz. Pénteken már 10 fok is lehet.
hvg.hu
2,1-es erősségű földrengést mértek Nógrádban. A rengés epicentruma Iliny településnél volt, lakossági bejelentés nem érkezett.
MTI
Magyarországon ma azon a területen volt a legmelegebb, ahol máskor a leghidegebb szokott lenni.
hvg.hu
Az autópályán a röszkei határátkelőhely közelében mintegy két kilométer hosszan rögzítették a nyomokat reflektorok fényénél a rendőrök. Korábban egy intézkedő rendőrt sodort el egy görög autós, akit utána még üldözniük is kellett a rendőröknek.
MTI
Veszélyezteti az őszi vetésű növényeket Békés megyében a mezei pocok elszaporodása - közölte a Békés Megyei Kormányhivatal Növény- és Talajvédelmi Igazgatóságának vezetője.
MTI
A párbeszéd az MSZP elnöke és John McCain republikánus elnökjelölt között Budapesten kezdődött, a Capitoliumon folytatódott.
MTI
A miniszterelnök arra számít, hogy az áprilisi parlamenti választás után újra egyetértés lesz a kormánypártok és a szocialisták között a tervezett paksi atomerőmű-fejlesztés ügyében. Orbán Viktor ezt hétfőn mondta a parlamentben, az azonnali kérdések és válaszok órájában.
MTI
A baloldali összefogás több szavazattal tudd csak parlamenti többséghez jutni, ennek egyik oka a jobboldalnak kedvezően átrajzolt kerülettérkép, valamint az, hogy a külföldön leadott szavazatok többsége vélhetően a Fidesznek jut.
hvg.hu
A megélhetési költségek csökkentése az egyik legfontosabb nemzeti cél, hiszen a rezsicsökkentés nem csak a jobboldali érzelmű embereknek jó - mondta a miniszterelnök-helyettes egy rezsifórumon.
MTI
Védenceik bizonyítottság hiányában történő felmentését kérték az ügyvédek a Prisztás-gyilkosság ügyében folyó tárgyaláson hétfőn a Fővárosi Törvényszéken.
MTI
Elkezdődött a paksi bővítésről szóló parlamenti vita, melyben Varga Mihály azt mondta, a beruházás a nemzeti szuverenitásunk "egyik legfontosabb építőkockája". Szerinte nagyon kedvező feltételeket sikerül kiharcolnunk az olcsó hitelnek köszönhetően. Az ellenzék szerint a beruházásról nincs érdemi vita, "egy soha meg nem térülő beruházás", ráadásul a legfontosabb kérdésekben nem lehet tisztán látni.
hvg.hu
hvg.hu
MTI
„Orbán Viktor stratégiai hibát követett el” – így kommentálta saját blogján Igor Janke, Orbán lengyel életrajzírója a miniszterelnök és Vlagyimir Putyin megállapodását a paksi atomerőmű bővítéséről.
Neuberger Eszter
A külügyi államtitkár az Aftenposten című norvég lapnak azt mondta: a holokausztért Magyarország is felelős, de ha nincs a német megszállás, a szélsőséges pártok nem jutottak volna hatalomhoz. Mikor azt kérdezték tőle, Orbán Viktort Berlusconival vagy inkább Putyinnal érdemes-e összehasonlítani, Prőhle csak annyit válaszolt: örül, hogy sajtószabadság van.
MTI
Saját honlapján is közzétette az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) azt a dicséretet, amelyet Orbán Viktortól kaptak az utóbbi napok ónos esős, havas időjárásának pontos előrejelzéséért.
hvg.hu
Miután február elsejétől havonta kétszer, összesen 150 ezer forint értékben ingyenes a bankautomatáknál készpénzpénzfelvétel, az emberek feltehetően nagyobb számban emelnek majd le az eddigi néhány tízezer forintnál magasabb összeget. Érdemes tehát jobban odafigyelnie az ATM-eknél, nehogy meglepetés érje!
hvg.hu
Titkos szavazással választotta meg hétfőn az Országgyűlés a kommunista diktatúra működésének feltárására hivatott Nemzeti Emlékezet Bizottsága elnökét és két tagját.
MTI
Mintegy kétmilliárd forintot kaptak pluszmunkájukért tavaly a Készenléti Rendőrség (KR) munkatársai – közölte a hvg.hu kérdésére az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) Kommunikációs Szolgálata. A készenlétiek kiemelt státusza azon is lemérhető, hogy nekik kifizetik a túlmunkákat.
Csikász Brigitta
Amikor az előző kormány idején 300 forintnál járt az euró, a Fidesznek az volt az álláspontja, hogy Gyurcsányék gazdaságpolitikája megbukott. Ma az euró megközelítette a 314 forintot is.
Kazimir Annamari
Szabadverssel üzent a brüsszeli fenekedőknek, sőt brüsszelitáknak G. Fodor Gábor, a Századvég stratégiai igazgatója. Blogján jelentette meg a töredékes sorokat.
hvg.hu
Egy görög autós nem állt meg az igazoltatásnál. A gázolás után még két kilométeren át üldözték a rendőrök, amíg el tudták fogni.
MTI