Félórát késnek a váci vonatok
Műszaki hiba miatt nagyjából félórás késésekre kell készülni a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon utazóknak – közölte a Mávinform hétfő délután.
Műszaki hiba miatt nagyjából félórás késésekre kell készülni a Budapest-Vác-Szob vasútvonalon utazóknak – közölte a Mávinform hétfő délután.
MTI
Hűtlen kezeléssel gyanúsítja az ügyészség Meggyes Tamás korábbi esztergomi polgármestert, mivel még hivatali idejében jogtalanul próbált hozzájutni egy befektetéssel kombinált életbiztosítás után járó összeghez. Kár ugyanakkor az ügyészség szerint sem keletkezett, mert a biztosító tévedésből az önkormányzatnak utalt.
hvg.hu
Síntörés miatt késnek a vonatok a Budapest-Hatvan-Miskolc vasútvonalon. Mezőkeresztes-Mezőnyárád és Mezőkövesd állomás között tört el a sín.
MTI
Hat visszaélést sikerült lefülelniük a miskolci rendőröknek, akik a helyi parkolótársasággal közösen akcióztak.
MTI
A magyar állam, amelynek lehetősége és feladata lett volna, hogy megvédje a polgárait, elárulta őket, azt mondta rájuk, hogy idegenek, hazaárulók, pedig fordítva állt a dolog: épp a hazájuk árulta el őket – írta az Együtt-PM vezetője a holokauszt-emléknapon.
hvg.hu
A japán világutazó biciklis megköszönte, hogy megtalálták a Budapesten ellopott kerékpárját. Budapestre nem haragszik, sőt: szereti.
hvg.hu
A Jobbik Londonban fórumozó elnöke a brit rendőröknek köszönetet mondott, a londoni magyar nagykövet viszont bocsánatkéréssel tartozik szerinte. Vona szerint anticionista ortodox rabbik is tüntettek a Jobbik mellett.
MTI
Az Egér út és a Budaörsi út kereszteződésében 20 centis víz borította az utat hétfő délután. A Budaörs felől érkezőket visszafordították a rendőrök. Az M1-M7-es kifelé vezető oldalán a hetes kilométertől egy szakaszon lezárták a belső sávot. Három óra után nem sokkal oldották fel a lezárásokat.
MTI
Rendőrök mentették ki a Sajóból azt férfit, aki eddig tisztázatlan okokból, vélhetőleg öngyilkossági szándéktól vezérelve merült el a folyó vizében Ónodnál – jelenti a HavariaPress.
HavariaPress
A fóliasátor a hó súlya alatt szakadt be szombat hajnalban, amikor senki sem tartózkodott a pályán.
MTI
Nem a magyar határrendészet munkatársa "kalapozott" január 3-án azon a Bukarestből Londonba tartó román buszon, amelynek útjáról képes riportban számolt be a Mail On Sunday – írta hétfőn a nol.hu a román-magyar határátkelőnél készült, a portál birtokába került térfigyelő kamera felvétele alapján.
MTI
Az adatvédelmi biztos határozata szerint a Magyar Orvosi Kamara (MOK) megsértette az orvosok személyes adatok védelméhez fűződő jogát - közölte Bánki Magdolna, a MOK Országos Felügyelő Bizottságának elnöke hétfőn.
MTI
Jelentkezett a monoki polgármestersége alatt elhíresült Szepessy Zsolt azzal, hogy neki már van egy Összefogás Párt nevű szervezete, így nincs rendben, hogy a baloldali ellenzék Összefogás gyűjtőnév alatt kampányol.
hvg.hu
Felborult egy gabonát szállító kamion az 55-ös úton, Pörbölyön, a műszaki mentés idejére az utat teljes szélességében lezárták.
MTI
Vona Gábor úgy érzi, világhírűvé vált vasárnap, amikor Londonban próbált gyűlést tartani, de végül kétszáz ellentüntető várt rá, és a megbeszélt helyszín helyett kiszorult egy közparkba. Pedig Vona szerint még a helyszínen megjelent rabbik is mellette tüntettek.
hvg.hu
Vádemelési javaslattal zárta le a zsarolás miatt folytatott nyomozást a Budapesti Rendőr-főkapitányság Pusztai Péterrel, a Zuglói Társasház-kezelő és Közterület-fenntartó Kft. ügyvezetőjével szemben. A XIV. kerület polgármesterétől, Papcsák Ferenctől szerettük volna megtudni, hogy az eljárás nem akadálya-e annak, hogy Pusztai az önkormányzati céget vezesse a továbbiakban is, de megkeresésünkre cikkünk megjelenéséig nem kaptunk választ.
hvg.hu
Egy Kecskeméten elkövetett bűncselekmény után néhány perccel elfogta a rendőrség azt a férfit, aki a Bács-Kiskun megyei város központja mellett Szegeden is úgy lopott ékszert, hogy betörte az üzlet kirakatát – közölte a rendőrség.
MTI
Hibás gazdasági döntések, valótlanságok állítása, rossz vezetési stílus és a jobbító javaslatok figyelmen kívül hagyása – sok egyéb mellett ezeket a megállapításokat írta le a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ elnökének tevékenységéről Szabó Balázs miniszteri biztos. A jelentést az Index megszerezte.
hvg.hu
A Jobbik feljelentést tett a legfőbb ügyésznél az időközben megszűnt SZDSZ tartozásai miatt, amelyek kapcsán álláspontjuk szerint a jelenlegi kormányzat felelősségét is vizsgálni kell. Szilágyi György hétfői sajtótájékoztatóján pofátlanságnak nevezte, hogy Fodor Gábor és Kuncze Gábor volt SZDSZ-elnökök annak ellenére indulnak a 2014-es választáson a baloldali összefogás színeiben, hogy volt pártjuk több százmillió forinttal tartozik az államnak.
MTI
Kigyulladt egy családi ház a Pest megyei Bényén hétfő délelőtt. A tűzoltók a lángokat megfékezték, senki nem sérült meg - közölte a Pest megyei katasztrófavédelem szóvivője.
MTI